A társasjátékokon belül az ütésvivős kártyajátékok is a fénykorukat élik. Szinte havonta jön új cím, ami ezt a mechanikát használja. Ebből, illetve a társasjátékipar működéséből is adódik, hogy a Gyűrű Szövetsége sikere után természetesen megérkezett a folytatás is. Engem pedig Mória összes orkja sem tarthatott volna vissza a kipróbálásától.

Cikkünk tárgyának teljes neve: A Gyűrűk Ura: A két torony kooperatív kártyajáték. Az előző fejezetet nem ismerők kedvéért fejtsük ki ezt egy kicsit részletesebben. Alapmechanikánk a Magyarországon jól ismert ütésvivés lesz. Ez sok egyéb mellett a snapszerből, a rikikiből vagy az ultiból lehet ismerős. Minden ütésbe mindenki kijátszik egy kártyát, utána pedig meghatározott szabályok szerint elviszi valaki az ütést (alapesetben a legnagyobb lap a hívott színből), majd ez folytatódik. Ezen a nagy csavar a kooperáció: itt ugyanis közösen dolgozunk mindenféle célok eléréséért.

Itt pedig tulajdonképpen el is érkeztünk a játék igazi varázsához. Maga az az alapötlet, hogy a kooperációt vegyítsük az ütésvivős mechanikával, nem ebben a játékban (vagy az előzményében) lett kitalálva. Viszont a Gyűrűk Ura történetéhez a készítő Bryan Bornmueller zseniálisan hozzá tudta illeszteni. A Gyűrűk Ura, azon belül is itt természetesen a Két Torony eseményeit mesélik újra a történethez passzoló módon váltakozó játékszabályokkal. Ez pedig egy egészen különleges módon teszi lehetővé a kapcsolódást Középfölde kalandjaihoz.

És most érkeztünk el talán a fő kérdéshez, nevezetesen: Érdemes-e megvenni ezt a játékot az előző fejezet után? Rövid válaszom: igen. Hosszabb válaszom: igen, persze. Viccet félretéve, szerintem akinek tetszett az előző fejezet, minden bizonnyal szívesen tesz majd egy próbát a Két Toronnyal is. A játékmechanika jelentős részben változatlan maradt, kisebb újítások és újabb karaktercélok színesítik az ütésvivős Gyűrűk Ura világát. Mindjárt. a játék elején előkerül például két okos csavar. Az egyik a minden ütést elvivő, de egymás erejét kioltó Két Torony szerepe. Gondolom, mondanom sem kell mennyire tematikus. A másik pedig az ork lapok, akik szintén nagyon tematikusan egy kis extra hátráltatást hoznak a játékba,

A Két Torony egyébként önállóan is játszható, de mint ahogy gyanítom kevés háztartásban van meg a Gyűrűk Ura trilógia második része az első nélkül, minden bizonnyal itt sem sokan neveznek be csak a második körre, noha lehetőség van rá. Az előző játéknál egyébként kicsivel talán nehezebbnek érzem az újat. Itt már az első pár kaland is jelentős kihívás, az talán kicsivel bevezetőbb jellegű volt. Illetve értelemszerűen kedvenc karaktereink nagy többsége megjelent már az előző felvonásban, ebből adódóan itt talán kevésbé lesz örömteli egy-egy új szereplő felbukkanása. A szereplőkhöz kapcsolódna az egyetlen kis kritikám is: ahogyan a tág értelemben vett Gyűrűk Ura történetekben is, Gollam valahogy itt is kicsit sok nekem. Mechanikailag izgalmas kihívást ad persze ő is, mégis kicsit repetitívnek tud érződni.

Elődjéhez hasonlóan a Két Torony is egy gyönyörű megjelenésű, igényes, okosan kitalált kártyajáték lett. Újításból nincs benne kifejezetten sok, de pont elegendőek ahhoz, hogy az előzőt jól ismerő játékosoknak is tudjon újabb élményeket adni. Végső dicséretként pedig magam részéről azt mondanám, én már most várom a szinte biztosan érkező harmadik részt. Ha pedig esetleg ugyanez az alkotógárda rátalálna még a Szilmarilokra is….