Szinte napra pontosan egy éve jelent meg a Sony és a Bend Studio grandiózusnak szánt PS4 exkluzívja, a Days Gone, mely azt tárta elénk, hogy a vidéki Oregon állam hogyan élne meg egy zombiapokalipszist. Persze a fejlesztők világossá tették, hogy a játékban szereplő ellenségek nem zombik, hanem egy mesterségesen létrehozott vírus által megfertőzött betegek. De a lényeg természetesen ugyanaz. A megjelenés előtt a Sony nagyon durva hírverést csinált a játéknak. Pontosan értették és tudták, mivel lehet megkapóvá tenni a zombi/fertőzött témába kicsit belefáradt videojátékos közösséget, miután oly sokan és oly különböző minőségben dolgozták már fel. De a törvényen kívüli motoroscsávó hordákkal történő összecsapására mindenki kicsit felkapta a fejét.
Decemberben megjelent a közönség által már várva várt Witcher/Vaják széria, ami új löketet adott (most már lehet így nevezni) az egész franchise-nak. Mint tudjuk, a Witcher univerzum alapját a lengyel fantasy író, Andrzej Sapkowski könyvsorozata adja. A Netflix remekművének megjelenése után ezen könyvek hipp-hopp eltűntek a polcokról annyira megugrott az érdeklődés irántuk. És természetesen ugyanezt a(z újult) fellelkesedést élvezte a Witcher videojáték trilógia is a sorozat megjelenése körüli időszakban.
Kiváltképp annak 2015-ös záróepizódja. A játékokat megalkotó CD Projekt Red pedig nem is volt rest meglovagolni a sorozat népszerűséghullámát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 5 évvel a megjelenés után rekordszintű játékosszámmal büszkélkedhetett a játék kb az összes platformon. Én sem maradtam ki és a sorozat hangulatán felbuzdulva ismét elővettem fakó hajú kománk végső kalandját. Lássuk, hogyan is állja meg a helyét ennyi év távlatából az egykoron zsáknyi díjat besöprő szörnyvadászda, hiszen ily hosszú idő eltelte után sok játék esetén csak az emlékek szépítik meg az élményeket. Rajta hát!
Szeretett videojátékainkban mindig nagyon fontos szerepet kap a főszereplő és annak társai, ezért nagyon lényeges, hogy megfelelően kidolgozott karaktert kapjunk a fejlesztőktől. Ezt mindenki tudja. Na de ki elengedhetetlen fontosságú még egy jó sztorihoz? Természetesen egy remek ellenfél, egy gonosz, egy antihős, aki ellen lehet harcolni, aki motiválja hűsünket. Videojátékos gonoszokból legalább annyi ikonikus van, mint hősből. Néhányukat egyenesen rühelljük, néhányuktól rettegünk, vannak akiket imádunk, de van kivételes kevés, akikkel még szimpatizálni is tudunk és egyet tudunk érteni céljaikkal.
Az alábbi írásban öt olyan figuráról olvashattok, akik ebbe a kategóriába tartoznak. Nézzük hát, kik voltak azok az ellenlábasok, akikkel szívünk szerint inkább nem is harcoltunk volna. Csak saját felelősségre olvassatok tovább, mert az indoklásokhoz kénytelen-kelletlen le kell lőni néhány poént.
(tovább…)
A Call of Duty sorozat hosszú utat járt be: A Medal of Honor fejlesztői közül kivált feltörekvő stúdió szerelemgyermekéből napjainkra egy csapatokon átívelő, kiadót életben és gazdagon tartó médiajelenséggé vált, ami látványban, történetmesélésben, költségvetésben és pláne bevételben is a AAA-s hollywoodi produkciók babérjaira tör.
Jelen cikkel jó mélyre kívánunk merülni a nosztalgia bugyraiba. Ennek pedig egy nagyon egyszerű apropója van: a napokban vált 15 évessé minden idők egyik legjobb Star Wars játéka és egyben taktikai FPS-e, a Republic Commando, melynek népszerűsége a mai napig töretlen. Erre, a mára ikonikussá váló játékra tekintenék vissza az alábbi írásban.