2020-as debütálásuk után 5 évvel a Netflix „szuperhősei” visszatérnek, hogy felvegyék a fonalat ott, ahol eldobták. A halhatatlan gárda tagjainak célja, hogy felkutassák régen elveszettnek hitt társukat, aki a semmiből hirtelen újra felbukkan, és szembe kell nézniük egy új ellenséggel is.
Dínókból sosem elég, gondolhatnánk. A Jurassic World: Újjászületés azonban már túlságosan is hasonlít egy óriási szauropoda dinoszauruszhoz: a hatalmas méretekhez sajnos diónyi agy és értelem társul.
Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) legújabb filmje, az F1 múlt héten startolt el a mozik vásznain. Az amerikai rendező ezúttal a levegő után az aszfalt világába kalauzolja el nézőit, impozáns szereplőgárdával és a világ egyik legnézettebb autóversenyének bemutatásával. A kérdés már csak az, hogy sikerült-e megismételnie a Maverick bravúrját, vagy ezúttal elmaradt a csoda?
Talán kevesen tudják, de a mesék között óriási nagy a versengés. Egyfelől a gyerekek figyelmét nem könnyű feladat felkelteni, másfelől pedig egy gyerek általában olyan tizennégy-tizenöt éves koráig nem egyedül jár moziba. Így értelemszerűen valamelyik szülő is vele kell hogy tartson, ami persze többlet bevételt is jelent. És akkor ott van még az a végtelen mennyiségű merch, amit ezekkel a mesékkel adnak el. Speciel én a moziba menet is pont láttam egy kislányt, aki egy hatalmas plüss Stich-et szorongatott. Részben emiatt és mert hogy ne kelljen új dolgokat kitalálnia, a Disney nem régiben elkezdte a régi, közismert és sikeres meséit élőszereplős formában is adaptálni. Változó eredménnyel. Erre pedig válaszul a rivális Dreamworks szintén hozzálátott, hogy élőszereplős formába öntse a saját sikeres meséit. Amelynek első állomása a 2010-es Így neveld a sárkányodat című mese lett.
PS: Ja igen. Mivel ez a mese is egyike az olyan alkotásoknak, amiket csakis eredeti nyelven vagyok hajlandó megnézni, így a szereplőknek az eredeti nevét fogom használni.
2014-es indulása óta a John Wick univerzum egyre csak bővül. Négy mozifilm és egy spin-off sorozat után idén ismét egy, az univerzum részét képező, mégis különálló történettel állhatunk szemben. Ezúttal a vérbosszú egy fiatal hölgyet választott, hogy revansot vegyen apja haláláért, miközben kicsit jobban megismerjük a klánok funkcióját a John Wick világában.
Amikor a Hamupipőke nevet kiejtjük a szánkon, természetesen mindenkinek Disney klasszikusa jut eszébe. Főleg az internetnek hála manapság a közönség java része tudja, hogy a megható tündérmese eredeti verziója korántsem olyan rózsaszín köddel telített, mint az amerikai stúdió gyermekbarát verziója. A Grimm testvérek által összegyűjtött népmesék közül Hamupipőke története talán a legismertebb, de a mese igazi mivoltát nagyon ritkán láthattuk eddig képernyőn feldolgozva. A csúf mostohatestvér című testhorror ugyanezt az eredeti sztorit kívánja bemutatni, egy más szemszögből tálalva.
Tartozom egy vallomással. Olykor úgy érzem, hogy bizonyos cikkeknél elhasználok olyan címeket, amelyek később sokkal jobban jönnének. Valami hasonló a helyzet ezzel a mostani cikkel is, amihez szerintem a megfelelő címet még annak idején a Godzilla, vagyis hát a Monarch sorozat kapcsán használtam. Persze valahol jogos lehet az az elvárás is, hogy ha már egyszer úgymond kreatív munkát végzek, akkor legyek már én is valamennyire kreatív. CSAKHOGY, amikor olyan alkotással találkozik az ember, mint a Karakte kölyök: Legendák, akkor valahogy a kreativitás, mint kifejezés megszűnik létezni a számára.
Ki ne szeretné Aladdint, Mauglit és a többi Disney-hőst, vagy éppen a hercegnőket? Utóbbiak esetében számos ikonikus karakter született 1937-től kezdve a szórakoztatóipar egyik – ha nem a legnagyobb – stúdiójának boszorkánykonyhájában. Csipkerózsika, Mulan, Elsa, Belle, Hamupipőke és természetesen Hófehérke is rengeteg kislány példaképévé és kedvenc hercegnőjévé vált az évtizedek során, így hát nem csoda, hogy a Disney a 2010-es évek közepén úgy gondolta: elérkezett az idő a régi klasszikusok élőszereplős feldolgozására – hiszen bejáratott, sikeres filmjeikről van szó.
Rájöttek, hogy zéró kreativitással és új ötletek nélkül is hatalmas bevételre tehetnek szert, ráadásul minimális kockázattal. (Üdítő kivétel volt a Demóna első része.) Ehhez a sorhoz csatlakozott idén az első egész estés animációs filmjük feldolgozása, a Hófehérke, amely nemcsak a legrosszabb értékelést kapta a kritikusok és a nézők körében a Disney-alkotások közül, hanem anyagilag is hatalmas bukás lett a stúdió számára. Most pedig megérkezett a legújabb élőszereplős filmjük, a Lilo és Stitch – A csillagkutya. Az előzetesek és az ötletes marketing alapján olyan érzésünk támadt, mintha a régi Disney-érából érkezett volna az alkotás. De vajon a kész film is ezt az érzést nyújtja?
Tom Cruise hatvan éven felül is megállíthatatlanul verekszi magát keresztül a veszélyes szituációkban. De vajon méltó lezárást kap a franchise a Mission: Impossible – A végső leszámolás képében? És milyen üzenettel rendelkezik napjaink egyre fokozódó nemzetközi helyzetében egy olyan hős története, aki minden erejével az atomháború kitörése és egy tomboló mesterséges intelligencia ellen küzd?
Egy nehéz nap után, amikor az embernek az összes agysejtje belesajdult a hétköznapi mókuskerék monotonitásába nem is vágyunk másra csak valamire, ami agytorna nélkül kapcsol ki minket. Erre számos olyan popcorn-mozi van már, amin túl sokat nem kell agyalnunk. A Pusztítás tipikusan az a film, ami könnyen felejthető, de egy estét el lehet vele tölteni.
