Játék

Uncharted az űrben – Jedi: Fallen Order kritika (PS4)

Star Wars játék témában nagyon nem vagyunk eleresztve a 2012-es Disney hatalomátvétel óta. Mert sajnos a beharangozott Disney-EA együttműködés messze nem váltotta be reményeinket. Ugyanis a kiadóóriás ahelyett, hogy frankón meglovagolta volna a Star Wars lovat, inkább kapzsiskodni próbált az erősen visszhangos fogadtatásban részesült Battlefront reboot epizódok által. Olyan keményen kapták az ívet, hogy már a Disney is szükségesnek látta, beleszóljanak a játékok sorsaiba és maga az EA is belátta, hogy változtatni kell. Ennek az eredménye jelen cikkünk alanya, a 2019-es, Jedi: Fallen Order, melyben egy teljesen új, de kánonhoz tartozó történetet járhatunk végig. Hogy megéri-e, az az alábbi bekezdésekből kiderül.

Azt kell, hogy mondjam, épp itt (vagyis 2019-ben, de értitek) volt az ideje, hogy összeszedje magát a Star Wars franchise új vezetése, mert habár könyv és képregény bőven jelent meg 2014 óta az új kánonban, bár sosem rejtettem véka alá, hogy csak olcsó utánzatai az egykori Expanded Universe-nek…és ebből nem is fogok engedni, DE ami jelen pillanatban sokkal fontosabb, hogy a LucasArts érához szokott vénemberek, mint jómagam, akik ahhoz voltak szokva, hogy évről-évre, jobbnál-jobb Star Wars játékok jelennek meg, azok az elmúlt közel egy évtizedben sajnos nem nagyon voltak elkényeztetve. Kánon-Legendák vita ide-oda, egy Star Wars rajongó gamer szíve akkor kezd el igazán pumpálni ha új játék jelenik meg kedvenc univerzumában. Azzal pedig, hogy a rajongók erősen lázadni kezdtek, az EA pedig elvesztette az exkluzivitási szerződést, végre elindult valami mozgolódás ezen a téren is. Ebben pedig szerintem nagy szerepe van a Fallen Ordernek is.

Röviden összegezve, hogy mi vár minket: Hősünk, a Cameron Monaghan által megszemélyesített Cal Kestis a klónok háborúja alatt még jedi padawan volt, az azóta eltelt 5 évben pedig egy szeméttelep bolygón, a Braccán él száműzetésben, ahol hajóroncsok feldarabolásával foglalkozik cimborájával, Prauffal aki amolyan pótapa/mentor szerepkört tölt be nála. Az idillinek messze nem nevezhető béke azonban nem maradhat fenn sokáig (hiszen akkor nem lenne játék…höhö) és egy baleset során, hogy Praufot mentse, Cal kénytelen az erőhöz nyúlni. Ezt persze a mindenhol jelenlévő kémdroidok azonnal felveszik és nem sokkal később az egyéb médiumokból már ismert inkvizítorok kutatnak az erőhasználó szökevény után. Persze nem sokáig kell egyedül menekülni, hiszen feltűnik a titokzatos Cere és hóbortos cimborája, Greeze és innen indul csak a móka.

Csakhamar kiderül, hogy Cal nagy dolgok véghezvitelére van hivatva és nyakába kell vennie a galaxist, hogy némi ősi rejtvény megoldása mellett megtalálja az Eno Cordova nevű jedi mester által elrejtett holokront, ami lényegében az erőhasználók jövőjét jelenti…természetesen. Cal útja során visszaállítja kapcsolatát az erővel és “erősebbé” (höhö) válik, mint valaha, szembe akad egy rakás ősi titokkal, találkozik a 66-os parancsot túlélt jedikkel és még egy éjnővérrel is. Persze mindeközben a fél galaxis a Mantis legénységének nyomában van, fejvadászoktól kezdve, a birodalmi hadseregen át, egészen az uralkodó inkvizítoraiig. Ez utóbbi talán a legfontosabb, ugyanis a hajtóvadászatot kvázi vezető Második Nővér a történet egy bizonyos pontjától Cal kvázi nemezisé válik. És persze a kissé antiklimatikus végső leszámolás is köztük dől el. Na jó, némi meglepetéssel, ami viszont elég menő. De ezt nem lövöm le.

Sajnos maga a sztori elég kiszámítható és sablonos, meg merem kockáztatni, hogy egy Star Wars-tól ennél kicsit többet várnánk, de ez még önmagában nem lenne probléma, ha a a karakterek érdekesek, a cselekmény izgalmas és a játékmenet is a helyén van. Sajnos nem a karakterek terén szépít a játék, mert azok egy az egyben valami sablont személyesítenek meg, legyen szó a megtört Cere-ről, a humorfaktort kiszolgáló Greeze-ről, az inkvizítorokról, vagy éppen a játék fő marketingfogásáról a BD-1 nevű kis droidról, aki a cukiságmércét igyekszik kiakasztani. Még ezt is el tudnám fogadni, de sajnos valahogy egyik karaktert sem bontják ki igazán, egyikük “lelkét” sem ismerjük meg, egyikükkel nem tudunk igazán azonosulni és ez alól sajnos Cal sem kivétel. Nagyon próbáltam átérezni a főszereplő tragédiáját, de nem sikerült sajnos. Ráadásul a köztük lévő “kémia” sem igazán működik, a Cal és a Második Nővér közti ideológiai acsarkodást kivéve, ami viszont nagyon klassz.

A játékmenetet tekintve a Jedi: Fallen Order leplezetlenül az Uncharted és a Souls játékokból kölcsönzött elemekre épít, megspékelve azt a fénykard cool-faktorával. És ez az ami elviszi a hátán a játékot. Bár itt is vannak botlások (erről később), de alapvetően kifejezetten szórakoztató játszani a Fallen Ordert. Be kell vallani az igazat, a fent említett címek olyan leplezetlenül vannak másolva, hogy egy-egy helyen konkrétan Uncharted deja vu-m volt. Persze ez nem baj, mert imádom a Sony sorozatát, na meg jótól, jól lopni nem szégyen. Ebből talán ki is találjátok, hogy rengeteg időt fogunk különféle ügyességi részek és fejtörők megfejtésével, melyek abszolút nem maradnak szégyenben a Naughty Dog szériájával szemben. A platformer részek valóban ügyességet igényelnek és izgalmasak. A kirakósoknál pedig néha valóban meg kell erőltetnünk a krumplipürét a füleink között, szóval ez a rész abszolút rendben van.

Van némi csorba azonban van az ügyességi részeknél. Egyrészről az, hogy az irányítás eléggé következetlen…sőt, sok helyütt inkább gyengének mondanám. Ezt kombináljuk össze a viszonylag szűk sikerablakkal és nem egyszer fogjuk végignézni ahogy Cal eggyé válik az erővel. Másrészről pedig a platformer/ügyességi részek sok helyen elsőre következetlenek, nem egyértelmű mi a haladási irány. Számomra az ilyenek miatt, a játék nem egyszer már inkább frusztrációba ment át a szórakozás helyett, ami azért nagy fekete pont. Igazából egy 4-5óra alatt meg lehet szokni és rááll az ember agy, illetve keze a dologra. De addig jó sokat fogunk morogni. És igazából a nehézségi szint állítása ezen az elemen nem változtat, így még azt sem tudja az egyszeri játékos megtenni, hogy alacsonyabbra állítja . De ha ezen túl tudunk lendülni, akkor türelmünk kifizetődik és jól fogunk szórakozni miközben az ifjú jedivel a legextrémebb helyszíneken ugrabugrálunk a halált épp csak elkerülve.

A másik központi elem természetesen a harc. Ahogy Cal egyre inkább helyreállítja kapcsolatát az erővel, illetve visszaszerzi gyakorlatát, úgy leszünk mi is egyre több dologra képesek a játékban. Ehhez dukál egy, a mai játékokból elmaradhatatlan képességfa, ahol természetesen a gyűjtött tapasztalat után kapott pontokért vehetünk új és új képességeket, ahogy azok alapkritériumát a sztoriban haladva megnyitjuk (mely mindig egy flashback következménye). A képességeket viszonylag nehéz kategorizálni, de nagyjából vannak erő alapú képességek, fénykardosok és passzív képességek. Nincs belőlük sok, de ez alapvetően nem probléma, mert ahhoz bőven elég, hogy elszórakozhassunk vele, melyikek fekszenek leginkább a játékstílusunkhoz. Persze ha ügyesek vagyunk, akkor a játék végére persze már mindet tulajdonolhatjuk és igazán “mindenhatónak” érezhetjük magunkat.

Persze egy Star Wars játékból, ami jedi címet viselni, nem maradhat ki a jedik emberibb fegyvere, egy emberibb korból…a fénykard. Természetesen ez lesz Cal elsődleges szerszáma a túlélésben, ehhez pedig megfelelő harcrendszer dukál. Na ez az amiben a játék megpróbálja a souls stílust követni. Idővel kapunk egy “kicsi” és egy “nagy” támadást, tudunk blokkolni és persze egy kitérést. Az egész rendszer a manapság már oly ismerős időzítéses, blokkolós, kitérős, ellentámadós szisztémára épül, aminek során meg kell tanulnunk az adott ellenség támadási mintáit. Nagyon nincs mit rajta elemezni, láttuk már az ötletet ezerszer, a kötelezőt hozza, de annál semmi többet. Ez persze nem feltétlenül negatívum, sőt! A Fallen Order igencsak remek pillanatokat tud okozni nekünk a csetepaték során. Azért annak örülnék, ha a fénykard végre nem csak egy világító baseball ütő lenne a játékokban, hanem az a brutális eszköz aminek a filmekben is láttuk.

És persze manapság már nem lehet játékot kihozni testreszabható cókmókok nélkül, ennek megfelelően pedig Cal Fénykarját is teljesen a saját szájunk íze szerint alakítgathatjuk. A kristályon felül minden egyes alkotóelemből választhatunk nekünk tetszőt, ráadásul az anyagukat is változtathatjuk. A fénykard berhelés amúgy nagyon poén, tényleg imádtam alkatrészenként összepakolni újabb és újabb kardokat. Csak úgy a játék 80%-ánál kiderül, hogy ezzel teljesen hazavágjuk a sztorit (legalábbis egy adott, de eléggé fontos elemét) vele. Kösz szépen! Értem én, hogy fan service meg kutyafüle, de mégis…na mindegy. A fénykard mellett Cal hacukáját, a Mantis (az űrhajónk) és BD-1 festését is váltogathatjuk. Megmondom őszintén sokat nem oszt, nem szoroz a dolog. Ha valakinek ez fontos, az örülhet, hogy benne van. Én kb. csak azért foglalkoztam ezzel a menüponttal, hogy ezt is kipróbáljam, de különösebb ingerenciát nem éreztem rá, hogy ezekkel a kozmetikai elemekkel pepecseljek.

Érdemes külön gondolattal adózni a játék egyik legnagyobb marketingfogásáról: BD-1, az aprócska, két lábú droid viszonylag hamar csatlakozik a kompániához és onnantól kezdve nem csak Cal hűséges követőjévé válik, hanem az események aktív részese lesz. Nem csak, hogy folyton beleszövegel a dolgokba, de ahol tud aktívan segít is. Az olyan alibi elemeken kívül, mint a sötétben lévő fényforrás szolgáltatás, valamint a talált ládák átkutatása mellett, pl. ő tárolja azokat a stimpack-eket, melyekkel Cal vissza tudja tölteni az életerejét. Később pedig képes lesz felhekkelni nekünk zárt ajtókat, áram alá helyezni vagy éppen kikapcsolni bizonyos gépezeteket. A legnagyobb poén viszont az, amikor már ellenséges droidokat is képessé válik meghekkelni és az oldalunkra állítani. De legnagyobb hasznát mégis a pályákon található kötélpályákon történő le- és felsuhanás során fogjuk venni.

Technikai téren megjelenéskor nem igazán volt a játék a topon. Teljesítménybeli problémák, bugok, glitch-ek tarkították az élményt. Szerencsére ezek jó részét kijavítotték, de sajnos még mindig vannak gikszerek. Sajnos az fps drop még most is előfordul, még a PS4 Pron is, amin a teszt készült. Kashyyykon pl. Nem egyszer előfordult, hogy konkrétan 1-2 másodpercre megakadt az esemény (kiváltképp átvezetők alatt), ami számomra teljesen érthetetlen volt. Mert hát a megjelenítés kissé vegyes képet mutat, ami remek az a főbb karakterek modellje és mocapje (ami manapság már szerintem nagyon fontos elem) és az effektek és úgy összességében a pályaterv. De ezzel szemben a kevésbé fontos karakterek eléggé elnagyoltak, a rohamosztagosok, a lázadók (itt nagyon látszik az arcokon) és a tereptárgyak, kevésbé fontos pályaelemek is néhol eléggé részlethiányosak.

Ahol kötelező jelleggel remekel a játék az természetesen az audioélmény, kiváltképp a hanghatások. A fénykardok, lézerpuskák, egyéb fegyverek, az állatok, hajók, stb. hangjai mind fantasztikusak, tényleg hozzáadnak a moziszerű élményhez, amit egy Star Wars címtől és egy Uncharted, illetve a Souls játékok szellemiségét követő játéktól elvárunk. Alapvetően a zenei betétekkel sincsen gond, bár számomra stílusban kissé fluktuálóak voltak a dallamok. A főcímdal és a harci jelenetek alatt hallhatóak kellően vérpezsdítőek (bár persze Williams bácsi eredetijeihez nem érhetnek fel) de voltak helyek ahol úgy éreztem, hogy a hallott hangok nem igazán illenek a játék hangulatához. Hogy is mondjam…túl disney-s volt néhány betétdal, mintha inkább egy Oroszlánkirály játékkal játszanék. De amivel bárkit le tud venni a játék a lábáról, az a The Hu csak ehhez a játékhoz írt, csak ehhez a játékhoz kitalált nyelven megszólaló, Star Wars-tól szintén idegen, de valahogy mégis zseniálisan passzoló metál nótája.

A Jedi: Fallen Order messze nem tökéletes alkotás és végképp nem váltja meg a Star Wars univerzumát és a videojátékipart sem. A történet kezdetleges és egyszerű, puszta árnyéka azoknak a Star Wars játékoknak amiket a LucasArts éra alatt kaptunk DE! Ettől függetlenül végre érkezett egy élvezhető, sztorialapú játék a szomjazó rajongóknak. Játékilag pedig lapunk egy igencsak korrekt iparosmunkát, rengeteg szórakoztató játékelemmel, kellemes kardozással és remek hangulattal. Éppen ezért hiba lenne nem tenni egy próbát vele, a magam részéről mindenkinek bátran tudom ajánlani. És ki tudja, talán a nemrég bejelentett folytatás kijavítja a fent említett hibákat is.