Szerző: Dr Gonzo

Film, Netflix

Alsópolcos sci-fi a mesterséges intelligenciáról – Atlas kritika

Az AI-ról, az emberiségre gyakorolt hatásáról való gondolkodás már több, mint 40 éve jelen van az amerikai filmiparban – elég csak a 2001: Űrodüsszeiára, vagy 80-as évek olyan klasszikusaira gondolni, mint a (Philip K. Dick művén alapuló) Szárnyas fejvadász, vagy az idén 40 éves Terminátor – A halálosztó. A téma tehát már nagyon régóta foglakoztatja a rendezőket és írókat, a filozofikus hangvételű, morális és etikai kérdéseket feszegető szerzői filmektől az akcióközpontú közönségfilmekig a mesterséges intelligencia számtalan manifesztációját láttuk. Volt már ellenség és szövetséges, jelent már meg emberként és csupán hang formájában. Az AI tavalyi közjószággá válását követően a témát övező diskurzusok, az azt boncolgató tudományos és művészeti munkák újabb impulzust kaptak, így nem meglepő, hogy a filmstúdiók is igyekeznek megülni ezt a hullámot. De vajon szorult még mondandó úgy általánosságban amerikai filmbe? Ha igen, azt nem az Atlas támasztja alá.

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Nassolnivaló a keményvonalas rajongóknak – Star Wars: Birodalmi históriák kritika

Miközben az élőszereplős Star Wars-sorozatok rendre megosztják a nagyérdeműt, az animációs sorozatok renoméja mit sem romlott (vagy csak keveset) a Klónok háborúja óta. Dave Filoni évek óta ezer százalékon pörög, ami az új Star Wars-projekteket illeti, ír, rendez, producerkedik, és szállítja az újabbnál újabb ötleteket. Mondhatni ő fogja össze azt az egyre inkább elburjánzó és átláthatatlanná váló világot, amivé Lucas univerzuma az elmúlt tíz esztendőben vált. A Jedihistóriák után, mely Ahsoka és Dooku személyiségének szemszögéből mérföldkőnek számító eseményekről oszlatta el a ködöt, ezúttal két olyan karakter kerül a reflektorfénybe a Birodalmi históriák epizódjaiban, akik egy az egyben Filoni alkotásainak gyümölcsei, és bizonyára sokan fognak velük első ízben megismerkedni.

(tovább…)
Film

Az év legrosszabb filmje – Rebel Moon – 2. rész: A sebejtő kritika

Dűne ide, Dűne oda, nem csak Frank Herbert klasszikus űreposza érkezett a második felvonásához. Zack Snyder évtizedek óta rendez képregényadaptációkat, és úgy döntött, a sci-fi és fantasy világok fölépítésében magára szedett tapasztalatot ezúttal egy vadonatúj, 100%-ig saját kútfőből származó fantáziavilágban kamatoztatja. A decemberben kijövő első felvonás olyan lett, amilyen várható volt – nem jó. Mondhatni pocsék. És nem a vizionárius direktor feje fölött egész karrierje során kajánul köröző kritikus keselyűk hozták meg az ítéletet a filmjéről, hanem a széles publikum ízlésével nem sikerült összetalálkozni. A Rebel Moon – 2. rész: A sebejtő címre hallgató második felvonás láttán nem úgy tűnik, mintha a lelombozó fogadtatás hatására Snyder és gárdája bármit is változtatott volna az eredeti recepten.

(tovább…)
Film

Ki ne szeretne bele Zendayába? – Challengers kritika

Jé, Zendaya és a férfi főhős(ök) között működik a kémia! Persze igazságtalan lenne Denis Villeneuve-öt Luca Guadagninoval megmérettetni ebben a kérdésben, ugyanis míg a Dűne direktorának kifejezésmódja elsősorban grandiózus és stílusa olyan steril, mint egy tökéletesen áttetsző, rogyásig klórozott, feszített víztükrű medence, addig az olasz filmes pályájának lényegét jelenti az emberi lélek völgyei és útvesztői, az érzelmek örvénylő ingoványa, annak minden túlfűtöttségével, mocskával, kiszámítható kiszámíthatlanságával és racionális irracionalitásával. Guadagnino olyan munkái nélkül, mint a Szólíts a neveden vagy a Csontok meg minden aligha láthatnánk olyan romantikus filmeket, melyek a habkönnyű szórakoztatáson kívül intellektuálisan is megmozgatják a nézőt (persze vannak kívételek).

(tovább…)
Film

Leszámolás Mumbaiban – A Majomember kritika

Sok szennyvíz lefolyt a Gangeszen, mióta Dev Patel ismert lett első filmje, a Gettómilliomos hatalmas sikere óta, mely azóta is messze a legismertebb indiai film a nyugati világ moziba járó közönsége előtt. A londoni születésű, szülei révén Kenyából származó indiai színész ha, a mainstreambe nem is tört be, de 33 évesen impresszív filmográfiát tudhat maga mögött, olyan gyöngyszemekkel, mint a The Green Knight, ami egyébként méltatlanul alul értékelt adaptációja az Artúr-mondakör egyik XIV. századi lovagregénynek. A Majomember filmötlete az ő fejéből pattant ki, és életében először ülhetett bele a rendezői székbe, mi több, a forgatókönyvben is szerepet vállalt.

(tovább…)
Film

Transformers, szörnyekkel – Godzilla x Kong: Az új birodalom kritika

Három évet követően folytatódik a két évtizedes mozis ikon közös kalandja: Mechagodzilla legyőzését követően Godzilla a felszínen afféle kaiju Hellboy-ként közreműködik a planéta rendjének fenntartásában (eközben kíméletlenül aprítja az emberiség történetének évezredes emlékeit), míg Kong visszavonultan éldegél az Üreges Földben, főleg azon búslakodva, hogy egyedüli hatalmas majomként mindenhova üldözi a magány. A napi rutin nem tartható örökké, ugyanis a mélyben egy nagy dög mindig megmozdul, amire hőseinknek reagálnia kell.

(tovább…)
Film

Abszurd, groteszk és szürreális – Szegény párák kritika

Jorgosz Lanthimosz (emellett a magyar átírás mellett tettem le a voksom, pedig találkoztam vagy négyféle verzióval) korunk egyik legizgalmasabb szerzői filmese, akinek élénk, jellegzetes kézjegyei miatt művei olyan mértékben össze nem téveszthetőek, mint Wes Anderson vagy Lars von Trier remekei. A Szegény párák ugyan adaptáció, és ezúttal a görög rendező a forgatókönyvből nem vette ki a részét, de mégis, már az első három perc alatt széles mosollyal dőlhettem hátra a moziszékben – visszatértem Lanthimosz világába, ami furcsább, harsányabb és szatirikusabb, mint valaha.

(tovább…)
Film

Sci-fi: The Motion Picture – Rebel Moon kritika

Zack Snyder, a Vizionárius Rendező elérkezettnek látta az időt, hogy a sci-fi műfajban is bizonyítsa rátermettségét. Mostani filmje, a Rebel Moon eredetileg Star Warsnak készült, a Lucasfilm azonban nem volt meggyőzve Snyder géniuszát illetően, ezért kiadták az útját – nem meglepő, hisz az elmúlt évek Star Wars-produktumait elnézve nem árt óvatosabban megközelíteni, hogy mit adnak ki a kezeik közül. Véleményem szerint pedig helyesen mérlegeltek, mikor arra jutottak, hogy Zack munkássága az utóbbi évek alapján sem minőségében nem váltaná meg a filmjeik jövőjét, sem stílusában nem összeegyeztethető a Disney babyyodás-porgos-babufrikes családbarát imidzsével. Így került a Birodalom- és Jedi-mentesített projekt a Netflixhez, ahol mostanság előszeretettel adnak szabad kezet a nagynevű hollywoodi rendezőknek, annak minden előnyére és kárára.

(tovább…)
Film, Netflix

A forma a tartalom felett – Maestro kritika

Be kell vallanom, nem tudnak túlságosan felvillanyozni az utóbbi években menetrendszerűen érkező életrajzi filmek: a mára kifulladóban lévő szuperhősfilmdömping mellett ezek jelentették a mögöttünk lévő évtized másik jövedelmező mozis trendjét. Mindeközben a mozikba egyre nehezebb a streaming elől elcsábítani az embereket, így a tengerentúli filmgyártás megpróbálja minden közéleti vagy popkulturális ikon életét pénzzé tenni, szinte már olyanokét is, akiknél ez az eltelt idő rövidsége vagy a jelentőségük ezt nem feltétlenül indokolná.

Ráadásul nagyon szűk az a mezsgye, ahol ezek a filmek valódi minőséget képviselnek. Egyik oldalról megvannak az inspirálatlan, a lehető legbanálisabb hollywoodi klisékre felhúzott szuperprodukciók, mint a Bohém rapszódia; a másik oldalról pedig azok a filmek, ahol a rendező művészi kiteljesedése és egója temeti maga alá a film tárgyát. Ilyen volt tavaly a Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi, és ebbe a kategóriába sorolom Bradley Cooper második rendezését, a Maestro-t is.

(tovább…)
Film

A ellenség gerincét meg kell hajlítani, nem megtörni – Énekesmadarak és kígyók balladája kritika

Az Éhezők viadala-széria trendformáló volt a 2010-es évek első felében, azidőtájt, mikor a Marvel- és szuperhős-őrület még nem érte el a tetőpontját. Néhány röpke évig a disztópikus young adult-filmek kitüntetett népszerűségnek örvendtek. Ezek közül messze a Suzanne Colllins regényfolyamán alapuló széria érte el a legnagyobb kritikai és nézői sikert, maga mögé utasítva többek között a hasonló alapállású Útvesztőt és a Beavatottat (ez utóbbinak már a befejező része sem készült el az érdeklődés hiányában – nem csodálom). Magától értetődő volt, hogy további történeteket kell kifacsarni Panem világából, és ezúttal ezt abszolút nem bánom, ugyanis a Collins által felépített világ van annyira érdekes, hogy bőven ad erre lehetőséget és mozgásteret.

(tovább…)