Miután JJ Abrams a legvégső határ helyett a messzi-messzi galaxist választotta, a Halálos iramban-filmekkel elhíresült Justin Lin ült a következő Star Trek rendezői székébe. Őrá hárult az a feladat, hogy egy olyan folytatást készítsen, ami hozza az előzmények színvonalát, és mindenek előtt méltó az eredeti sorozat szellemiségéhez. Azt kell mondjam, hogy az új filmek közül talán jelen kritika tárgyának sikerült a legközelebb kerülnie ehhez a célhoz.
Az HBO a True Detective után ismét készített egy bűnügyi minisorozatot, ami a lassabb tempójú történetvezetésre és az atmoszférára helyezi a hangsúlyt, csak ezúttal a pandúrok helyett egy „rabló” került a középpontba, bár ennél azért bonyolultabb a helyzet.
Ha megkérne valaki arra, hogy ajánljak neki a jelenleg futó animációs sorozatok közül egy igazán jó darabot, akkor véletlenül sem a Family Guyt mondanám, de még csak nem is A Simpson-családot, hanem jelen írás tárgyát, a 2013 óta az Adult Swimen vetített Rick and Mortyt. Sőt, tovább megyek: a Rick and Morty nem csak animációként, hanem általánosságban véve az aktuális sorozatmezőnyben is egy igazán kiemelkedő darab.
Martin Scorsese ismét tett egy kitérőt a sorozatok világába, és újra összeállt Terence Winterrel, a Gengszterkorzó showrunnerével, továbbá bevette a buliba a rockzene egyik igazi nagy öregjét, Mick Jaggert is. Ők hárman egy olyan történet elmesélésére vállalkoztak, ami tömve van a zeneipar mocskos ügyeivel, szexszel, alkohollal, drogokkal, és közben bömböl a rock and roll.
