Mint égen a csillag, annyi film van már Hollywood repertoárjában ozokból a történetekből, ahol a mesterséges intelligenciák saját öntudatra ébrednek. Én, a robot, Ex Machina, Páncélba zárt szellem (1995), a videójátékok világából a Detroit Become Human… csak, hogy néhányat említsek ebből a tematikából. A fontos különbség a felsorolt művek és az Elektronikus állam között az, hogy ezek jók is.
Szerintem a legtöbben egyetérthetünk abban, hogy az okos technológiák és AI rendszerek fejlődése meghatározó manapság, és továbbra is a legnagyobb kérdéseket és titkokat ez a téma rejti magában. Izgatottsággal és félelemmel kísérjük végig az újdonságok debütálását a piacon és elgondolkozunk azon, mi lenne, ha ezek az eszközök egyszer öntudatra ébrednek. A 2025-ben érkezett Cassandra című minisorozat is ezt a témát kívánja meglovagolni, azonban egy másik megközelítésből.
Talán nincs még egy olyan hányattatott sorsú fantasy franchise, mint a Netflix Witcher-sorozata. A 2019-ben indult szériát a kezdetektől fogva azért kritizálták, mert a showrunner és a forgatókönyvírók nem a kellő tisztelettel nyúltak Andrzej Sapkowski írásaihoz, és sokszor a saját szájuk íze szerint írták át őket. Állítólag a legnagyobb kritikus a főszereplőt, Ríviai Geraltot játszó Henry Cavill volt, aki a harmadik évad után vállára kötötte a kardjait, és otthagyta a sorozatot.
Már több cikk kapcsán is foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mikor érdemes egy adott szériát befejezni. Hiszen akármennyire is jó egy adott sorozat és bármennyire is szeretjük egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor érdemben már nem igazán lehet mit kezdeni az adott sorozattal. Hasonló a helyzet a Cobrai Kai című sorozattal is, ami ugyebár a Karate kölyök szériának egyfajta folytatása. Ugyan a Cobra Kai-nak meglehetősen hányattatott útja volt, hiszen először YouTube saját gyártású sorozatként indult, majd két évad után majdnem kaszálták, de ekkor ugye átvette a Netflix, viszont maguk jogok meg a Sony-nál vannak. Végül pedig most így a hatodik évaddal úgy döntöttek, hogy lezárják ezt a sorozatot. Habár idén nyáron jön majd egy újabb Karate kölyök film, ami elvileg már a Cobra Kai eseményei után fog játszódni.
A mozivásznon a western műfaja már régóta nem tud kiugró sikereket elérni, a kis képernyőn viszont sikerrel szerepelnek a letűnt és modern korok pisztolyhősei. A Netflix új szériája, A vadnyugat születése (American Primeval) vérgőzös és brutális élményt ígér, és ezt meg is kapjuk. De nyújt-e bármi többet a hatrészes minisorozat?
Ki ne ismerné a sajtimádó feltalálót, Wallace-t, és hűséges négylábú társát, Gromitot? Nick Park és az Aardman stúdió gyurmafigurái a rengeteg elismerés és díj besöprése mellett rengeteg néző szívébe is belopták magukat az elmúlt harminc évben. De az animáció, különösen annak stop-motion ága rendkívül időigényes, ezért csak ritkán láthatjuk kedvenceinket: legutóbbi filmes kalandjukat, Az elvetemült veteménylényt pont húsz évvel ezelőtt mutatták be. Már csak ezért is örömteli hír, hogy még ha nem is a mozivásznon, de legalább a Netflixen visszatért Wallace és Gromit, ráadásul a sorozat ikonikus főgonosza is újra felbukkan.
Három év után visszatért a Netflix egyik legsikeresebb sorozata, a Squid Game, immár a második évaddal. Az első évad hatalmas sikerét nehéz lenne megismételni, és bár a folytatás erős évadot hozott, kétségtelen, de vajon az eredeti varázst sikerült visszahozni?
Ha van valami, amiben a film- és sorozatrajongók többsége egyetérthet, akkor az az, hogy a videojáték az egyik legnehezebben mozgóképre átültethető médium. Különösen igaz ez a multiplayer játékokra, amiknek kimondott története sincsen, amire építeni lehetne egy forgatókönyvet. Így érthető, hogy amikor a Riot Games bejelentette, hogy a Netflixszel karöltve animációs sorozatot készítenek a rendkívül népszerű MOBA-juk, a League of Legends alapján, sokan kételkedtek a projekt sikerében.
Európai szemmel elég nehéz megérteni az amerikai pankrációt és annak kultúráját. Emberek birkóznak egymással, miközben a sztori előre meg van írva, és nem az győzz, aki a jobb, hanem aki jobban eltudja magát adni a közönségnek. A történetek és a színészi játékok pedig eltúlzottak és egy szappanopera szintjén mozognak. Ezek ellenére az amerikai szórakoztatóipar egyik alappillérének számít az egész műfaj, ráadásul a leghíresebb szervezet a WWE mára már egy globális szórakoztatóipari branddé nőtte ki magát. Nem csoda tehát, hogy év elején a Netflix egy több éves együtt működést kötött a szervezettel, melynek köszönhetően 2025-től kezdve az USA-ban a Netflix közvetíti a szervezet legfontosabb heti showját, a Monday Night Raw-t. Ez az első alkalom, hogy a minden héten élőben sugárzott műsor elhagyja a hagyományos televíziós kereteket, és azért is nagy szó ez, mert az NBCUniversal csatornájának, az USA Network legnézettebb tartalma volt. Az együttműködés ráadásul még komolyabb az Egyesült Államokon kívül, ahol a Netflix a WWE olyan műsorainak jogait is megszerzi, mint a SmackDown és az NXT, valamint a havonta jelentkező prémium eseményekért, mint a WrestleMania, a SummerSlam és a Royal Rumble. Ezek által pedig egy teljesen új korszak kezdődik a pankráció történelmében, miközben a régi éra több szempontból is a feledés homályába vész. Ez utóbbira reflektál a Netflix szeptember végén megjelent új hat részes dokumentumsorozata a – Mr. McMahon, amely a szervezet élén álló Vince McMahon felemelkedését és bukását mutatja be, kendőzetlen őszinteséggel.
Hollywood egyik régi fejősteheneként a Terminátor-franchise sem kerülheti el a végzetét. Magyarán, hogy a producerek időről időre elővegyék, és megpróbáljanak friss vért pumpálni a James Cameron 1984-es klasszikusával útjára indult szériába. Amely széria a második felvonás után minden egyes alkalommal megreformálta saját magát, más taktikával próbálta meg elérni az első két epizód által meghódított magasságokat, de minden egyes alkalommal kudarcot vallott. Olykor a sorozatnak a múlt véget nem érő szipolyozása, a konformizmusa, olykor a radikális újításai verik ki a biztosítékot a rajongóknál, és valahogy soha nem tudta elérni azt az arany középutat, ami a lehető legjobb értelemben vitte volna tovább a filmsorozat legjobban működő elemeit. És ott reformált volna, ahol hű maradt volna a sorozat eredeti szellemiségéhez, de egyúttal nem süpped bele az önismétlésbe. A Terminátor: A vég kapujában egy igencsak jól sikerült reinkarnációja a halálosztónak és egyszerre bővelkedik nosztalgikus elemekben, valamint bővíti a legendáriumot.
