Jó párkapcsolati drámát forgatni kevesen tudnak. Egyrészt rengeteg az elhasznált klisé, igazán új történettel előjönni a témában nagyon nehéz; másrészt pedig könnyű a filmszerűség oltárán feláldozni a jó karaktereket és a hihető dialógusokat. Ezért kell nagyon megbecsülni az olyan filmeket, mint Noah Baumbach Házassági történet című alkotása, ami minden lehetséges negatívumot ügyesen elkerülve, a néző figyelmét végig lekötve jut el története elegáns és szép végkifejletéig.
A Star Wars filmek sorsa összeforrt a hozzájuk kapcsolódó játékok történetével. A Skywalker korához közeledve érdekes kicsit feleleveníteni ennek az aranyos, kalandos és persze profitorientált mesének néhány részlegét. Ennek érdekében 10 pontban összeszedtünk pár érdekességet, a messzi-messzi galaxishoz készített játékfigurákról.
A The End of the F***ing World 1. évada kétséget kizáróan egy egyedi hangulatú, gondolatébresztő, bátor és sokszor meglepő sorozat volt. Ilyenkor mindig nagy kérdés (filmek, sorozatok, de tulajdonképpen bármilyen alkotás esetén), érdemes-e folytatni az adott alkotást. Ez sajnos a második évad megtekintése után sem lesz teljesen egyértelmű.
A halottak napja, mindenszentek vagy ízlés szerint halloween környékén sok filmrajongónak eszébe juthat, hogy igazán időszerű lenne este pár horrorfilm megnézésével borzolni idegeinket. Ehhez próbál egy kis segítséget nyújtani a kritizátor csapata. Az alábbi cikkben összegyűjtöttük, a rémisztő műfaj mely tagjait ajánljuk nektek a legjobb szívvel, különböző kategóriákban.
A filmkészítés egyik fontos funkciója lehet, hogy közelebb tudja hozni a jelenkor emberéhez a múlt emberének dilemmáit, aki így jobban megérti és átérzi a megtörtént eseményeket, a régi korok hangulatát, az akkor élt emberek érzelemvilágát. Az Akik maradtak, Tóth Barnabás filmje szerencsére el tudja érni mindezeket.
Leírták már sokan, leírom most én is: a mozikban épp a folytatások korát éljük. Ebben a korban pedig állandó vitatéma, hogy általánosságban szükség van-e arra, hogy minden történetet tovább meséljünk. Van aki azt mondja, hogy ha van egy masszív rajongótábora az adott karaktereknek, és a készítők is éreznek magukban lendületet, akkor persze, hogy folytatni kell. Mások szerint ez óhatatlanul a karakterek kifulladásához, önismétléshez és ötlettelenséghez vezet, és megöli a kreativitást. A Zombieland: A második lövés az a film, ami mindkét oldal számára szolgáltat jó érveket.
James Gray rendező a 2016-os Z: Az elveszett város után újra az ismeretlen kutatásáról mesél, ezúttal Dél-Amerika elveszett civilizációi helyett a földön kívüli intelligencia keresése és a világűr felderítése szolgáltatja a témát. Sajnos azonban kérdéses, mennyire tud Gray ebben a közegben érvényes, egyedi mondanivalót megfogalmazni.
Joanna Hogg 2019-es filmje, a Szuvenír egy sok kérdést felvető, különleges látásmódú, igazi szerzői film. Hogg részben a saját tapasztalatai alapján írta meg Julie, a filmrendezőnek készülő fiatal lány történetét. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki a művészet csúcsának fogja tartani (nem is kell), de aki a sok hollywood-i tömegfilm után akar látni valami egészen mást, az nyugodtan tehet egy próbát a Szuvenírrel.
Robert Eggers rendező már első egėsz estés filmjével, a 2015-ben megjelent The Witch című alkotással megmutatta a horrorkedvelő közönsėgnek, hogy érdemes odafigyelni a munkáira. A 2019-es The Lighthouse ezt talán még az elődjénél is jobban bizonyítja, különlegesebb eszközökkel és őrültebb történettel licitál a szintén kiváló, de konvencionálisabb The Witch-re. 
Abban a szerencsében lehet részünk, hogy 2019-ben újra a nagyvásznon láthatjuk a mozitörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, Francis Ford Coppola 1979-es Apokalipszis most című filmjét, egészen konkrétan annak végső vágását. Ez egy olyan alkalom, amit minden filmrajongónak ajánlott megragadni, és a film megtekintése közben még az is kiderülhet, hogy 2019-ben is aktuális gondolatokkal van átitatva Coppola mester monumentális háborús eposza.
