Van az a rendezőtípus, akiktől, ha nem is várjuk el, hogy az év legjobb filmjét tegyék le az asztalra, arra mindenképp számíthatunk, hogy valami különlegeset fogunk látni tőlük. M. Night Shyamalan például ebbe a kategóriába tartozik nálam, hiába okoz nagy eséllyel csalódást, akkor is valami olyasmit ad ki a kezei közül, ami az ő munkájának nyomait viseli. Nicolas Winding Refn egy másik ilyen különce a filmgyártásnak. Ő viseli ma David Lynch koronáját, ami a zavarba ejtő, álomszerű filmek rendezőjének jár. Noha a kettejük közötti hasonlóság inkább a felszínen van csak meg, az vitathatatlan, hogy mindkét rendező munkája képes révületbe ejteni a nézőjét. Neonpokol című filmjével Refn minden eddiginél mélyebbre merül az őrá jellemző esztétikában. Ennél refnesebb film eddig még nem készült. Más lapra tartozik, hogy ennek örülni kell-e, vagy nem.
