Szerző: zsutti

Film

Bel Air hercege Will Smith ellen

A Gemini Man-t elég nagy hype előzte meg, főleg itt kis hazánkban, ahol a film egy részét forgatták. Nem aprózták el a dolgot, Hollywood rövid időre beköltözött Budapest belvárosába: vörös szőnyeges felvonulás a Várban, világpremier az Aréna Pláza IMAX mozijában, koncert a Bazilika előtt, ahol Will Smith 51. születésnapját ünnepelte a több ezres tömeggel együtt. Lehet, hogy csak én nem szoktam hozzá, de számomra gyanús ez a nagy csinnadratta. Megpróbáltuk kideríteni, hogy a Gemini Man-nek a füstje nagyobb vagy a lángja?

gemini_man_cover.jpg

(tovább…)

Animáció, Film, Kulissza

Oscarra várva

Egy hónap múlva nyakunkon a 91. Oscar gála és tegnap ismertették a jelöltek listáját. Véleményünk szerint meglehetősen egysíkú lett az idei merítés, van pár meglepetés, de nekünk magyaroknak csak a csalódás jutott: sajnos sem a Ruben Brandt, sem a Susotázs nem került be a potenciális díjazottak közé. Morzsoljunk el egy könnycseppet és nézzük meg az idei felhozatalt, amit az Amerikai Filmakadémia közel 8000 szavazója hozott össze.

the_oscars_91.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

A hatalomvágynak nincs neme

Senkit nem ért meglepetésként, hogy a House of Cards utolsó évadából száműzték Frank Underwood karakterét, mert a Netflix nem vállalt többé közösséget Kevin Spaceyvel a zaklatási botránya miatt. Egy huszárvágással kiírták a sorozatból, meg sem kellett jelennie a forgatásokon. Vajon a sorozat lezárása képes az eredeti főszereplő hiányát túlélni? Milyen a House of Cards vége Frank Underwood nélkül?hoc_6_cover.jpg

(tovább…)

Sorozat

19-re lapot húzni

A sorozat – drámaisága mellett – egyre inkább a politikai fikció irányába mozdul el, miközben még mindig látványosan szórja utalásait a való világ történéseire. A központi kérdés továbbra is a hatalom és annak megtartása, ezzel párhuzamosan viszont az összes eddigi főbb szereplőnek is szembe kell néznie tettei következményeivel. Sajnos izgalmasabbnak hangzik, mint amilyen a látható végeredmény lett.

_0014_layer_2.jpg

(tovább…)

Kulissza

Matrix re-re-loaded

Pár hete elég nagy megrökönyödéssel fogadtuk a Kritizátor berkeiben, hogy a Warner Brothers remake-et tervez a ‘90-es évek egyik legnagyobb hatású akció sci-fi-jéből, a Mátrix-trilógiából. Azóta már több oldalról megcáfolták ezt a hírt, de úgy tűnik, a stúdiónál mégsem tétlenkednek, kiszivárgott egy több oldalas “agymenés” a filmről. Úgy tűnik, a remake-láz újabb áldozatot követel, és ezt már nem hagyhatjuk szó nélkül!

pill_offer.jpg

(tovább…)

Kulissza

Elhull a virág, eliramlik az élet

gyertyalang.jpg

Az idei év sokak szerint egyike volt a legrosszabbaknak: természeti katasztrófák sora, menekültválság, háború, terrorcselekmények, egyre pofátlanabb populista politikusok nyomulnak, Brexit, Trump győzelme… Ne áltassuk magunkat, egy darabig valószínűleg nem lesz jobb, de az sem biztos, hogy minden annyira rossz, mint aminek látszik. Az utóbbi években a közösségi oldalak előretörésével minden hírt hatványozott mennyiségben kapunk minden irányból, így azt érezhetjük, hogy minden ami történik, az sokkal rosszabb, mint valójában. A kisebb-nagyobb sokkot mégis azok a hírek okozzák, amelyek olyan emberek halálát adják tudtunkra, akik sokakat inspiráltak, felejthetetlen élményeket okoztak dalaikkal, virtuozitásukkal, filmjeikkel, gondolataikkal. Olyan emberek, akik életük során rengeteg értéket teremtettek, szórakoztattak, megnevettettek vagy éppen megríkattak minket. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy újra meghallgatjuk dalaikat, elolvassuk könyveiket, megnézzük filmjeiket és emlékezünk rájuk. Összegyűjtöttünk ötven embert, akiknek 2016-ban hunyt ki a fényük.

(tovább…)

Egyéb

Kár érte, kiváló ügynök volt

Csak a Puffin lekvár ad neked erõt és mindent lebíró akaratot. – Mi ez, tartósított hegyilevegő? – Úgy hiányoztál, mint sárgaláz a lepratelepen. – Ennyi felhajtás néhány hamburgerért? – A pisztácia kifogyott. Van vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé. – Dögvész pusztít majd a cápák közt… az én kedvencem ugyanis a bab! – Egyáltalán ne szólj hozzám. Még ha fuldokolnál, akkor se. – Nem mondta még neked senki, hogy begipszelt karral szar dolog vezetni? – Én is rosszul vagyok, de nekem hozz még pár kolbászt is, nosza siess! – Ha bele mered mártani a csőröd, szétrúgom azt a tarka zrityódat! – Ki kell ábrándítsalak benneteket, aki ebben a kocsmában játszadozni fog, az én vagyok. – Angel, a titkár egyszer már megpróbált megölni. Nem adott enni. – Diétáról hallani sem akarok, egyedül én döntöm el, mit eszem, világos? Ezt meg add a kanáriknak, ha nem sértődnek meg. – Bomba ötlet bájgúnár. – Csocsó? Rendben, megcsocsollak! – Mondtál valamit csücsörikém?

bud-spencer_rip.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

A politika már nem színház, hanem showbusiness

A Netflix március 4-én szabadította a világra a House of Cards negyedik évadát. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol a harmadik abbamaradt. Mielőtt kijött volna a folytatás, sokan már az Underwoodok hatalmának végét vizionálták. Nem jött be a számításuk, de nem is lőttek nagyon mellé. A fő összetevők viszont továbbra is változatlanok: manipuláció, megfélemlítés és korrupció. Enyhén spoileres írás következik.

(tovább…)

Netflix, Sorozat

A kártyavár felépült

A House of Cards-ot sokan a Netflix legjobb sorozatának tartják. Legnagyobb örömömre, mától Magyarországról is elérhető a Netflix kínálatában, egyelőre csak angol felirattal, de ennek is örülni kell! Addig is vegyük górcső alá, hogy mi történt Frank és Claire Underwooddal a legutóbbi szezonban. Figyelem, ha még nem láttad a harmadik évadot vagy a korábbiakat, akkor inkább ne olvass tovább, mert enyhén spoileres írás következik.

(tovább…)