A Mennydörgők* végre sikerrel terelték ismét a helyes útra, az elmúlt esztendőkben kissé egy helyben toporgó Marvel Filmes Univerzumot.
A Fenegyerek visszatér és továbbra is vaktában szolgáltatja az igazságot.
Valljuk be Pókember karaktere szebb napokat is látott már, bár a Pókember: Irány a Pókverzum! és a PlayStation Pókember-játékai próbálják valamelyest fenntartani a hős nimbuszát. Azonban a most bemutatott A barátságos és közkedvelt Pókember, az utóbbi évek egyik legrosszabb adaptációjára és animációs sorozatára sikeredett.
Ha az új Amerika kapitány film nem készül el, senkinek nem lett volna hiányérzete. Egy újabb pipa Kevin Feige bevásárlólistáján.
Csakúgy, mint a korábbi években, úgy idén is jelentkezünk a tavalyi kedvenceinkkel. Bár nem volt nagyon erős filmek terén az év, mi mégis összeszedtük a számunkra legjobb 2024-es alkotásokat.
Manapság mindenhez folytatások készülnek, vagy épp élőszereplős remake-et készítenek belőlük. Így nem kerülhette el a sorsát Vaiana sem, amely nyolc évvel ezelőtt hatalmas sikert aratott, most pedig megkapta a folytatását – miközben már készül az élőszereplős feldolgozása is. De vajon a folytatás felér-e az első rész minőségéhez? Kritikánból kiderül!
Egy csapat boszi összegyűlik, hogy végigmenjen egy úton. Közben több érdekes dolog is történik velük.
George Miller felizzította a V8-as motorokat a Furiosában, de meg tudja-e ismételni a Mad Max: A harag útja sikerét?
A probléma nem azzal van, hogy a nézők unják, hanem azzal, hogy a Marvel is unja az egészet.
A Rocky Balboa által elindított kultikus franchise első ízben méretteti meg magát az olasz csődör nélkül. De vajon mennyire jó Michael B. Jordan első rendezése?