Film

Film

„Your Soul is Mine”- Mortal Kombat II (2026) kritika

A Mortal Kombat játék a 90-es évek elején jelent meg, a Midway cég pedig hatalmasat robbantott vele. A brutalitása annyira új volt, hogy Amerikában bevezették a játékoknál is a korhatáros besorolást, ám pont ez a fajta nyers stílus vezetett a sikeréhez, népszerűsége pedig a mai napig töretlen. Egy ekkora sikertörténet pedig egyértelműen felkeltette Hollywood érdeklődését, aminek következtében két adaptáció is napvilágot látott. Az egyik a már fentebb említett 95-ös első rész, amelynek a rendezői székében az a Paul W. S. Anderson ült, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Kaptár-széria, vagy a pár éve megjelent Monster Hunter: A szörnyek birodalma című rettenet. A folytatása 1997-ben készült el, és a Mortal Kombat 2. – A második menet címet kapta. Anderson alkotása, amolyan bűnös élvezet, annyira rossz, hogy már jó, ezzel ellentétben a második rész a jó ízlés ellen elkövetett szörnyűséges bűntett.

A bűn rossz folytatás után, a Warner a fiókja mélyére száműzte a további folytatások tervét, ám egyszer csak feltűnt a porondon korunk egyik legjobb horrorfilmese James Wann, aki azt ígérte, hogy valóra váltja a rajongók álmait. A játék világához hű, R-besorolású filmet fog leszállítani, mint producer, amely nem csak a rajongóknak fog szólni, hanem az átlagnak is. Bár a 2021-es változat sok sebből vérzett, azért egy korrekt iparosmunkára sikeredett, ami végül odavezetett, hogy megkaptuk idén annak folytatását, azzal az ígérettel, hogy ami nem volt jó az előző részben azt mind kijavítják és az első résznél is brutálisabb filmet fogunk kapni. De vajon sikerrel jártak-e?

tovább
Film

Boldog századfordulót, Sir David! – Vad London kritika

2026. május 8-án nagy napot ünnepelnek a természetkedvelők világszerte: centenáriumi évfordulóját ünnepli kék bolygónk legismertebb természetjárója, a britek nagypapája, Sir David Attenborough. Az elnyűhetetlen természettudós és dokumentumfilmes fél évszázada járja rendületlenül a Föld természeti csodáit, hogy amit lehessen, a szemünk elé tárjon és megőrizze az utókor számára. Jómagam is kötődöm Sir David munkásságához; gyerekkoromban rongyosra néztem az egyik leghíresebb dokumentum-sorozatának, A kék bolygónak minden részét, de voltak tőle más kedvenceim is (lehetett miből válogatni). Írtam is már korábban az újabb munkáiról, mivel nincs olyan év, amikor legalább a hangját nem kölcsönözné egy újabb gyöngyszemnek (itt, itt és itt). Most sincsen másként: születésnapja alkalmából foglalkozzunk az egyik idén megjelent természetfilmjével, a Vad Londonnal.

(tovább…)
Film

Meryl Streepnek most is jól áll – Az ördög Pradát visel 2 kritika

2026-ban, amikor a hollywoodi filmipar jó ideje válságok sorozatát éli át, mely nem függetleníthető a világ tágabb kontextusától sem, szinte kizárt lenne, hogy egy Az ördög Pradát visel jellegű könnyed vígjáték-dráma olyan kulturális hatást érjen el, mint tette azt húsz évvel korábban. Márpedig az azonos című regényből készült filmadaptáció bevételét és nézői, valamint kritikai fogadtatást tekintve is sikeres produkciónak számított, a költségvetését sokszorosan sikerült visszaforgatnia.

A film igazi szuperpozícióban volt: nem blockbuster, de nem is kis költségvetésű mozi; témájánál fogva populáris, mégis szatirikus és tárgyát, tehát a divatipart tekintve könnyed kritikával van megízesítve, amellett, hogy illeszkedik a korszakban népszerű romantikus vígjátékok felhozatalába, úgy, hogy azoknál mégis valamivel többet nyújt. A film sikeréből jócskán kivették részüket színészei is, közülük kiemelkedve Meryl Streep, aki Oscar-jelölést is bezsebelhetett Miranda Priestly, a házsártos főszerkesztő megformálásáért.

(tovább…)
Film

Félig feketén-fehéren – Michael kritika

Bizonyára sokaknak feltűnhetett már, hogy az utóbbi időben rengeteg olyan alkotás készült, mind a kis képernyőre, mind pedig a nagy vászonra, ami egykor híres zenészek életéről szól. Ugyan az ilyen alkotások körüli hírverés eltérő mértékű, nem is beszélve a minőségükről, vagy éppenséggel a sikerükről. Hiszen megjelent már a ugye Bohém rapszódia. De sorra került Elton John, Elvis, de még a reggae király Bob Marley is. Róla így, még nem rajongóként továbbra is fenntartom, hogy egy meglehetősen méltatlan film készült róla. De kapott már saját filmet Weird Al Yankovic, vagy éppenséggel Amy Winehouse is. De az egyik személyes kedvencem a Milli Vanilli is megkapta a sajátját, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Most pedig egy újabb szupersztár élete került feldolgozásra, a méltán híres Michael Jacksoné.

(tovább…)
Film, Netflix

Célt tévesztett vadászat – Csúcsragadozó kritika

Az embervadászattal foglalkozó filmek felszültségkeltő eleme az, amikor mi magunk vagyunk a préda. Ez az, ami képes visszarántani a nézőt az alapvető, nyers túlélési ösztönök világába. Gondoljunk csak a klasszikus Ragadozó fojtogató dzsungelére, ami vegyíti a sci-fi és az akció elemeit, vagy az eredeti The Most Dangerous Game koncepciójára, ami az egész zsánert elindította. Ezek a filmek zsigeri feszültséget keltenek és kendőzetlenül megmutatják, milyen érzés hirtelen lecsúszni a tápláléklánc abszolút csúcsáról, és kiszolgáltatott célponttá válni. A Csúcsragadozó is egy vérbeli túlélőthriller akar lenni, kiterítve az asztalra a jól bejáratott, vadonban rekedt, traumatizált nő és az őrült embervadász kártyákat.

(tovább…)
Film

Egy birminghami gengszter memoárja – Birmingham bandája: A halhatatlan férfi kritika

Négy év telt el a Peaky Blinders hatodik évada óta, így teljesen jogos a kérdés. Valóban megérte ennyit várni erre a lezárásra? A Steven Knight által megalkotott, 2013-ban indult sorozat az évek során globális jelenséggé nőtte ki magát. Tommy Shelby és a borotvapengés sapkát viselő banda története milliókat szegezett a képernyők elé. A siker pedig nemcsak a sorozatot emelte kultstátuszba, hanem Cillian Murphy karrierjére is komoly hatással volt – korábban Christopher Nolan filmjeiben szerepelt, de később megkapta a neki kijáró figyelmet és eljátszhatta J. Robert Oppenheimert, ami az Oscar-díjig repítette. Éppen ezért hatalmas várakozás előzte meg a Tommy Shelby történetének lezárását. A készítők végül szakítottak a megszokott, évadonként hat epizódos formátummal, és egy egész estés filmmel próbálták lezárni Tommy Shelby történetét. A döntés elsőre merésznek tűnt, de lássuk miként sikerült az alkotásnak felérnie az elvárásokhoz.

(tovább…)
Film

Boldogan, amíg meg nem?… – Kész dráma kritika

Kristoffer Borgli neve kevesek számára csenghet ismerősen. A norvég rendező egyike azon skandináv filmeseknek, akik az utóbbi években eveztek nemzetközi vizekre – ilyen például az Oscar-jelölt svéd Ruben Östlund, és a szintén norvég Joachim Trier, akinek a neve a legutóbbi Oscar-gáláról derenghet, mivel filmje, az Érzelmi érték kilenc jelöléséből a legjobb idegennyelvű filmért járó szobrocskát haza is vihette. Kettejükhöz képest Borgli egy fiatalabb generáció képviselője, aki az Álmaid hőse című (általam nagyon kedvelt) szürreális fekete komédiával szerzett ismeretséget a tengerentúlon – ezúton is köszönet Nicolas Cage-nek, aki ez esetben is felkarolta egy ambiciózus rendező koncepcióját. Borgli mostani művével, a Kész drámával már egyértelműen mutatja, milyen utat jelölt ki a saját filmművészete számára.

(tovább…)
Film, Netflix

Van Battle: Los Angeles-ünk otthon – War Machine kritika

Időről-időre előkerül Hollywoodban bolygónk földönkívüli erők általi megszállásának ötlete/témája. Ezt aztán alkotók ölthetik drámai formába, mint a mondjuk az Érkezés, vagy humorral megközelítve, mint a Támad a Mars, vagy a Kertvárosi Kommandó. Van aki a misztikumot, horrort választja, mint a Jelek, de talán sokan legtöbben, kőkemény háborús filmként szeretnék megmutatni ezt a témát, mint klasszikus Függetlenség napja, vagy a Föld Inváziója – Csata: Los Angeles. Cikkünk alanya, a Netflix legfrissebb filmje, a War Machine (Ismeretlen támadók)

(tovább…)
Film

A legjobb természetfilmek Magyarországról – 2. rész

Az 1. részben szót ejtettem arról, hogy hazánkban manapság már csak elvétve találkozni hóval – minek sem örülök jobban, mint, hogy az idei téli szezon gyönyörűen rám cáfolt. Hosszú évek óta először volt egy olyan telünk, amilyennek a klímánk és az élővilágunk fennmaradása érdekében mindig lennie kellene. Habár a közérzetünkre ez jól hathat, sajnos hosszútávon a pár évenként jelentkező kemény telek nem tudják megállítani a talaj kiszáradását. Az, hogy Magyarország a vizek országa, mai napig ismételt közhely, azonban szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ezt a státuszunkat folyamatosan veszítjük el, sőt, a magyar táj és vizeink már most is felismerhetetlenek egykori önmagukhoz képest.

(tovább…)