Szerző: Dr Gonzo

Film

Kék, lila, rózsaszín – Neonpokol kritika

Van az a rendezőtípus, akiktől, ha nem is várjuk el, hogy az év legjobb filmjét tegyék le az asztalra, arra mindenképp számíthatunk, hogy valami különlegeset fogunk látni tőlük. M. Night Shyamalan például ebbe a kategóriába tartozik nálam, hiába okoz nagy eséllyel csalódást, akkor is valami olyasmit ad ki a kezei közül, ami az ő munkájának nyomait viseli. Nicolas Winding Refn egy másik ilyen különce a filmgyártásnak. Ő viseli ma David Lynch koronáját, ami a zavarba ejtő, álomszerű filmek rendezőjének jár. Noha a kettejük közötti hasonlóság inkább a felszínen van csak meg, az vitathatatlan, hogy mindkét rendező munkája képes révületbe ejteni a nézőjét. Neonpokol című filmjével Refn minden eddiginél mélyebbre merül az őrá jellemző esztétikában. Ennél refnesebb film eddig még nem készült. Más lapra tartozik, hogy ennek örülni kell-e, vagy nem.

(tovább…)
Film

Ásó, kapa, világvége – Digger kritika

Túl az évtized felén már el lehet azon gondolkozni, hogy mik a filmes világ jelenlegi trendjei – kedvelt témái, attitűdje a körülöttünk elterülő valósághoz. Sajnos nem egy megosztó álláspont, hogy a valóságunk nem éppen szívderítő. A 2020-as évekre berúgta az ajtót egy világjárvány, hogy aztán háborúkkal, mészárlásokkal, gazdasági és természeti válságokkal folytatódjon, melyeknek még koránt sincs vége, és nem is igazán látjuk még a kiutat, inkább az alagút közepe felé tartunk.

Ettől nem független, hogy megfigyelhető egy kivirágzása a korszakra reflektáló társadalom- és rendszerkritikus műveknek az utóbbi esztendőkben. Az, hogy ki, mikor, hogyan és milyen aspektusához „szól hozzá” a válságnak, izgalmas téma, ami kitenne egy külön elemzést. A tavalyi felhozatalból például Lánthimosz Bugoniáját, Aster Eddingtonját és Park Chan-wook Nincs más választását is idesorolnám. Alejandro González Iñárritu és Tom Cruise filmje, a Digger is véleményem szerint ebbe a trendbe illeszkedik.

(tovább…)
Film

Owensék visszatérnek – Átkozott boszorkák 2. kritika

Úgy tűnik, az amerikai filmgyártás továbbra sem tett le a saját aranytartalékainak kimerítéséről – a producerek olyan mélyre ástak bevételt generáló címek után kutatva, hogy már a mérsékelt sikerű és népszerűségű, félig feledésbe merült filmek kerülnek leporolásra egymás után. így történt, hogy 1987 után újra mozivászonra került Az univerzum védelmezői (közismert nevén Masters or the Universe, egy itthon kevésbé ismert fantasy-franchise, powered by Mattel), vagy tavaly a Stephen King-adaptáció, ’87-ben szintén megénekelt A menekülő ember. Érdekesség, hogy előbbinek Dolph Lundgren, míg utóbbinak Arnold Schwarzenegger volt a protagonistája – árulkodó a korszak mozis trendjeiről. Az idő könyörtelenségének köszönhetően a ’90-es években elvetett magok is megértek az aratásra: az 1998-as Átkozott boszorkák egykori rajongói is bőven annyi idősek lettek, hogy érdemes őket megmelengetni egy kis nosztalgiával. És így lőn az Átkozott boszorkák 2.

(tovább…)
Film

A legjobb természetfilmek Magyarországról – 3. rész

A mai napig tartó nyári ítéletidő ismét sokakat ráébresztett, hogy az emberiség által megszokott, belakott klíma válságban van – lépten nyomon kapni a híreket folyók, patakok, tavak kiszáradásáról. Évezredes természeti kincseink tűnnek el nyomtalanul, mintha a helyükön csak a porzó pusztaság lett volna jelen. A Duna, a Tisza, a Balaton, a Velencei-tó – az identitásunk fontos színterei szenvednek az aszály viszontagságai közepette. Persze a „szenvedés” egy antropomorfizáló kifejezés: valójában nem az élőhelyek szenvedik el az ember által okozott klímaváltozás következményeit, hanem az élőlények. A halak, kétéltűek, és mindazon állat- és növényfajok, melyek igénylik a nedves környezetet.

(tovább…)
Film

Gunnverzum, második fejezet – Supergirl kritika

Tavaly a Supermannel rajtolt, most a leghíresebb szuperhős unokahúgával folytatódik a James Gunn bábáskodása alatt újra beröffentett DC-univerzum. Ami immáron DCU névre hallgat, elvégre a Magyar Szocialista Munkáspártot is valahogy újra kellett brandelni Magyar Szocialista Pártra a rendszerváltáskor. Az idei év tömve van tömegek által várt szuperprodukciókkal, amik között kevés reflektorfény vetült Kara Zor-El filmes debütálására (legalábbis az első olyan megnyilvánulásra, ami számít). Könnyen lehet, hogy hiába népszerűek Gunn eddigi szuperhősfilmjei, a moziközönségnek már nem lesz türelme még egy tízéves, vagy legalábbis sokáig tartó építkezést végignézni. Ez az eddigi bevételeken is tükröződik, melyek elmaradnak az előzetes várakozásoktól.

(tovább…)
HBO Max, Sorozat

Elveszett lelkek bolyonganak – Eufória 3. évad kritika

2019-ben, mikor befejeztem az Eufória első évadát, aligha gondolhattam, hogy hét hosszú esztendővel később még mindig képernyőn lesz a sorozat. Sőt, mindössze három évadig sikerült elevickélnie. Szomorú, mivel nagyobb potenciál lakozott benne, mint ami végül kikerekedett Sam Levinson víziójából. Hogy ez miért így alakult, annak számtalan oka van. Mindenek előtt reflektálni kellett arra, hogy a főbb színészek közben elkezdtek látványosan kiöregedni a középiskolás szerepeikből. Ezért a harmadik évad azután, hogy az első kettő kronológiailag szorosan követte egymást (és ne felejtsük el, hogy e kettő között kijött két spin–off epizód is, amit szintén érdemes megtekinteni – akinek eddig kimaradt) a pár évvel távolabbi jövőben játszódik, középpontban Rue (Zendaya), Cassie (Sydney Sweeney), Maddy (Alexa Demie), Jules (Hunter Schafer), Nate (Jacob Elordi) és Lexi (Maude Apatow) immáron felnőtt életével. Nemcsak az időben történt ugrás: az első két évadhoz képest egy hangsúlyos tónusváltáson esett át a sorozat, ami alaposan kiakasztotta a rajongótábor egy jelentős részét.

(tovább…)
Film

Boldog századfordulót, Sir David! – Vad London kritika

2026. május 8-án nagy napot ünnepelnek a természetkedvelők világszerte: centenáriumi évfordulóját ünnepli kék bolygónk legismertebb természetjárója, a britek nagypapája, Sir David Attenborough. Az elnyűhetetlen természettudós és dokumentumfilmes fél évszázada járja rendületlenül a Föld természeti csodáit, hogy amit lehessen, a szemünk elé tárjon és megőrizze az utókor számára. Jómagam is kötődöm Sir David munkásságához; gyerekkoromban rongyosra néztem az egyik leghíresebb dokumentum-sorozatának, A kék bolygónak minden részét, de voltak tőle más kedvenceim is (lehetett miből válogatni). Írtam is már korábban az újabb munkáiról, mivel nincs olyan év, amikor legalább a hangját nem kölcsönözné egy újabb gyöngyszemnek (itt, itt és itt). Most sincsen másként: születésnapja alkalmából foglalkozzunk az egyik idén megjelent természetfilmjével, a Vad Londonnal.

(tovább…)
Film

Meryl Streepnek most is jól áll – Az ördög Pradát visel 2 kritika

2026-ban, amikor a hollywoodi filmipar jó ideje válságok sorozatát éli át, mely nem függetleníthető a világ tágabb kontextusától sem, szinte kizárt lenne, hogy egy Az ördög Pradát visel jellegű könnyed vígjáték-dráma olyan kulturális hatást érjen el, mint tette azt húsz évvel korábban. Márpedig az azonos című regényből készült filmadaptáció bevételét és nézői, valamint kritikai fogadtatást tekintve is sikeres produkciónak számított, a költségvetését sokszorosan sikerült visszaforgatnia.

A film igazi szuperpozícióban volt: nem blockbuster, de nem is kis költségvetésű mozi; témájánál fogva populáris, mégis szatirikus és tárgyát, tehát a divatipart tekintve könnyed kritikával van megízesítve, amellett, hogy illeszkedik a korszakban népszerű romantikus vígjátékok felhozatalába, úgy, hogy azoknál mégis valamivel többet nyújt. A film sikeréből jócskán kivették részüket színészei is, közülük kiemelkedve Meryl Streep, aki Oscar-jelölést is bezsebelhetett Miranda Priestly, a házsártos főszerkesztő megformálásáért.

(tovább…)
Film

Boldogan, amíg meg nem?… – Kész dráma kritika

Kristoffer Borgli neve kevesek számára csenghet ismerősen. A norvég rendező egyike azon skandináv filmeseknek, akik az utóbbi években eveztek nemzetközi vizekre – ilyen például az Oscar-jelölt svéd Ruben Östlund, és a szintén norvég Joachim Trier, akinek a neve a legutóbbi Oscar-gáláról derenghet, mivel filmje, az Érzelmi érték kilenc jelöléséből a legjobb idegennyelvű filmért járó szobrocskát haza is vihette. Kettejükhöz képest Borgli egy fiatalabb generáció képviselője, aki az Álmaid hőse című (általam nagyon kedvelt) szürreális fekete komédiával szerzett ismeretséget a tengerentúlon – ezúton is köszönet Nicolas Cage-nek, aki ez esetben is felkarolta egy ambiciózus rendező koncepcióját. Borgli mostani művével, a Kész drámával már egyértelműen mutatja, milyen utat jelölt ki a saját filmművészete számára.

(tovább…)
Film

A legjobb természetfilmek Magyarországról – 2. rész

Az 1. részben szót ejtettem arról, hogy hazánkban manapság már csak elvétve találkozni hóval – minek sem örülök jobban, mint, hogy az idei téli szezon gyönyörűen rám cáfolt. Hosszú évek óta először volt egy olyan telünk, amilyennek a klímánk és az élővilágunk fennmaradása érdekében mindig lennie kellene. Habár a közérzetünkre ez jól hathat, sajnos hosszútávon a pár évenként jelentkező kemény telek nem tudják megállítani a talaj kiszáradását. Az, hogy Magyarország a vizek országa, mai napig ismételt közhely, azonban szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ezt a státuszunkat folyamatosan veszítjük el, sőt, a magyar táj és vizeink már most is felismerhetetlenek egykori önmagukhoz képest.

(tovább…)