A Kritikus Töri tizenkettedik adásában Christopher Nolan régóta várt Odüsszeia című filmjét vesszük górcső alá. Homérosz több mint kétezer éves eposza ezúttal a modern Hollywood látásmódján keresztül elevenedik meg, így adásunkban azt járjuk körül, hogyan nyúlt Nolan az ókori mítoszhoz, és mennyire sikerült átültetnie annak világát a filmvászonra.
Lassan véget ér a nyár, és hamarosan újra megtelnek az iskolák. Az iskolakezdéshez kapcsolódva egy új cikksorozatot indítunk, amelyben azt járjuk körbe, hogy különböző tantárgyak óráin milyen társasjátékokat érdemes elővenni. Elsőként a nyelvi órák kerülnek sorra: olyan játékokat válogattunk össze, amelyek a beszédkészséget, a kommunikációt, az érvelést, a szókincset vagy éppen az együttműködést fejlesztik – és akár az érettségire való felkészülésben is hasznosak lehetnek.
Christopher Nolan régóta várt Odüsszeia-adaptációja már a mozikban, így ismételten a közbeszéd középpontjába kerül Homérosz több mint kétezer éves eposza, amely az emberi kitartásról, a hazatérésről, a hűségről és önmagunk kereséséről szól. Azonban az Odüsszeia nemcsak az ókori irodalom egyik alapműve, hanem a filmtörténet és a modern popkultúra egyik legtöbbször újragondolt története is.
A klasszikus kalandok, az istenekkel való küzdelem, a hosszú út és a hazavágyás számos alkotót inspirált már, gyakran úgy, hogy nem is közvetlenül az ókori világba helyezték a történetet. Pont ezért Nolan filmjének apropóján összegyűjtöttünk öt különleges feldolgozást, amelyek mind más szemszögből közelítik meg Odüsszeusz történetét. Van közöttük western, televíziós klasszikus, modern mese, zenés animációs projekt és egy friss, komor drámai feldolgozás is.
A rejtett szerepes társasjátékok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. A Maffia, a Vérfarkas, a Resistance: Avalon vagy a Secret Hitler mind ugyanarra az alapötletre építenek: a játékosok egy része titkos küldetést teljesít, miközben megpróbálja megtéveszteni a többieket. A Kraken haragja azonban nem egyszerűen követi ezt a receptet, hanem tovább is fejleszti. A kalózos tematika mögött az elmúlt évek egyik legösszetettebb és legizgalmasabb partijátéka bújik meg, amely méltán került fel sok társasjátékos kedvencei közé és nem hiába nyerte el 2025 év party játéka díját idehaza.
Kevés modern társasjáték mondhatja el magáról, hogy évekkel a megjelenése után is ugyanúgy ott van az ajánlott címek között, miközben sorra jelennek meg hozzá az újabb és újabb kiegészítők, márpedig a Fesztáv pontosan ilyen játék. A Delta Vision pedig most bejelentette, hogy érkezik a nagy sikerű társas kistestvére a Zsebfesztáv képében, ennek apropóján pedig úja elővettük a polcról a Fesztávot, hogy megvizsgáljuk, miért is annyira sikeres még annyi év után is.
Adaptálni sosem könnyű, hiszen egy-egy könyv, játék vagy animációs tartalom teljesen más szabályok szerint íródik, mint egy élőszereplős sorozat vagy film. Hiába működik valami a könyvek lapjain vagy a virtuális térben, az nem feltétlenül fog jól festeni élőszereplős megvalósításban. Ez hatványozottan igaz az animációs tartalmakra, hiszen olyan mértékű kreativitásnak enged teret az animációs közeg, amit egyszerűen élőszereplős verzióban sohasem érhetünk el. Pont ezért tartottam az Avatár – Az utolsó léghajlító legújabb élőszereplős feldolgozásától. Egyrészt Hollywoodban már korábban megpróbálkoztak az adaptálásával, viszont az olyan gyalázatosra sikeredett, hogy nem veszünk róla tudomást, másrészt a Netflix hiába vitte sikerre a One Piece kultanime adaptálását, azért a szintén ikonikusnak mondható Cowboy Bebop és Yu Yu Hakusho – A szellemfiú feldolgozásukkal látványosan felsültek.
Ráadásul az eredeti sorozat két alkotója menet közben elhagyta a produkciót, kreatív nézeteltérésekre hivatkozva, így kimondottan baljóslatú felhők kezdtek gyülekezni a Netflix Avatár sorozata körül. Ezek ellenére egy nagyon látványos akciókkal teletűzdelt és nagyívű kalandra invitált az első évad, megannyi varázslatos felfedezni valóval, amelyek miatt az elejétől a végéig garantálta a szórakozást. Most pedig megérkezett a széria második évada, hogy tovább szője Aangék történetét.
Még januárban ért véget a Prime Video-n a The Mighty Nein című új animációs sorozat, amely első ránézésre kísértetiesen hasonlít a The Legend of Vox Machina sorozatra. Nem véletlenül: mindkettő a Critical Role egyik Dungeons & Dragons kampányának animációs feldolgozása. A csapatnak egyébként volt egy harmadik nagy kampánya is (Bells Hells), ami tavaly februárban ért véget három és fél év után. Most azonban véget ért a The Legend of Vox Machina negyedik évada, amely után majd érkezik a sorozat záróakkordja az ötödik évad képében. Szóval még hosszú ideig kalandozhatunk Exandriában.
A modern társasjátékok világában ritka, az olyan cím, amely ne csupán mechanikákra, hanem valódi politikai és gazdasági modellekre építse fel a játékélményét. A Hegemonic Project Gamesnek ezt sikerült összehoznia a Hegemony: Lead Your Class to Victory esetében, amely a társadalmi osztályok közötti feszültségeket ültette át a napalik asztalára. A Világrend ezt a koncepciót emeli globális szintre: ezúttal nem társadalmi rétegeket, hanem nagyhatalmakat irányítunk egy folyamatosan változó geopolitikai térben. A kérdés pedig adott: képes-e a játék ugyanolyan erős politikai szimulációt nyújtani, mint elődje? A rövid válasz: nem, de egészen más eszközökkel nyújt egy igen kiváló játékélményt.
Valószínűleg mindenkinek meg volt a maga He-Man-korszaka, vagy a 80-as években vagy azt követő 90-es években. Volt szülinapi torta a karakterekkel, rengeteg Masters of the Universe figura gyűjtemény, mégis, valahogy a He-Man uinverzum iránt érzett nosztalgia az évek során szinte teljesen kikopott közéletből. Talán azért, mert visszanézve sem az eredeti rajzfilmsorozat, sem pedig az 1987-es Dolph Lundgren-féle film nem öregedett különösebben jól. A Mattel az elmúlt évtizedekben többször próbálta feltámasztani a franchise-t (Netflix animációs szériák), de a legnagyobb dobásuk kétségtelenül az Amazon MGM új, gigantikus költségvetésű feldolgozása lett, amely állítólag több mint 250 millió dollárból készült. A kérdés pedig adott: sikerült-e új életet lehelni ebbe a klasszikus játék brandbe, vagy ez is csak egy újabb nosztalgiára építő, üres franchise-termék lett?
Kevés olyan stratégiai széria van, amely akkora hatással volt a műfajra vagy úgy ám blokk a játékiparra, mint a Heroes of Might and Magic. A körökre osztott játékmenet, a hősalapú fejlődés, valamint a fantasy világok kombinációja már 1986 óta velünk van. Sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy még politikusok is szívesen elmerülnek ebben a körökre osztott fantasy univerzumban. A franchise azonban meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az évtizedek során, miközben többször is próbált megújulni. Most pedig április végén befutott a legújabb rész, a Heroes of Might and Magic: Olden Era, amely elé mi is leültünk, hogy kiderítsük: méltó folytatása lett-e a szebb napokat látott szériának, vagy ismét egy csalódást keltő epizóddal bővült a kultikus franchise.
A legelején fontos leszögezni, hogy a játék jelenleg early access állapotban létezik, tehát nem a végleges verziót nyüstölhetjük napestig, hanem egy fejlesztés alatt álló, számos hiányossággal és félkész megoldással operáló kiadást. Ennek ellenére bőven akad benne tartalom: több frakció, mélység, valamint a kampány első fejezete is elérhető a korai hozzáférés során.
