Szerző: Letya

Könyv

Diktatúrák és demokráciák a sci-fi univerzumokban

Politika? Most komolyan? Már itt is? A sci-fit sem lehet kihagyni? Mindenbe bele kell csempészni? Az ember általában azért olvas, hogy meneküljön a napi dolgoktól, főleg a sárdobálós, egymást bemocskoló politikusoktól!

Attól, hogy olvasóként nem foglalkozunk a sci-fi univerzumok politikájával, igencsak jelen van a könyvekben és a filmekben. Sokszor éppen a napi politika, elnyomás köszön vissza a regényekből. Gondoljunk bele, hogy a Sztrugackij testvéreknek miért lett annyi könyve betiltva? Mert a fennálló politikai rezsimet figurázta ki, vagy éppen ütött meg kritikus hangot vele szemben.

sci-fi_pol.jpg

(tovább…)

Könyv

A retro szerelmeseinek

Elérkezett az idő, amikor már egy egész generáció nosztalgiával emlékszik vissza a gyerekkorára, ami a ’80-as, ’90-es évekre esett. A videojátékok korszakára, amikor a 3D-s megjelenítés még csak vonalakból állt és a legütősebb játéknak az ELITE számított. Jó zenék szóltak a rádióból, és még nem a márkahűség számított, hanem az, hogy jól érezzük magunkat az adott ruhában. Ezt az időszakot idézi fel Ernest Cline az Armada című könyvében, mindezt úgy, hogy az eseményeket a jövőbe (2018-ba) helyezi, de a történet elemeit a múltból meríti.

armada.jpg

(tovább…)

Könyv

Stephen King: 11/22/63

Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a könyvek minisorozatokban történő feldolgozása, mint pl. az Amazon-féle Az ember a Fellegvárban Philip K. Dick regénye alapján. Valami hasonlóval készül  a Hulu is, azaz Stephen King 11/22/63 című regényét viszi vászonra egy 8 részes minisorozat keretében. Reméljük, hogy nem fullad érdektelenségbe, mint a fent említett Amazon sorozat, amit én az ötödik részig tudtam nézni, és utána már semmi sem késztetett a folytatásra.

De nézzük, miből lesz a cserebogár, azaz beszéljünk egy kicsit a könyvről és a történetről.

A regény főszereplője Jake Epping, egy kisvárosi angoltanár, aki nemrég vált el a feleségétől, és úgy érzi, hogy az élete már fabatkát sem ér, pedig még csak most töltötte be a harmincat. Hogy egy kis mellékest szerezzen, elvállalja a felnőttképzésen történő tanítást is, ami az egyik legunalmasabb munka. Szinte minden nap betér Al bisztrójába, amit a tanítványai és a munkatársai is nagy ívben kerülnek, így nyugodtan tudja elfogyasztani kétes eredetű Fatburgerjét.

stephenking-11-22-63.png

(tovább…)

Könyv

Umberto Eco: Ellenséget alkotni és más alkalmi írások

Vannak olyan írók, akiket olvasva nagyon kicsinek érzem magam. Umberto Eco is ezen személyek közé tartozik. Hatalmas, szinte lexikális tudással felvértezve, olyan természetesen és folyamatosan ír, hogy az ember a művét olvasva egyszerűen beleszédül.

Jelen kötete, mely az első írás címét is viseli, különböző konferenciákon, megnyitókon és újságoknak írt beszédeit és gondolatai foglalja egy csokorba. Vannak ezek között érdekes, izgalmas, megvilágító és mondjuk ki, számomra unalmas írások is. Talán akkor kezdem a számomra unalmassal, mely talán csak a tárgya miatt nem tudta felkelteni az érdeklődésem, ez pedig A lista mámora. Ezen írásban a listákról értekezik Eco, feltárva az idők kezdete óta napjainkig jelenlévő listákat, mely minden ember életében ott van, mégsem foglalkozunk kellőképpen vele.

(tovább…)

Könyv

Daniel H. Wilson: Robokalipszis

A XXI. századi embernek már nem kell bemutatni a gépek lázadását, hiszen az első robottal ami elvette egy ember munkáját, már megkezdődött a folyamat. Persze az optimista propaganda azt sulykolta belénk, hogy a robotok helyettünk fognak dolgozni és mi szabadon élhetünk. Ma már tudjuk, hogy minden automatizáció emberek százainak, ezreinek a munkáját teszi feleslegessé. Egyre több berendezést kötnek hálózatba és egyre jobban terjednek az okos eszközök. Már nem csak a telefonunk, a tévénk és a hűtőnk okos, de lassan már autót sem kell vezetnünk, mert azt is egy program teszi meg helyettünk. Egyre inkább kiszorul az ember az életből, és akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligenciáról.

robokalipszis.jpg

(tovább…)

Könyv

Tom Perrotta: A hátrahagyottak

Az HBO saját gyártású sorozata, azonos címmel, már a második évad közepénél tart, ami azt jelenti, hogy sikeres lehet, hiszen nem kaszálták el az első évadot követően. Jómagam még nem láttam belőle egyetlen részt sem, de kíváncsivá tett a könyv, ami alapján a sorozat készült. És itt gratulálnék az HBO stábjának, hogy egy ilyen lapos regényből ki tudtak hozni valami nézhetőt, aminek ráadásul rajongótábora is van!

A történet valamikor napjainkban játszódik, pontosabban három évvel az Elragadtatás nevű eseményt követően. Hogy mi is az az Elragadtatás? Egy bibliából vett kifejezés, mely szerint egy napon Isten elragadja az emberek egy részét, hogy magához vegye a Mennyei Királyságba. Ez az esemény pedig a XXI. század elején következett be, amikor az emberiség 2%-a egyik pillanatról a másikra eltűnt. A keresztények azonban nem győztek csodálkozni, hiszen nem csak a bűntelenek részesültek az Elragadtatásban, hanem bűnösök, zsidók, hinduk, szegények, gazdagok, stb… azaz nem egy kiválasztott csoport, hanem 140 millió ember, akiben semmi közös nem volt, ami indokolta volna „kiválasztottságukat”. Poszttraumás stressz ért mindenkit, aki itt maradt a Földön, és ők lettek a Hátrahagyottak. Az ő életüket követhetjük nyomon Tom Perrotta regényében.

hatrahagyottak.jpg

(tovább…)

Könyv

Légrádi Mihály: Endorfin

Mindenki találkozott már az endorfin hatásával, izgalmi állapot esetén, fájdalomérzetkor, fűszeres ételek fogyasztásakor és az orgazmus időpontjában. Persze vannak más módszerek is, amivel extázist érhet el az ember, de azok általában romboló hatásúak. De mi lenne, ha lenne egy tabletta, ami a természetes endorfin termelésünket serkentené, káros mellékhatások nélkül? És mi köze ennek az egészhez az irodalomnak?

legradi_mihaly-endorfin.jpeg

(tovább…)

Könyv

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Már nem kell sokat aludnunk és itt az újabb feldolgozása A kis hercegnek, amit Mark Osborne rendezésében tár a filmipar a nézőközönség elé. Hanyadik feldolgozás is ez a sorban? Hetedik? Nyolcadik? Ki számolja már! Lényeg az, hogy időről-időre, a technika fejlődésének köszönhetően újabb bőrt nyúzzanak le a történetről. De szakadjunk el most egy kicsit a mozitól és fordítsuk tekintetünket a könyv felé.

Antoine de Saint-Exupéry világsikert arató története először 1943-ban jelent meg, mindössze egy évvel a halála előtt. A történet főszereplője a kis herceg, aki magányosan él kisbolygóján, mely alig nagyobb mint egy ház. Mindennapjait az teszi ki, hogy kigyomlálja a majomkenyérfa cserjéket és kipucolja három mini vulkánját, melyek közül egyik már kialudt. Egyetlen barátja egy állandóan panaszkodó és követelőző virág, melyet locsolni kell, meg kell védeni a huzattól és éjszakára üvegbúra alá kell helyezni, nehogy megfázzon. Egy napon azonban úgy dönt a kis herceg, hogy útra kel és meglátogatja a többi kisbolygót, hogy barátot találjon magának. Azonban már indulását követően rájön arra, hogy mindaz aminek a kutatására felkerekedett, ott volt végig az orra előtt, a rózsa képében.

le_petit_prince.png

(tovább…)

Könyv

2045

1985-ben a Vissza a jövőbe című film készítői elénk tárták, hogy hogyan képzelik el a jövőt, azaz milyen lenne szerintük 2015-ben. Egy alapvetően pozitív jövőképet sugalmaztak, melyben a technika fejlődése hozzásegíti az embert a kényelmesebb, gondtalanabb élethez. Ezt az ötletet használta fel az Ad Astra kiadó, amikor a második antológiájának témát keresett. 2045, azaz milyennek látják az írók harminc év múlva a világot. Tizenhat elbeszélés született a témában, mind magyar író tollából, és az eredmény elkeserítő. Nem az írások minőségével van gond, hanem a jövőképpel. Hol vannak már az utópisztikus életképek? A legpozitívabb írás is jó ha semlegesnek mondható, a többi pedig egyszerűen disztópikus. Az előszó és a bevezető elbeszélés után három nagy témakörbe vannak sorolva az írások, ami sokat elárul a tartalmukat illetően:
Veszélyes idők
A lét új útjain
Az apokalipszisen túl

2045_borito.jpg

(tovább…)

Könyv

Samantha Shannon: A Mímes Rend

Sokunk örömére, a múlt héten magyarul is megjelent a Csontszüret folytatása: A Mímes Rend. Több változás is történt az első kötethez képest, mégpedig, hogy a kiadó nem az eredeti borítót használta fel a magyar kiadásnál, illetve a fordító személye is változott. Természetesen ez nem ment a minőség rovására, mindössze annyi történt, hogy a “fellegvár” kifejezést átvette a “citadella”. Sok könyvnél ha fordító csere történik érezhető a stílusváltás, azonban jelen esetben Bottka Sándor Mátyás jól vette az akadályokat.

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött, azaz a metrószerelvényen. Paigenek és társainak sikerült a szökés a Sheol I-ből és megérkeztek Scion Londonba. A menekültek csapata szétszéledt a szélrózsa minden irányába és megpróbáltak menedéket keresni régi búvóhelyükön, hiszen tudták, hogy a rephaiták bosszúra szomjaznak. Paige viszont nem volt hajlandó visszatérni Jaxonhoz és a Hét Pecséthez, hanem megpróbálta kezébe venni az életét és tervezgette a rephaita uralom megdöntését. Sajnos rá kellett jönnie, hogy Jaxon és a Hét Pecsét támogatása nélkül nem fogja túlélni az elkövetkező pár hetet, hiszen gyorsan apadtak az anyagi tartalékai és a mímeslordja nélkül a biztonsága sem volt szavatolva. Így lassan rá kellett döbbennie, hogy egyedül nemhogy nem tud lázadást szervezni, de a másnapot sem biztos, hogy megéri.

samanthashannon-amimesrend.jpg

(tovább…)