Szerző: Dr Gonzo

Film

Ki ne szeretne bele Zendayába? – Challengers kritika

Jé, Zendaya és a férfi főhős(ök) között működik a kémia! Persze igazságtalan lenne Denis Villeneuve-öt Luca Guadagninoval megmérettetni ebben a kérdésben, ugyanis míg a Dűne direktorának kifejezésmódja elsősorban grandiózus és stílusa olyan steril, mint egy tökéletesen áttetsző, rogyásig klórozott, feszített víztükrű medence, addig az olasz filmes pályájának lényegét jelenti az emberi lélek völgyei és útvesztői, az érzelmek örvénylő ingoványa, annak minden túlfűtöttségével, mocskával, kiszámítható kiszámíthatlanságával és racionális irracionalitásával. Guadagnino olyan munkái nélkül, mint a Szólíts a neveden vagy a Csontok meg minden aligha láthatnánk olyan romantikus filmeket, melyek a habkönnyű szórakoztatáson kívül intellektuálisan is megmozgatják a nézőt (persze vannak kívételek).

(tovább…)
Film

Leszámolás Mumbaiban – A Majomember kritika

Sok szennyvíz lefolyt a Gangeszen, mióta Dev Patel ismert lett első filmje, a Gettómilliomos hatalmas sikere óta, mely azóta is messze a legismertebb indiai film a nyugati világ moziba járó közönsége előtt. A londoni születésű, szülei révén Kenyából származó indiai színész ha, a mainstreambe nem is tört be, de 33 évesen impresszív filmográfiát tudhat maga mögött, olyan gyöngyszemekkel, mint a The Green Knight, ami egyébként méltatlanul alul értékelt adaptációja az Artúr-mondakör egyik XIV. századi lovagregénynek. A Majomember filmötlete az ő fejéből pattant ki, és életében először ülhetett bele a rendezői székbe, mi több, a forgatókönyvben is szerepet vállalt.

(tovább…)
Film

Transformers, szörnyekkel – Godzilla x Kong: Az új birodalom kritika

Három évet követően folytatódik a két évtizedes mozis ikon közös kalandja: Mechagodzilla legyőzését követően Godzilla a felszínen afféle kaiju Hellboy-ként közreműködik a planéta rendjének fenntartásában (eközben kíméletlenül aprítja az emberiség történetének évezredes emlékeit), míg Kong visszavonultan éldegél az Üreges Földben, főleg azon búslakodva, hogy egyedüli hatalmas majomként mindenhova üldözi a magány. A napi rutin nem tartható örökké, ugyanis a mélyben egy nagy dög mindig megmozdul, amire hőseinknek reagálnia kell.

(tovább…)
Film

Abszurd, groteszk és szürreális – Szegény párák kritika

Jorgosz Lanthimosz (emellett a magyar átírás mellett tettem le a voksom, pedig találkoztam vagy négyféle verzióval) korunk egyik legizgalmasabb szerzői filmese, akinek élénk, jellegzetes kézjegyei miatt művei olyan mértékben össze nem téveszthetőek, mint Wes Anderson vagy Lars von Trier remekei. A Szegény párák ugyan adaptáció, és ezúttal a görög rendező a forgatókönyvből nem vette ki a részét, de mégis, már az első három perc alatt széles mosollyal dőlhettem hátra a moziszékben – visszatértem Lanthimosz világába, ami furcsább, harsányabb és szatirikusabb, mint valaha.

(tovább…)
Film

Sci-fi: The Motion Picture – Rebel Moon kritika

Zack Snyder, a Vizionárius Rendező elérkezettnek látta az időt, hogy a sci-fi műfajban is bizonyítsa rátermettségét. Mostani filmje, a Rebel Moon eredetileg Star Warsnak készült, a Lucasfilm azonban nem volt meggyőzve Snyder géniuszát illetően, ezért kiadták az útját – nem meglepő, hisz az elmúlt évek Star Wars-produktumait elnézve nem árt óvatosabban megközelíteni, hogy mit adnak ki a kezeik közül. Véleményem szerint pedig helyesen mérlegeltek, mikor arra jutottak, hogy Zack munkássága az utóbbi évek alapján sem minőségében nem váltaná meg a filmjeik jövőjét, sem stílusában nem összeegyeztethető a Disney babyyodás-porgos-babufrikes családbarát imidzsével. Így került a Birodalom- és Jedi-mentesített projekt a Netflixhez, ahol mostanság előszeretettel adnak szabad kezet a nagynevű hollywoodi rendezőknek, annak minden előnyére és kárára.

(tovább…)
Film, Netflix

A forma a tartalom felett – Maestro kritika

Be kell vallanom, nem tudnak túlságosan felvillanyozni az utóbbi években menetrendszerűen érkező életrajzi filmek: a mára kifulladóban lévő szuperhősfilmdömping mellett ezek jelentették a mögöttünk lévő évtized másik jövedelmező mozis trendjét. Mindeközben a mozikba egyre nehezebb a streaming elől elcsábítani az embereket, így a tengerentúli filmgyártás megpróbálja minden közéleti vagy popkulturális ikon életét pénzzé tenni, szinte már olyanokét is, akiknél ez az eltelt idő rövidsége vagy a jelentőségük ezt nem feltétlenül indokolná.

Ráadásul nagyon szűk az a mezsgye, ahol ezek a filmek valódi minőséget képviselnek. Egyik oldalról megvannak az inspirálatlan, a lehető legbanálisabb hollywoodi klisékre felhúzott szuperprodukciók, mint a Bohém rapszódia; a másik oldalról pedig azok a filmek, ahol a rendező művészi kiteljesedése és egója temeti maga alá a film tárgyát. Ilyen volt tavaly a Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi, és ebbe a kategóriába sorolom Bradley Cooper második rendezését, a Maestro-t is.

(tovább…)
Film

A ellenség gerincét meg kell hajlítani, nem megtörni – Énekesmadarak és kígyók balladája kritika

Az Éhezők viadala-széria trendformáló volt a 2010-es évek első felében, azidőtájt, mikor a Marvel- és szuperhős-őrület még nem érte el a tetőpontját. Néhány röpke évig a disztópikus young adult-filmek kitüntetett népszerűségnek örvendtek. Ezek közül messze a Suzanne Colllins regényfolyamán alapuló széria érte el a legnagyobb kritikai és nézői sikert, maga mögé utasítva többek között a hasonló alapállású Útvesztőt és a Beavatottat (ez utóbbinak már a befejező része sem készült el az érdeklődés hiányában – nem csodálom). Magától értetődő volt, hogy további történeteket kell kifacsarni Panem világából, és ezúttal ezt abszolút nem bánom, ugyanis a Collins által felépített világ van annyira érdekes, hogy bőven ad erre lehetőséget és mozgásteret.

(tovább…)
Film

Apátia – Marvelek kritika

Őszinte leszek, most első ízben éreztem azt, hogy semennyire nem mozgat meg egy új Marvel-film. Ez az érzés nem függetleníthető attól, hogy a Kvantumánia jelentette az utolsó reménysugárt (számomra legalábbis), hogy a stúdió képes reagálni a filmeket és sorozatokat ért elmarasztaló kritikákra, a látható színvonalesésre (a Galaxis őrzőit tegyük félre itt, hiszen az inkább a Végtelen Szága egy epilógusának feleltethető meg, és Gunn már nem meghatározó a jövő szempontjából) – hiszen arra hivatott, hogy bevezesse a filmek világába a Multiverzum Saga univerzumokon átívelő, legnagyobb fenyegetését, Kangot, a Hódítót (a bizonytalan sorsú Jonathan Majors által megszemélyesítve). Ezzel szemben a harmadik Hangya-film ugyanaz az unott, generikus, nézők elé okádott vásári mutatvány lett, mint a Marvel produktumainak aggasztó része 2021 óta. Ha pedig a stúdió képtelen a kulcsszereplőjének karaktert, motivációt adni, valós fenyegetésként ábrázolni, akkor mit várhatunk a Marvelektől?

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Szájas, a fehér mágus – Ahsoka kritika

Menetrendszerűen érkezett a következő Star Wars-sorozat a Disney+ felületére, hogy Dave Filoni egy újabb szerelemgyereke bontakozhasson ki élőszereplős változatában. Ahsoka Tano (Rosario Dawson) ugyan cameózgatott a „Filoniverse” más sorozataiban (Boba Fett könyve, A mandalóri), a jelenléte mindkét ízben totálisan nélkülözhető lett volna a történet szempontjából. Az viszont önmagában jelzésértékű, hogy a harmadik sorozatban bukkan fel mára a galaxisunkban egyik legnépszerűbbé váló hős – ami ezúttal a sajátja.

(tovább…)
Film

Pszichózis Pannóniában – Magyarázat mindenre kritika

Magyarországon a politikai állásfoglalástól és eszmecseréktől az emberek félnek, mint a tűztől. A kettészakadt társadalom azonban a leginkább mindennapos szituációkból is képes összetűzést szítani, mivel a politika az élet minden szegmensét átitatta. Az ember amerre csak tekint, nem tud kitérni a gondolkodást, az érzelmeinket kondicionáló hatása elől. Egyre kevesebb az olyan információ, mely ne illene rögtön bele egyik, vagy mindkét világnézeti sémába. A közös értelmezési keret hiánya pedig olyan szellemi aszályhoz vezet, ahol elég egy szikra az újabb konfliktusok fellángolásához. Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre a napjaink pszichotikus Magyarországának kórképe a kisember lencséjén keresztül.

(tovább…)