Szerző: Filmespracli

Film

Dirk Diggler defektes, drámai dorongja – Boogie Nights kritika

Miként keverjük az egyik legdekonstruktívabb rendezőnek a stílusát az egyik legdegradáltabb szakmával a világon, miközben az egyik pillanatban megrendülünk a drámától, a másikban meg nevetünk a szituációkon? Hogyan szerkesszünk össze egy több, mint két órás filmet úgy sodró lendületűre, hogy ne tűnjön fel a játékidő hossza? Miképpen vizsgálhatjuk az emberi szeretetet és szenvedést egy eltorzult szűrőn át? Ezekre a kérdésekre adja meg a választ Paul Thomas Anderson, mialatt gyönyörűen merülünk el általa a múlt évszázad egyik legellentmondásosabb korába. Hölgyeim és uraim, ez a kultfilm sorozat egyik legragyogóbb filmes sztárja, a Boogie Nights.

(tovább…)
Film

A kertvárosi horror a posztmodernbe költözik – Kék bársony kritika

Az anyagi bukások nagyon gyakoriak a filmművészetben. Elég, ha az elmúlt évtized filmes terméseire gondolunk, 47 Ronintól kezdve Johnny Depp indián parókájáig (A magányos lovas). Ez a jelenség azonban nem csak a 2010-es évekre jellemző. Sok, mára legendássá vált filmrendező ,,büszkélkedhet” egy-egy ilyen munkával, köztük David Lynch is, aki számára a ’84-es Dűne örökre eldöntötte, hogy soha nem lesz belőle mainstream, hollywoodi alkotó. Inkább egy olyan irányt választott, amely leginkább a szürrealizmusból táplálkozik. Erre példa a mostani alanyunk, a Kék bársony.

(tovább…)
Film

Néma sofőrnek az anyja sem érti a szavát – Drive kritika

,,A történet elég bárgyú, de jó a stílusa” – hangzik el Anna Karina kolléganőjének a szájából, amikor a főszereplő megkérdezi, hogy milyen könyvet olvas az Éli az életét című filmben. Ez a mondat teljes mértékben ráhúzható Nicolas Winding Refn 2011-es, sokak szerint legjobb munkájára, a Drivera, ami úgy robbant be a köztudatba, mint egy autóversenyző kocsijának motorja a rajt előtt.

(tovább…)
Film

Bűn és bűnhődés belga módra – In Bruges kritika

Martin McDonagh ír drámaíró debütáló munkájának nincs magyar címe, bármit mondanak a különféle filmes oldalak. Jól is tették a fordítók, hogy nem adtak neki, mert az eredeti, meglehetősen semmitmondó, In Bruges hallattán egyáltalán nem tudunk számítani arra a különös, a film során végig remekül működő ötvözetre, ami magába foglalja a fekete humor teljes armadáját és a bűnbánat legmélyebb bugyrait. Nézzük meg, mitől robbant nagyot ez a film 2008-ban.

(tovább…)
Film

Skóciában minden rossz! – Trainspotting kritika

Irvine Welsh ’93-as, kultikus regényét szinte mindenki megfilmesíthetetlennek bélyegezte. Undorítónak, konvenciósértőnek, brutálisnak és legfőképp töménynek ítélték az olvasók, egy olyan lázálomnak, amitől a fekete humor sem áll nagyon messze. A megjelenés után három évvel Danny Boyle (Gettómilliomos, 127 óra) forgatott belőle filmet, ami az évek alatt a kultfilmek Pantheonjának egyik legfontosabb oszlopává nőtte ki magát.

(tovább…)
Animáció

Halloween karácsonykor

Nagyon sokan gondolják Tim Burton filmjének, de az ápolatlan, fekete hajú különcnek csupán az ötletét adaptálták egy olyan stop-motion technikával előadott történetté, amelyben zombik, boszorkányok, vérfarkasok, csontvázak és egyéb rémséges lények találkoznak a Mikulással, de leginkább a karácsonyi szokásokkal. Ebből adódóan hetven percben elevenedik meg előttünk az egyik legegyedibb megközelítés, ami ennek az ünnepnek a mitológiájával foglalkozik. Ez a Karácsonyi lidércnyomás, eredeti címén The Nightmare Before Christmas.

(tovább…)
Egyéb, Film

Godard, a romboló

90. életévét töltötte be nemrég Jean-Luc Godard, akinél aligha van érdekesebb gondolkodású és hajú ember a filmtörténelemben. A gondolkodó jelzőt nyugodtan használhatjuk a párizsi születésű, svájci állampolgár esetében, munkái szinte kivétel nélkül tartalmaznak valamilyen felvetést, amin sokáig lehet csámcsogni. Sajátos, elsőre furának és értelmetlennek tűnő logikája alapján készíti a filmjeit, emiatt egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy egy színi előadás során egy random SS-feliratot és egy tigrist láthatunk. Mielőtt részletesebben szemügyre vennénk négy filmjét, fussuk át Godard életét röviden.

,, Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?!”

,,Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben.”

(tovább…)