Post

Netflix, Sorozat

Egy korszak bukása – Mr. McMahon (2024) első évad

Európai szemmel elég nehéz megérteni az amerikai pankrációt és annak kultúráját. Emberek birkóznak egymással, miközben a sztori előre meg van írva, és nem az győzz, aki a jobb, hanem aki jobban eltudja magát adni a közönségnek. A történetek és a színészijátékok pedig eltúlzottak és egy szappanopera szintjén mozognak. Ezek ellenére az amerikai szórakoztatóipar egyik alappillérének számít az egész műfaj, ráadásul a leghíresebb szervezet a WWE mára már egy globális szórakoztatóipari brand-é nőte ki magát. Nem csoda tehát, hogy év elején a Netflix egy több éves együtt működést kötött a szervezettel, elynek köszönhetően 2025-től kezdve az USA-ban a Netflix közvetíti a szervezet legfontosabb heti showját, a Monday Night Raw-t. Ez az első alkalom, hogy a minden héten élőben sugárzott műsor elhagyja a hagyományos televíziós kereteket, és azért is nagy szó ez, mert az NBCUniversal csatornájának, az USA Network legnézettebb tartalma volt. Az együttműködés ráadásul még komolyabb az Egyesült Államokon kívül, ahol a Netflix a WWE olyan műsorainak jogait is megszerzi, mint a SmackDown és az NXT, valamint a havonta jelentkező prémium eseményekért, mint a WrestleMania, a SummerSlam és a Royal Rumble. Ezek által pedig egy teljesen új korszak kezdődik a pankráció történelmében, miközben a régi éra több szempontból is a feledés homályába vész. Ez utóbbira reflektál a Netflix szeptember végén megjelent új hat részes dokumentumsorozata a – Mr. McMahon, amely a szervezet élén álló Vince McMahon felemelkedését és bukását mutatja be, kendőzetlen őszinteséggel.

tovább
Társasjáték

Szuper szörnyek kontra hitvány hősök – Hősök, kívül tágasabb! társasjáték ismertető

Két remek apropója is van jelen írásnak. Egyrészt nemrég jelent meg magyarul a Vagabund kiadó gondozásában a Hősök, kívül tágasabb! társasjáték. Másrészt pedig a fent említett játék remekül illeszkedik a mindjárt érkező Halloween hangulatához különféle szörnyetegeivel. Nézzük is, mit rejt a labirintus mélye!

(tovább…)
Film

Shyamalan legrosszabbja? – A csapda kritika

Shyamalan az egyik legizgalmasabb filmkészítő Hollywoodban: az a rendező, aki ha rossz filmet is ad ki a kezei közül, akkor is jó nézni. Szimplán a kvintesszenciális shyamalansága miatt, habár az utóbbi két évtizedben a munkái nagy része hagyott kívánnivalót maga után a minőség terén. Az indiai származású rendező első korszakát még kifejezetten szerettem, legismertebb filmje, a Hatodik érzék megjelenése óta filmtörténeti klasszikussá érett. A shyamalanság alatt a filmjeiben mindig jelenlévő misztikumra gondolok, a ködöt hirtelen eloszlató nagy csavarokra és a mögöttes tartalomra, mivel szinte mindig megbújik valami jobb esetben szívfacsaró, rosszabb esetben szirupos tanulság a képsorokban.

(tovább…)
Játék

Vissza a nyárba gamer módra – 10 nyári hangulatú játék a hideg napokra

Most, hogy véget ért a nyár, lementek a nyaralások, a gyerekek újra az iskolapadban ülnek és beköszöntött a sz…eles, esős, hideg idő, emberek sokasága sírja vissza a napsütötte évszakot, ki ezért, ki azért. De annak menthetetlenül reszeltek idénre, lehet várni megint jó kilenc hónapot. De szerencsére van nekünk olyan hobbink, aminek segítségével bármi is lehetséges, így akár képzeletben és hangulatban vissza is repülhetünk a nyárba, vagy az örök nyárral kecsegtető pontjainak a világnak. Naná, hogy videojátékokról van szó! Kiváltképp azokról, amik valami formában nyárias helyszínnel, vagy témával rendelkeznek. Ha nektek is hiányzik a nyár, maradjatok velünk, mert az alábbi toplistában olyan játékokat hozunk nektek, amikkel újra átélhetitek. 

(tovább…)
Egyéb

Indiana Jones-tól Lara Crofton át a sutton hoo-i kincsekig – Régészfilmek – Kritikus Töri 7.  (vendég: Horváth Ádám Máté)

Ha a legtöbb ember meghallja a „régész” kifejezést, valószínűleg egy kalapos, ostoros kalandor jut az eszébe, aki megannyi veszélyei keresztül igyekszik megszerezni a múlt kincseit. De vajon mi az igazság a filmek és videojátékok világából? Aktuális adásunkban az archeológia, a kincskeresés és sírrablás pop-kulturális megjelenítését járjuk körbe szakértő vendégünk, Horváth Ádám Máté régésszel. Kritikus Töri adásában a mélyére ásunk az Indiana Jones-filmek, a Tomb Raider és az Uncharted franchise, valamint a sutton hoo-i angolszász kincsek történetét bemutató, Ásatás című filmnek.

(tovább…)
Prime Video, Sorozat

Sauron Show – A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi 2. évad kritika

Véget ért a világ legdrágább sorozatának A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűinek a második évada, amely az augusztusi startjával még bizakodásra adhatott okot, mivel a látottak alapján úgy tűnt, hogy a készítőnek sikerült levetkőznie az első évad gyermekbetegségeit. Ráadásul míg az első évad tele volt logikátlanságokkal és csak a térképre tette fel a karaktereket, addig az idei szezon cselekménye felpörögött, és nem egy helyben üldögélt. Sajnos a logikátlanságokból idénre is jutott egy jó nagy batyuval, illetve az előző évad gyermekbetegségeit sem tudták teljesen levetkőzni magukról a készítők, aminek következtében rendre ugyanazokat a hibákat vétették, mint két évvel korábban.

(tovább…)
Film

A téboly elmaradt – Joker: Kétszemélyes téboly kritika (írta: Molnár Roland)

A 2019-es Joker folytatása talán az egyik legjobban várt film az idei mozis blockbuster felhozatalban. Az első rész egy milliárd dolláros bevételén anno mindenki meglepődött, de a kritikai visszhang sem maradt el a Todd Philips (Másnaposok) rendezte és Scott Silver által írt DC gonosztevő újabb interpretációjával szemben. Számos díjat, mint például a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán díját és tizenegy Oscar-díj jelölést is bezsebelt. A nagy sikert látva mégsem volt tervben a folytatás. Todd Philips nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy ez számára egy filmes projekt volt és nem akar többet elmondani Joker karakteréről.

A címszerepet játszó Joaquin Phoenix felvetette az esetleges újabb felvonás ötletét. Todd Philips és Scott Silver végül kötélnek álltak és megszületett a nagy sikerű Joker történet újabb stand-up előadása, ami a Joker: Kétszemélyes téboly címet kapta. A régi Warner Bros. rajzfilmek előtt tisztelgő cold opening (hideg nyitás) megismerteti velünk Arthur Fleck állítólagos kettős személyiségét, amit az első részben ismeretes gyermekkori bántalmazások miatt hozott létre magának, egyfajta védelmi mechanizmusként. A cselekmény eme tényállásra helyezi a hangsúlyt.

(tovább…)
Animáció

X-Menek a 402-es tanteremből? – Gyerekkorunk kedvenc meséi #5

Van olyan, amikor tényleg annyira beszürkülünk a hétköznapok rohanásától, hogy előkapjuk a régi képeinket, vagy esetleg elmajszolunk egy édességet, amit gyerekként imádtunk. Mi már ötödik alkalommal amellett tesszük le a voksunk, hogy megnézzük azokat a meséket, amiket bármennyiszer megtudtunk kicsiként nézni. Sőt! Könnyen lehet, hogy bár az évek rajtahagyták könyörtelenül a nyomukat az adott történeten, de felnőttként is örömmel merülünk el bennük. Ezúttal Tirut kértem meg, hogy meséljen öt régi kedvencéről. Ő pedig nem volt rest, és bő lére eresztette a mondandóját.

(tovább…)
Max, Sorozat

Gothami maffiózók – Pingvin pilot kritika

Matt Reeves nagy fába vágta a fejszéjét mikor két esztendővel korábban útjára indította az általa újra gondolt, még a korábbi Christopher Nolan változatánál is földhözragadtabb, nem mellesleg pedig jóval nyersebb ifjú denevérembert. A The Batman anyagi és kritikai fogadtatása után nem volt kérdés, hogy Reeves nagyon rátapintott valamire, ugyanis a stúdiónál tárt karokkal fogadták azt az ötletet, hogy az író / rendező egy teljes filmes univerzumot húzzon fel a film köré. Ötletekből nem volt hiány, hiszen az elmúlt években több potenciális, ám végül el nem készült spin-off sorozat a levesben végezte, ám ugye az ötlet nem vész el csak átalakul. Reeves legalábbis több interjújában is így jellemezte azt a folyamatot, ami végül a Colin Farrell Pingvinjére koncentráló klasszikus maffia történeteket megidéző sorozathoz vezetett.

(tovább…)