Szerző: Molnár Roland

Film

Egy birminghami gengszter memoárja – Birmingham bandája: A halhatatlan férfi kritika

Négy év telt el a Peaky Blinders hatodik évada óta, így teljesen jogos a kérdés. Valóban megérte ennyit várni erre a lezárásra? A Steven Knight által megalkotott, 2013-ban indult sorozat az évek során globális jelenséggé nőtte ki magát. Tommy Shelby és a borotvapengés sapkát viselő banda története milliókat szegezett a képernyők elé. A siker pedig nemcsak a sorozatot emelte kultstátuszba, hanem Cillian Murphy karrierjére is komoly hatással volt – korábban Christopher Nolan filmjeiben szerepelt, de később megkapta a neki kijáró figyelmet és eljátszhatta J. Robert Oppenheimert, ami az Oscar-díjig repítette. Éppen ezért hatalmas várakozás előzte meg a Tommy Shelby történetének lezárását. A készítők végül szakítottak a megszokott, évadonként hat epizódos formátummal, és egy egész estés filmmel próbálták lezárni Tommy Shelby történetét. A döntés elsőre merésznek tűnt, de lássuk miként sikerült az alkotásnak felérnie az elvárásokhoz.

(tovább…)
Kulissza

A hazai képregények a Budapest Comic Conon – interjú a Sora Puff Ide alkotójával és 5Panels kiadó tagjaival

Az idei Budapest Comic Conon nemcsak a külföldi képregényírókkal, illusztrátorokkal és önjelölt kalózokkal lehetett személyesen találkozni. A hazai képregény kedvelők a C csarnok nagy termében a hazai szakma legújabb feltörekvő csillagainak alkotásait is megtekinthették. A szerencsésebbek még a kedvenceikkel is összefuthattak. Természetesen ilyenkor nem maradhatott le egy közös kép vagy egy dedikált példány megvétele sem. Öröm volt látni, hogy az idei Budapest Comic Con újfent teret biztosított a hazai képregény alkotói közösségnek a rendezvényen. A Kritizátor helyszínen lévő csapatának sikerült is két interjú alanyt elcsípnie a hazai szcénából.

Fogadjátok sok szeretettel a Sora Puff Ide képregények alkotójával Kovács Viktóriával és az 5Panels egyik alapítójával és elnökével, Pádár Ádámmal és Szebeni Péterrel készült interjúinkat.

(tovább…)
Kulissza

A Karib-tenger kalózai: A lámpás titka – interjú Slemmer Ádámmal

Az idei budapesti Comic Con-ra is kihajózott a stáb, hogy újra találkozhassanak a rajongókkal, és bemutassák a filmjük legújabb exkluzív előzetesét. A szombati napra jegyet váltók az EXPO színpadán ismerkedhettek a stáb egy részével. Dave a színpad egyik házigazdája kérdezett a rajongói film projektről őket.

(tovább…)
Gaming

A tökéletes nosztalgia-dózis – Resident Evil Requiem kritika

Az idén harmincéves Resident Evil/Biohazard az évtizedek alatt a Capcom legjelentősebb szériájává nőtte ki magát. A legfrissebb adatok szerint az egész franchise már száznyolcvanhárom millió eladott példányszámmal büszkélkedhet. Ezzel a legsikeresebb horrorszériának számít a videójáték-piacon.

A megalkotásában olyan legendás fejlesztők vettek részt, mint Shinji Mikami (Resident Evil 4, The Evil Within) és Kamija Hideki (Resident Evil 2, Devil May Cry, Bayonetta). Abba már nem is mennék bele hosszan, hogy a Resident Evil 2 (1998) filmszerűbb játékélménye és különböző mechanikái, illetve a Resident Evil 4 (2004) korszakalkotó ötletei rengeteg jövőbeli akcióhorror és más alkotás alapjait fektették le. Az ő víziójuknak és szakmai odaadásuknak gyümölcse egy olyan franchise lett, ami képes minden új epizódjával valami újat mutatni a régi motoros rajongóknak és az újonnan csatlakozó generációknak.

(tovább…)
Animáció

Bumm, Bumm és csók – Chainsaw Man The Movie: Reze Arc kritika

Tatsuki Fujimoto neve a 2018-ban indult Chainsaw Man manga révén vált világszerte ismertté, mint a modern seinen zsáner egyik legizgalmasabb hangja. A történet a posztmodern káosz és az érzelmek tökéletes metszéspontja: Denji, egy adósságtól gyötört tinédzser, egy Pochita nevű láncfűrészes démonnal kötött alkunak köszönhetően a tokiói démonvadász különleges osztag tagjává válik. A film ott veszi fel a fonalat, ahol az első évad eseményei befejeződtek. Denji, Aki és Power, tokiói közbiztonság védelmezői a Katana Man és Kígyóördög legyőzése után próbálnak visszarázódni a mindennapi munkamoráljukba. Denji képességei miatt a világ démonjai célponttá nyilvánítják, de őt mindez hidegen hagyja: egy normális életre és szerelemre vágyik.

(tovább…)
HBO Max, Sorozat

Dimenziókon átívelő szappanopera – Peacemaker-Békeharcos 2. évad kritika

James Gunn kezei alatt úgy tűnik, hogy a DC univerzum jövője biztonságban van. A Különc kommandó és a Superman után sem pihent meg a rendező, ugyanis John Cena főszereplésével visszatért a Békeharcos is, immár az új DCEU részeként. A második évad eseményei néhány hónappal a Superman vége után veszik fel a fonalat – ez azonban Christopher Smith-et cseppet sem zavarja. Úgy lép át a hálószobája gardróbjából nyíló portálon más dimenziókba, mintha ez is csak a reggeli rutinjához tartozna.

(tovább…)
Gaming

A hadakozó fejedelemségek kora – Assassin’s Creed Shadows kritika

A Ubisoft manapság nem tartozik a legkedveltebb játékkiadók közé. Ez több múltbéli baklövésre vezethető vissza. Ennek az egyik ok az, hogy a cég elvesztette korábban rá jellemző kreatív és kísérletező státuszát. A francia kiadónál leginkább olyan franchiseok kerültek a középpontba az utóbbi időben, mint az Assassin’s Creed és Far Cry, miközben olyan klasszikus franchise-ok maradtak parlagon, mint a Prince of Persia, a Splinter Cell, a Rayman vagy a Beyond Good and Evil. Ezen a tendencián egyelőre a gyengébb pénzügyi eredmények sem változtattak, és a közeljövőben sem látszik jelentős fordulat a vállalat stratégiájában.

(tovább…)