A tökéletes nosztalgia-dózis – Resident Evil requiem
Az idén harmincéves Resident Evil/Biohazard az évtizedek alatt a Capcom legjelentősebb szériájává nőtte ki magát. A legfrissebb adatok szerint az egész franchise már 183 millió eladott példányszámmal büszkélkedhet. Ezzel a legsikeresebb horrorszériának számít a videójáték-piacon.
A megalkotásában olyan legendás fejlesztők vettek részt, mint Shinji Mikami (Resident Evil 4, The Evil Within) és Kamija Hideki (Resident Evil 2, Devil May Cry, Bayonetta). Abba már nem is mennék bele hosszan, hogy a Resident Evil 2 (1998) filmszerűbb játékélménye és különböző mechanikái, illetve a Resident Evil 4 (2004) korszakalkotó ötletei rengeteg jövőbeli akcióhorror és más alkotás alapjait fektették le. Az ő víziójuknak és szakmai odaadásuknak gyümölcse egy olyan franchise lett, ami képes minden új epizódjával valami újat mutatni a régi motoros rajongóknak és az újonnan csatlakozó generációknak.
A tékozló fiú
A Resident Evil Requiem ezen sormintába illeszkedik bele, mert a készítők egyik oldalról kedveztek a rajongóknak, a másik oldalról pedig megfeleltek a modern elvárásoknak. A kezdetekben a Capcomnál ezen célok nem voltak ennyire tiszták, ugyanis a Resident Evil kilencedik felvonása kezdetben nyílt világú többjátékos projektként indult. Viszont a stúdió, látva a változó piaci trendeket, elvetette ezeket az elképzeléseket, és alapjaiban újragondolták a legújabb rész irányvonalát.
Az első lépés az volt, hogy visszahívták a Resident Evil 7 és Resident Evil Revelations rendezőjét, Koshi Nakanishit, aki visszahozta az utóbbi által már ismert félelemfaktorok színes skáláját. Ráadásul az akcióhorror vonalról sem kell lemondanunk, mert a készítők ezt is megoldották egy régóta ismert közönségkedvenc karakter visszatérésével.
Jobban boldogul kettő, mint egy
A történetben újfent két irányítható karaktert kapunk: Grace Ashcroftot és Leon S. Kennedyt, akiknél két különböző perspektíva közül választhatunk tetszőlegesen, akár egy fejezeten belül bármikor eldönthetjük, hogy első személyű nézet (FPS) vagy harmadik személyű nézet (TPS) áll hozzánk közelebb.
A cselekmény körülbelül harminc évvel a második rész eseményei után veszi fel a fonalat, amikor is Grace Ashcroftot a főnöke az FBI-nál megbízza egy nyomelemzői terepmunkával. Az ügy már az elején személyes fordulatot vesz. Grace-nek abban a Wrenwood hotel falai között kell nyomoznia az abnormális gyilkosságok ügyében, ahol nyolc évvel ezelőtt meggyilkolták az édesanyját, Alyssa Ashcroft.
A régi rajongók már ismerhetik Alyssat a Resident Evil: Outbreak PlayStation 2-re megjelent exkluzív spin-off játékból. A főhősünk és mi se értjük eleinte, hogy kapcsolódnak össze a jelenlegi gyilkossági szálak és Grace múltja egymással. Az események összetettebbé válnak, amikor a volt Umbrella kutató, Victor Gideon felbukkan és elrabolja protagonistánkat, akiről később kiderül, hogy egy Elpis nevű projekt kulcsa.
Leon S. Kennedyt se felejtsük el, akinek felbukkanásának minden rajongó azonnal ujjongva örülhetett. Szerintem nem lövök le nagy dolgot azzal, hogy a régi barátunk nincsen annyira jó bőrben. A játék narratívájában csak Raccoon City-szindrómaként hivatkoznak arra a fertőzésre, amiben Leon és Sherry is szenved. A gyógymód reményében Leon követi az egyetlen nyomot, ami végül Victor Gideon kúriájáig vezeti.
Munka a halál után
A két főhős különálló történetszála a Rhodes Hill intézetben való találkozásukkal összefonódik, és ettől kezdve egymást segítve dolgoznak a közös cél eléréséért. A cselekmény négy egységre van osztva: Wrenwood Hotel (prológus), Rhodes Hill kutatóintézet, Raccoon City, valamint egy újabb olyan helyszín, ami mondhatni elválaszthatatlan a Resident Evil játékok formulájától.
Az első terjedelmesebben bejárható helyszín Victor Gideon Rhodes Hill intézete lesz, ahol a Raccoon City incidens túlélőin végeznek mindenféle kísérleteket. Én nagyon vártam ezt a szegmensét a játéknak, és nem kellett csalódnom. A Gideon kúriája méretben még túlteszi a második részben megismert Raccoon City rendőrőrsét is. Látszik, hogy minden kisebb részletre nagyon odafigyeltek a készítők.
Az eltérő berendezésű szobák, folyosók. A zombik különböző szokásaik, hanghordozásaik, pár soros párbeszédeik és viselkedésük részletessége egyedülálló immerzióval teszi még vérfagyasztóbbá a requiemet. Erre remek példa, mikor egy volt komornyik, aki már zombi, de utálja a fényt, ezért állandóan lekapcsolja a villanyt, amit mi Grace-szel felkapcsoltunk pár perccel ezelőtt. A szakács is remek példa, aki még mindig a hatórai vacsorát készíti elő a konyhában. Az ilyenfajta részletekre való odafigyelés abszolút jellemző a Capcomra.
Minden út Raccoon Citybe vezet
A későbbiekben lehetőségünk nyílik visszatérni Raccoon Citybe, ahol Leonnal kell helytállnunk. A játékmenet a sandbox játszótér ellenére is folyamatosan fogja a kezünket, de tapasztalataim szerint lesz rá alkalmunk körülnézni pár ikonikus helyszínen.
Minden helyszín felépítésén látszódik a tudatos pályatervezés, amit a RE Engine elképesztően valósít meg és tárja elénk. A RE Engine-t már a 2017-es Resident Evil 7 óta használja a Capcom, és azóta sincsen semmi panaszunk, de a legújabb next-gen verzióval egy újabb szintre sikerült emelniük a látványt. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy mostani rész már nem jelent meg előző generációs konzolokra, így a fejlesztők sokkal nagyobb erőforrással tudtak dolgozni.
Grace, a bátor túlélő!
Jómagam alap PlayStation 5-ön teszteltem a játékot, és ott is néhány jelenetsornál az államat kerestem. A fejlesztők szerencsére nemcsak a grafikai erődemonstrációhoz értenek, hanem a hollywood szintű történetmeséléshez is.
Grace és Leon esetén két külön dinamikájú kampányt kapunk. A Grace szekcióknál a hangsúlyt a lopakodás és a rejtvények kapják. Ezek alapjába véve a klasszikus túlélőhorror játékmenet sémákra épülnek. A magunkkal vihető tárgyak száma véges, így elég jól kell majd menedzselnünk a Grace-szel felvehető tárgyakat. Érdemes lesz minden területen jól körbenézni a helyiségekben, ugyanis találhatunk tárhelyet bővítő táskákat, amikkel növelhetjük a magunkkal vihető tárgyak számát.
Az ifjú FBI-os újonccal való játékunk során megint lesznek gyűjthető antik pénzérmék, amiket főként széfekben fogunk megtalálni. A pénzérmék beváltásával olyan eszközökhöz juthatunk, amikkel pontosabban tudunk lőni, vagy maximalizálják az életerőnket, és bővíthetik az inventory méretét.
A későbbiekben segítségünkre lesz egy blood collector nevű szerkentyű, amivel a zombik vérét tudjuk összegyűjteni, és ebből különböző ellátmányt kraftolni magunknak. Hát mit ne mondjak, elég érdekes megoldás a hagyományos puskapor és egyéb anyagok összemixelése után. Azonban a fejlesztők hozzáadtak egy olyan elkészíthető injekciót, amivel egy szúrással fel tudjuk robbantani a zombikat. Ennek a fajta csalásnak nagy hasznát fogjuk venni a csupán csak Blisternek elnevezett, már-már kísértetiesen a The Last of Us gombafertőzött clickereire hasonlító zombik elleni harcban.
Ezenkívül Grace fegyverarzenálja kimerül egy kisebb pisztolyban és a Leontól kölcsönkapott magnumban. Az előbbit érdemes megválogatni, mikor használjuk, mert kezdetben nem kapunk hozzá sok lőszert, és a hangja rengeteg zombi figyelmét felkeltheti a környezetünkben.
Grace testi adottságainak korlátai jól tetten érhetők a harcrendszerben. A fejlesztők odafigyeltek, hogy a játékos ne csak az utánpótlás és a kevés hely miatt aggódjon, hanem Grace testi épségéért is. Mindez abban nyilvánul meg, hogy a zombik ellökése vagy lerázása érezhetően nehézkesen megy Grace-nek, és érzékelteti velünk, hogy a zombikkal való felesleges kontaktust mellőzzük, ha őt irányítjuk.
A szokásos túlélő recept
Akik ezután sem érzik magukat eléggé kiszolgáltatottnak, azoknak ajánlom a casual és a standard (modern) játéknehézségi fokozatok helyett a standard (classic) játékmódot. Ebben a játékmódban visszahozták a klasszikus Resident Evil mentési metódust, amikor Ink Ribbonnal (írógépszalag) kellett mentenünk az adott állásunkat az írógépeknél.
A Grace-szel való játék élménye nagyban megidézi a Resident Evil 1-ben és 7-ben érzett kiszolgáltatottságot a játékosban. Mi több, még túl is tesz rajta, hiszen Grace nem egy harcedzett S.T.A.R.S. rendőr vagy egy erős középkorú férfi, hanem egy asztali munkát végző, törékeny, huszonéves, traumákban szenvedő lány.
A szokásos időhúzások viszont itt is fellelhetők a rejtvények vagy megszerzendő tárgyak képében. Többek között itt azokra a játékmeneti momentumokra gondolok, amikor szembetalálkozunk egy lakattal, és már van lőfegyverünk, de nekünk nem azzal kell kinyitnunk a dobozkát, hanem egy speciális maró folyadékkal, amit két szinttel feljebb találunk meg. Az ehhez hasonló időhúzó megoldások egyesek szemét jogosan bánthatják.
A tapasztalt veterán
Azonban térjünk át a másik főszereplőnkre, Leon S. Kennedyre. A végigjátszásunk során Leonnal fogjuk elvégezni a piszkos munka nagy részét, hacsak Grace-szel már nem kezdtük el kitakarítani Rhodes Hill szobáit és folyosóit a fertőzöttektől. Tudniillik a játék mindent megjegyez, amit előtte csináltunk Grace-szel az adott pályákon, ennek következtében, ha megöltük az összes zombit, akkor utána Leonnak nem sok dolga marad.
Mr. Kennedy természetesen nem most kezdte a zombigyilkolás művészetét, így az ő inventoryja olyan tágas, mint a Versailles-i kastély táncterme. Az első végigjátszásban a Raccoon City szegmens eléréséig nem tudjuk lecserélni a kezdő fegyvereinket, és fejleszteni sem tudjuk őket. Igazából erre nem is lesz nagyon szükségünk, hiszen Leon esetében egyszemélyben megkapjuk a Resident Evil franchise rémkirályát, így sok fejfájást nem fognak nekünk okozni a zombihordák.
Illetve azt sem érdemes elfelejteni, hogy Leon kapott egy új játékszert a fegyverrepertuárjába, ami egy harci baltát jelent. A másodlagos fegyverként használt eszközzel ki tudjuk védeni a felénk irányuló támadásokat és olykor a felénk dobott tárgyakat. De kiválóan tudjuk haszonsítani a közelharci vagy lopakodó támadások, és azonnali kivégzések esetén is.
A pontokat gyűjti?
Leonnal később kézhez kapunk egy elektronikus karperecet, amire minden megölt zombi esetén pontokat kapunk, amiket a pályákon elhelyezett ládáknál tudunk fejlesztésekre váltani. Itt tudunk majd új sörétespuskát, mesterlövészpuskát vagy pisztolyt venni, és ezeket fejleszteni, hogy még hatékonyabban tudjuk felvenni a harcot az ellenfeleinkkel. Számomra felemelő érzés volt újra Leonnal játszani több órán keresztül. Újfent teljes értékű része a requiem történetének, nem csak egy megint előráncigált fan service túlkapás.
Persze, most sem a történet miatt fogjuk végig izgulni a requiemet. Nem kell aggódni mert a korrekt szintet hozza a játék ezen a téren is. A boss harcok is jól sikerültek, bár annyira nem is emlékezetesek, inkább a hozzájuk vezető út miatt fogunk rájuk emlékezni.
Összességében Grace és Leon történetszálai két külön játékélményt kínálnak. Az egyik a teljes horrorisztikus túlélést helyezi a középpontba egy kis erőforrás menedzsmenttel, míg a másik egy patikamérlegen adagolt tömény akcióhorror szórakozást biztosít.
Akármilyen furcsa, de ez a két stílus tud egy játékon belül működni. A tömény három óra rettegés után ki nem vágyik egy kis aprításra Leon S. Kennedyvel? A kampány körülbelül tizenegy órát vesz igénybe. De aki platinázni szeretné a játékot, vagy vágyik az újbóli végigjátszásra, az tegyen egy próbát a többi játékmóddal és a kihívások teljesítésével.
A hollywoodi biznisz
Érdemes megemlíteni, mielőtt lezárnám a cikkem, hogy Nick Apostolides és Angela Sant’Albano kiváló szinkronmunkát tettek le az asztalra. Az utóbbinak ez volt az első videójátékos alakítása, mint Grace Ashcroft. Nick Apostolides pedig végre nem csak egy remakeben szinkronizálta Leont, hanem teljesen új párbeszédeket írtak neki a kilencedik részben. Mindketten teljes mértékben odatették magukat és kiváló munkát végeztek.
Grace esetén tényleg elhisszük, hogy az adott szituációkban halálra rémült vagy teljesen tanácstalan, mert még nem volt hasonló élethelyzetben. Leonnál szintén kihallani, hogy ennyi idő elteltével sem változott semmit, és ugyanúgy tűzbe megy a számára fontos személyekért.
Érezni végig a Resident Evil requiemen, hogy egy szerelmeslevél a rajongóknak. Minden olyan elem megtalálható benne, amit harminc év alatt felvonultatott már ez a több évtizedes széria. Azonban mégsem érződik erőltetett nosztalgiázásnak, hanem egy méltó lezárásnak. Tiszteletteljes búcsúja lenne egy olyan franchisenak, ami az évtizedek alatt sok játékos ízlését és videójátékokhoz való hozzáállását meghatározta.
És miközben pörgött lefelé a stáblista, azon gondolkodtam, hogy innen mégis hova tovább? Nem aggódom, hiszen a Capcom jó útra terelte a szériát. Bízom benne, folytatják ezt a megkezdett vonalat, ami a Resident Evil 7-tel elindult.
Viszont rohanok, mert folytatnom kell a második végigjátszásom a Resident Evil requiemből. Ha tehetitek, szerezzétek be a játékot, és merüljetek el a „rezidens gonosz” kilenc újabb fejezetében. A rajongóknak szinte kötelező darab, de mezei játékosoknak is meleg szívvel ajánlott kaland.
