Szerző: Calas

Film

Tokyo!

tokyo.jpg

A Tokyo! című filmet három rendező készítette, sorrendben Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Leos Carax (Pola X) és Bong Joon-ho (A gazdatest), tehát két francia és egy dél-koreai szerző jegyzi. Mint a címből is kiderül, mindegyik kisfilm Tokióban játszódik, ami még nem lenne is lenne meglepő, de valahogy az a fajta szürrealitás és atmoszféra, ami ezekre a filmekre jellemző más helyen nem működne úgy, mint Tokióban.  Tokióból nem kapunk semmit, amit eddig megszoktunk, nem a sztereotip módon közelíti meg egyik rendező sem a várost. A több évezredes kultúra és múlt is csak épp hogy felvillan egy másodpercre, mintha csak egy futó árny lenne.

(tovább…)

Film

Memento a méneshez

elegia1.jpg

Huszárik Zoltán Elégia című műve több szempontból is egy páratlan, kiemelkedő, kísérletező alkotás a magyar filmművészetben. 1965-ben készítette a mai napig mérvadó Balázs Béla filmstúdióban harmadik (kísérleti) filmjét. Huszárik Zoltánt egyetlen filmkedvelőnek sem kell bemutatnom, ő készítette 1971-ben Krúdy Gyula könyvéből a Szindbád című alkotást, ami a mai napig az egyik nemzetközileg legelismertebb magyar film. Az Elégia képi világát (Huszárikon kívül) Tóth János komponálta, a zenéért és hangokért Durkó Zsolt volt a felelős.

(tovább…)

Film

Élet a halál után

images.jpg 

Ebben az írásban megpróbálom a történet elemzése után bemutatni, hogyan kapcsolódik egymásba, Ingmar Bergman – A nap vége című filmjének három narratív síkja, az álom, az emlékezés és a jelen egybecsúszó, néhol már szürreálisan ható rétegei.

(tovább…)

Film

Alternatív töri óra mutáns módra

Mi lenne, ha a Vissza a jövőbe filmeket és a Terminátort összekevernénk egy kevés X génnel és megtoldanánk nagyon sok alternatív történelmi eseménnyel? Nem elég? Akkor mi lenne, ha az egészet belengené egy újkori holokauszt árnyéka, ami most a mutánsokat akarja eltűntetni a föld színéről? Megkapnánk a nyár egyik legjobb képregényalapú blockbusterét, az új X-men filmet, Az eljövendő múlt napjait.

(tovább…)