Francis Lawrence új Stephen King adaptációja egy végtelennek tűnő útról szól. A film marketingkampányában megtekintés közben mért óriási pulzusszámmal sokkolnak. Egyes kritikusok pedig a legnagyobb King-adaptációk között emlegetik. Vajon mennyire túlzóak ezek az állítások?

A film egy olyan alternatív Amerikában játszódik, ahol évente megrendezik a hosszú menetelés nevű eseményt. Ennek során ötven fiatal férfi gyalogol egy megadott sebességgel. Aki nem tudja ezt tartani, meghal. Aki viszont utolsónak marad életben, mesés vagyon és egy kívánság igencsak fáradt nyertese lesz. Erre a menetelésre nevez be főszereplőnk, Ray Garraty.

A film nem sokat időzik a bevezetéssel. Pár perc felvezetés után már ott is vagyunk a menetelés kezdeténél. Ami aztán a film végéig meg sem áll. Útközben néhány részletet megtudunk arról a társadalmi közegről, ahol évente lezajlik egy ilyen kétségbeesett verseny. De a nagyobb hangsúly a szereplők megismerésén van. Nem kapunk persze részletes jellemrajzokat, de egy-két személyiségvonással sok emberi karaktert felskiccel JT Mollner forgatókönyvíró. A jellemzést segítik a pörgő párbeszédek is a résztvevők között. Ezek rengeteg témát érintenek társadalmi-politikai kérdéseken keresztül istenen és az élet szépségén át a rágógumirágásig.

A fentiekhez lehet kötni a film két kisebb gyengeségét. Egyrészt a politika rendszer bemutatása talán kicsivel több időt igényelt volna a készítők részéről. Nincs kellőképpen megalapozva, hogy milyen módon jutottunk el a meglehetősen különös alapfelállásig. Illetve a szereplők jellemzéséből is juthatott volna picivel több, hogy jobban megértsük mi mozgatja őket. Persze mindkét kritikára jogos válasz a film játékideje. A maga száznyolc percével az A hosszú menetelés már szinte egy rövidebb filmnek számít. Ilyen szemmel nézve pedig akár üdítő kivételnek is tarthatjuk a feleslegektől mentes mesélési módját.

Ha már mesélési mód: kritikánk tárgya meglehetősen monoton élmény, amit alkalmanként egy-egy brutálisabb esemény tör meg. Nem egy kifejezetten élvezetes, pattogatott kukoricát önfeledten zabáló hétvégi matinéval van dolgunk. A séta megterhelő, emberpróbáló küzdelme a nézőtéren is nagyon jól átélhető. Ettől pedig vizualitásában érződhet ismétlődőnek, hiszen menetelő embereket nézünk folyamatosan. De a képsorok erejét Lawrence rendező ezzel az eszközzel tudta hatékonyan fokozni. Egy másik nagy erénye a filmnek a remek színészgárda. A főszerepet játszó Cooper Hoffman is remek, de az úton megismert barátját játszó David Jonsson ellopja a show-t. Mindkettőjük előtt nagy filmes jövő állhat. Mark Hamill pedig nagy filmes múltjával a háta mögött mutatja meg ismét erőteljes kisugárzását. a főgonosz bőrébe bújva.

A brutalitásról is meg kell emlékezni külön. Vannak történetünknek sokkoló, véres jelenetei. A horror besorolással viszont nem tudok egyetérteni. A horror filmek elsősorban félelmet akarnak kelteni. Az A hosszú menetelés célja viszont nem ez. Ez a film a bemutatott gyötrelmeken és borzalmakon keresztül gondolatokat akar ébreszteni a nézőben.

A hosszú menetelés sok dologról mesél egy kicsit. Mesél kétségbeesésről, reménytelenségről és szegénységről. Mesél a diktatúrák természetéről , ezen belül pedig a médiaélmények jelentőségéről egy autokratikus államban. Elmélkedik arról, milyen lehetőségeink vannak ellenállni egy ilyen rendszernek kisemberként. De ezek mellett a túlzott negédeskedést elkerülve mesél reményről és barátságról is. Mesél arról, hogyan találjunk minden nap egy újabb célt, ami miatt mehetünk tovább. Így pedig a film többé válik egy érdekes disztópiánál.

A hosszú séta egy sokféle módon értelmezhető allegória. Aki szeretne, láthat benne aktuálpolitikai utalásokat is. Az eredeti történet egyébként 1979-es, ebből kiindulva én ezekkel mindenképp óvatos lennék. De a történet erejét mutatja, hogy semmiképpen nem csupán egy konkrét rendszerről szól. Sőt, az A hosszú menetelés végső tanulsága nem a diktatúrák természetéről szól. Hanem a küzdelemről, a kitartásról, és hogy milyen módon tudunk minden szituációban továbbmenni. Folytatni a harcot, akár teljesen kilátástalanul is. Legyen ez egy diktatúra megdöntése, vagy a saját életünk épp aktuális mérföldkövének elérése. És ettől lehet Francis Lawrence filmje maradandó.