Milyen lehetne úgy élni, hogy robotok vesznek minket körül? Mit csinálnánk a napjainkkal, ha a házimunkát, a munkát, és minden egyebet robotok csinálnának? És összességében ez nekünk jó lenne, vagy rossz? Ezekre jelenleg nincsenek válaszok, ahogy arra sem, hogy mikor jön el ez az idő. Amikor pedig eljön, mennyire lesz jó, hogy ezek a gépek képesek lesznek az önálló tanulásra. Mindenesetre nem kell mindig a szomorú véget látni benne, néha jó egy cuki, állatos történetet is kihozni belőle.
Vannak olyan dolgok, amikről olykor meglehetősen nehéz beszélni. Egyfelől mert nehéz eldönteni, hogy mennyire mélyen menjünk bele az adott dologba. Másfelől pedig hogy milyen módon mutassuk be azokat a bizonyos dolgokat. Részben emiatt születnek meg bizonyos alkotások, amelyek egy ilyen adott dologról szeretnének egyfajta diskurzust folytatni. Noha tény, hogy ezek a diskurzusok elég egyoldalúak és nem igazán vagy legalábbis csak közvetett módon lehet rájuk reagálni. Valami hasonló a helyzet Kira Vizuto most bemutatott könyvével A vonalon túllal is, ami egy meglehetősen komoly témát kíván bemutatni.
Bizonyára sokan ismerik azt a mondást, miszerint „az ellenségem ellensége, a barátom”. Ez a kijelentés amennyire bugyutának hangzik legalább annyira igaz is. Hiszen ha valakinek van egy ellensége, akinek ezenkívül is van egy vagy akár nem csak egy másik ellensége is, akkor azoknak ajánlott lehet összefogni a közös ellenség ellen. Ez a fajta gondolatiság pedig számos alkotásban meg szokott jelleni, ilyen vagy olyan módon. Mint például a jelen cikk alanyául szolgáló regény sorozatban is.
Vannak, akik hisznek az asztrológiában, és vannak, akik szerint szemenszedett hazugság, és csak általános dolgokat puffogtatnak, ami mindenkire igaz. Általában mindenki ilyen feketén és fehéren kezeli ezt a kérdést, pedig biztos van szürke is. Nem, nem azt mondom, hogy a pletykalapok asztrológia rovatában ész nélkül hinni kell. Mai napra példának okáért azt írta nekem, ne vitázzak olyan dologban, ami nem az én ügyem. Igen, ha csak végig megyek az utcán, jó pár emberrel tudnék vitázni. Szóval nem volt nagy előrejelzés. De talán mégsem akkora hülyeség, ha ennél mélyebbre nézünk.
Már nem lehet könyves oldalakat, csoportokat úgy megnézni, hogy ne az Onyx Storm jönne velünk szembe. Szóval aki eddig nem hallott róla, már az is tudja, mi is ez a hype most. De mivel tudom, sokan még csak most ismerkednek vele, kezdjük az elején, a Negyedik szárnnyal. Ez a cikk most a kezdetek kezdetét veszi elő, és azoknak szól, akik még nem tudják eldönteni, ők is fel akarnak-e ülne erre a sárkányra.
Repülőgépes vagy még inkább olyan alkotásokból, amelyeknek a központi eleme a különböző repülőgépes harcok aránylag kevés van. Ennek legfőbb oka, hogy az ilyen jellegű alkotások megkövetelnek egy bizonyos szintű műszaki háttértudást. Illetve az sem árt, ha az adott alkotó tisztában van a fizika alapvető működésével. Nem is beszélve a többi egyéb írói kvalitásról. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az úgynevezett repülőgépes alkotások jobbak is lennének. Viszont az a kevés ilyen jellegű alkotás, amit volt szerencsém olvasni vagy látni kétségkívül mind emlékezetes volt.
Mindenki hallott már horror történeteket válásról. Olyankor mutatkozik meg az emberek igazi arca. Sosem hinnénk el, mennyire ki tudnak fordulni magukból szeretteink, akik részéről egyébként sosem feltételeznénk aljasságot. Bár ezek csak átvitt értelemben horror történetek. Persze, sosem lesz szép végük. Nagyon ritka az is, ahol felnőtt ember módjára tudnak véget vetni a kapcsolatnak – sok együtt töltött év után, közös gyerekkel, esetleg gyerekekkel. Ezzel szemben Fritsi Péter új története nem csak képletesen szólva horror. Valóban egy thriller regénybe illő válást fest elénk.
Sokan vannak olyanok, akik úgymond szeretnek elvágyódni a pillanatnyi valóság elől. Ez az elvágyódás általában valamilyen kitalált világba vagy pedig valamilyen az adott illető által preferált történelmi korszakba és/vagy idegen kultúrába szól. Természetesen ezek a fajta kvázi képzelgések minden esetben elég erősen, sőt olykor akár szinte már kórosan is képesek túlidealizálni bizonyos dolgokat. Legyen szó egy futurisztikus katonai diktatúráról vagy egy letűnt kultúra mindennapjairól. Persze valahol az sem mindegy, hogy az adott illető milyen alapanyagot használ az adott képzelgéseihez és akkor ezzel meg is érkeztünk a mostani cikk alanyához, vagyis Farkas Bíborka Istenek akarata című alkotásához.
Régóta vita tárgya, hogy vajon melyik a jobb a könyv vagy pedig a film. Szerintem speciel ez mindig esetfüggő. Azonban újabban egyre inkább előtérbe került a sorozat és a videojáték is. Ezek a formátumok ugyanis lehetővé teszik egy jóval terjedelmesebb alkotás adaptálását is. Ráadásul a videojátékok esetében még ott van az interaktivitás is, amit így könyv formájában szinte lehetetlen visszaadni. Emiatt ha valamelyik videojátékból készül is könyv az általában valamilyen kiegészítőként szokott funkcionálni az adott videojátékhoz lásd például a Gears of War esetében is. Éppen ezért is számít különlegesnek az Alien: Isolation avagy magyar címén Izoláció, ami szinte egy az egyben a leirata a játék cselekményének.
Benjamin Stevenson ausztrál származású díjnyertes stand-up komikus és író első magyarul megjelent könyve címe A családomban mindenki gyilkos címet viseli. Tekinthetjük ezt egyfajta allegorikus címnek, ami egy picit akár megtévesztő is lehet az olvasók számára. A történetünk nem egy gyilkosokból álló családot mutat be. Teljesen hétköznapi családot kapunk, Cunninghaméket, akik a hétvégére összegyűlnek a hegyek között található Sky Lodge nevezetű síparadicsomban. Az ünnepélyes találkozót azon alkalomból rendezték, hogy megünnepeljék Michael szabadulását a börtönből.
(tovább…)
