Aki személyesen is ismer, az tudja, hogy nem rajongtam a Trónok harca 5. és 6. évadjáért sem. Az utóbbi szezont konkrétan számomra az utolsó két rész mentette meg, a teljes érdektelenségtől. Még ha a múlt évi kritikámban nem is így érződött, eléggé kedvtelenül álltam neki a sorozat utolsó előtti etapjának. Az első rész engem megvett kilóra, aztán következett jó pár epizódnyi pörgés, kicsi pihenés, hogy aztán a finálé tartogasson számomra jó pár meglepetést.
„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából”- hirdeti a méltán híres alkotás, az 1984., George Orwell egyik legismertebb regénye az Állatfarm mellett. A cím első hallásra nem igazán ad sok betekintést, pedig nem véletlenül lett kultikus sci-fi regény. Mind a mai napig rengeteg követője, rajongója van a disztópikus műnek, amiben egy teljes civilizációt leigázó, baloldali eszméket pártoló, végletesen etikátlan rendszer képét vetítette le a szerző. A Nagy Testvér, a Telekép, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba. Ezek mind-mind ismerősek lehetnek – nem meglepő módon. Orwell szimbólumai most is relevánsak és meghatározóak az olvasóknak, ez is megmutatja, mitől lett híres a még 1949-ben kiadott regény.
Hihetetlen leírni, de eltelt egy újabb év, és az egykor kicsi robot az idei évtől teljesen átszerveződött. Január eleje óta egy szem figyel a banner tetejéről. Figyeli az Olvasók kívánságát, hogy miről szeretnének olvasni vagy milyen posztokra kíváncsiak leginkább a Facebookon. Figyeli azt, hogy az általunk csak 5 szegmensként emlegetett szekció tartalmai közül mégis miről írjunk, és sűrű pislogással vagy szigorúan nézve adja a tudtunkra, ha egy-egy műről később születik cikk. Mert bizony ilyen is előfordul.
Körülbelül két hete küldte el egy nagyon kedves barátom az egyik jelenetet a cikk tárgyául szolgáló filmből. Azonnal felkeltette az érdeklődésem, és mivel sokan kedveltétek a Woody Harrelsonos posztjainkat a facebook oldalunkon, így úgy gondoltam, hogy hálám jeléül két legyet ütök egy csapásra: megköszönöm a lájkokat és a kommenteket, valamint megnézem és írok nektek a filmről, mert bizony ezt bátran ajánlom mindenkinek.
Ritka eset az, amikor engedek a csábításnak, és úgy ülök be egy filmre, hogy az előzetesek épphogy csak felkeltették az érdeklődésem. A Baby Driver (a magyar címet inkább felejtsük el) mégis egy ilyen alkotás, és azt is hozzá kell tennem, hogy a várakozásomat csak fokozta a Cornetto-trilógia hétvégi kivégzése. Tudom, hatalmas hiányosságom, de ha bele akarok magyarázni valamit, akkor bátran mondhatom, hogy direkt bemelegítésnek tartogattam. És milyen jól tettem, hogy eddig vártam a „fagyis filmek” megnézésével, ugyanis ezek a filmek remekül megágyaztak Edgar Wright legújabb történetének.
A múlt évi Comic Conon figyeltem fel először az Amerikai istenek trailerére. Lenyűgözött a látvány: a színek és a karakterek mind felkeltették az érdeklődésem. Epekedve vártam, hogy április végén végre megnézhessem a pilotot, a hátralévő idő egy részét azzal töltöttem, hogy amilyen gyorsan csak tudtam elolvastam a könyvet. Ez a vaskos olvasmány érdekes perceket és még nagyobb kíváncsiságot ébresztett bennem a széria iránt. Az első rész után pedig alig vártam, hogy megérkezzen a többi, hogy aztán A szolgálólány meséjéhez hasonlóan, ezt is egyben daráljam le.
Amikor először megláttam A szolgálólány meséje képét a főszereplő June-ról, elkönyveltem magamban, hogy ez a sorozat egy unalmas, kosztümös, középkori széria lesz. A pilot megjelenése után pár nappal egyik ismerősöm egész jókat írt a látottakról és kedvet kaptam hozzá, mondván, hogy „gyere, mutasd magad, s ha tényleg jó vagy, akkor nyűgözz is le”. Az első rész olyan szinten vert gyomron, hogy bár bevártam a sorozatot, de irtózatos darálásba kezdtem, ugyanis furcsa perverzióm, hogy az ilyen, igazán odaverős filmek és sorozatok szerepelnek a kedvenceim között. Igyekszek fékezni magam, elvégre a sorozat elég kényes témát érint, de ne lepődjetek meg, ha jó pár trágár szóval találkoztok a kritika során.
Az Alien-rajongók epekedve várták az Alien: Covenant-ot, és bíztak benne, hogy Ridley Scott tisztára mossa magát a Prometheus okozta csalódás miatt. Tegnap végre elérkezett a várva várt pillanat, és debütált a sokak által várt új mozifilm. Az első kritikák sajnos nem éltették túlságosan a filmet, és bármennyire szeretném, én sem tudok róla sok jót mondani. De vajon hol rontotta el Scott? Vajon sikerült némiképp mégis betömni az alien-fanok lelkesedésében tátongó űrt?
Három év után végre visszatért mindenki kedvenc Star Lordja és „szedett-vedett” csapata. Mondanom sem kell, hogy ezúttal is egy igazán látványos filmet kaptunk, amiből nem spórolták ki a történetet sem. Vajon mi az, ami kiemeli mosómaciék legújabb kalandját nemcsak a Marvel-filmek, de a blockbusterek közül is?
Úgy néz ki, az idei év rendhagyó cikkekben bővelkedik, ugyanis már dokumentumfilmről is írtunk kritikát, s jelen írás alapja egy teljesen amatőr társaság első szárnybontogatása lesz. Két éve kezdődött el egy helyi filmes szakkör, amire jómagam is jártam. Itt egy három fiatalból álló csapat arra az elhatározásra jutott, hogy ők nagy fába vágják a fejszéjüket, és egy egész estés filmet készítenek. Aki a kritika elolvasása után kedvet kapna a film megtekintéséhez, az most csütörtökön, este 5 órakor megtekintheti a szombathelyi AGORA-Savaria Filmszínházban.
