A Star Wars Jedi: Fallen Order után mindenki kíváncsi volt, hogy folytatódik Cal Kestis története. Pár év várakozás után végre megkaptuk a Jedi: Survivor-t, nézzük megérte-e várni a folytatásra!

Minden idők legjobb apukája (legalábbis istenek körében) a 2018-as God of War gyereknevelési tanácsai után tininevelési tanácsadásba vágja a fejszéjét. Az új részben immár kamasz fiával kell szembenézniük Ragnarökkel és a vele járó fenyegetésekkel. Fussuk át spoilermentesen hogyan is sikerül a dolog!

Ugyan már majdnem fél éve kint van a Horizon Forbidden West, az ekkora kaliberű játékok véleményem szerint megérdemli, hogy egy teljes végigjátszás alapján – ne pár óra játék után – kapjanak végső ítéletet. Nézzük, hogy szerepel a Zero Dawn folytatása!

A Marvel’s Avengers besülése után úgy tűnik nekem, hogy visszafogottabb volt a hype az új játék körül. Első ránézésre nem is fogott meg annyira – fenntartásokkal kezelek játékadaptációkat – de végül ajándék formájában megkaptam és nagyon kár lett volna kihagyni, ugyanis ritkán sikerül ennyire eltalálni egy játékadaptációt.

Hosszú évek után úgy tűnik megérkezhet a Left 4 Dead széria méltó örököse nem mástól, mint az első játék fejlesztőitől. A Turtle Rock Studios-t az újraalapulásuk óta talán az Evolve-ról ismerhetik legtöbben, de mielőtt az eredeti stúdiót megvette a Valve, ők készítették a Left 4 Dead első részét. Ugyan még csak egy rövid zárt és nyílt béta teszteléshez volt szerencsénk, elég sok következtetést levonhatunk az októberben megjelenő játékról, de azért készüljünk kisebb-nagyobb változásokra.

Meg szoktam várni, hogy a végére érjek, netalán ki is maxoljak egy játékot, mielőtt véleményt formálnék róla, de a napokat elvitte a munka, élet, Shadowlands és a Valhalla maxolása, a CP 2077 körül pedig felrobbant a világ, ami mellett nem lenne szép elmenni, illetve lehet nem lenne fair hetekkel későbbi tapasztalatról beszélni, amikor a felháborodások tárgya már eliminálva lenne. Ezért nézzük meg, mi van ezzel az egész felhajtással, milyen volt (számomra) megjelenéskor a játék!

A Death Stranding már a megjelenését megelőzően is hatalmas ellentéteket szított. Ritkán van arra példa, hogy nagyobb kritikus oldalak ennyire ne értsenek egyet egy játék megítélésében. A Kojima rajongók imádják, akiket pedig idegesít az önpromózás, a béka segge alá ócsárolják. Egyesek lassan önálló műfajként emlegetik, annyira nehéz megfogalmazni, hogy ki fogja értékelni ezt a játékot, de most megpróbáljuk!
Valószínűleg saját hiányosság is, de a játék megjelenéséig nagyságrendileg semmit sem hallottam róla. Hosszú a bepótolni való listám, úgyhogy ez is a végére került volna, ehhez képest miután kipróbáltam, amíg ki nem játszottam, szinte csak ezt a játékot vettem elő. Szóval milyen játék is a Control? A cikkből kiderül!
Szeptember 20-án megkaptuk a Disenchantment második évadát. Az első egy elég nagy cliffhangerrel végződött, így kíváncsian vártuk, mi lesz a folytatás. Az első évad fogadtatása elég vegyes volt, viszont úgy tűnt az évad végére egyre csak erősebb lett. Nézzük, hogyan sikerült a folytatás, enyhe spoilerekkel!