Szerző: Gueth Ádám

2015 nyara óta vagyok a Kritizátor lelkes csapatának tagja. Gyermekkorom óta vonz a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem történelem szakon, majd 2020-ban az ELTE BTK szabadbölcsészet szakán szereztem filmelméleti BA oklevelet. Főállásban egy helyi lapnál dolgozom, mellette több filmes portálnál vagyok állandó és vendégszerző. Legjobban a történelmi és sci-fi filmeket szeretem. Kedvenc rendezőim: Spielberg, Tarantino, Ridley Scott és Stanley Kubrick.
Film

Kylo Ren, a buszvezető költő

Szürke mindennapok, a mindennapok szürkesége. Bizony könnyen képesek vagyunk belefeledkezni azokba a megszokott tevékenységekbe, amiket általában folytatni szoktunk. Talán ezért is jött létre a művészet, hogy menekülést nyújtson minden megfáradt és feltöltődésre szomjazó léleknek. A neves rendező, Jim Jarmusch új filmjében pontosan ezt vizsgálja meg.

paterson-banner.png

(tovább…)

Kulissza

„Ideje van a békének és ideje van a háborúnak”

Nemrégiben debütált a hazai mozikban Mel Gibson velőtrázó új rendezése, a Hacksaw Ridge, magyar címén A fegyvertelen katona. A film egy fiatal adventista felcser, Desmond Doss igaz történetét dolgozza fel, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, de elsősegélyesként 75 társa életét mentette meg az okinawai csata poklában, a II. világháború végén. A film mögött rejlő igaz történetről, az adventista egyházról, Mel Gibsonról és teológiai kérdésekről Csizmadia Róbertet, a Magyarországi Hetednapi Adventista Egyház főtitkárát kérdeztük meg, aki a film magyarországi forgalmazásában és ismertetésében is szerepet vállalt.

hacksaw-ridge-mel-gibson.jpg

(tovább…)

Film

Varacskosdisznó – sárkányok vs Matt Damon

A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal… Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései…

the_great_wall_11.jpg

(tovább…)

Film

„Kérlek, Uram, csak még egyet!”

A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz  történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.

hacksaw-ridge.jpg

(tovább…)

HBO Max, Sorozat

Trónok harca magyar valóságba oltva

A legtöbb amerikai és külföldi filmes ma már úgy gondolja, hogy a jövő a sorozatokban rejlik. Róma, Trónok harca, Breaking Bad, Walking Dead, Westworld, és még sorolhatnánk a kiváló produkciókat. A magyar sorozatgyártásnak azonban több évtizedes lemaradást kellett ledolgoznia, melyben az HBO hazai szárnya sietett segítségünkre. A Társasjáték és a Terápia után megérkezett az Aranyélet, melynek első évada megalapozta a franchise minőségét. A 2. évad ígéretesen kezdett, de úgy hiszem, ilyen magas színvonalú, kirobbanó és parádés folytatásra talán egyetlen néző sem számított. A továbbiakban részletesen ismertetjük az évad eseményeit. A cikk olvasását csak azoknak ajánljuk, akik már végignézték az új évadot. Íme a 2. évad, a teljesség igénye nélkül bemutatva.

aranyelet-1.jpg

(tovább…)

Film

Szürke egyenruha, szürke megvalósítás…

Az I. világháború alapvetően nem tartozik a filmesek kedvenc témái közé, Magyarországon pedig ez fokozottan igaz. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia színeiben harcoló magyar katonák iszonyatos véráldozatot és veszteséget szenvedtek, emléküket mégsem őrizte játékfilm… Ezidáig! Kovács István rendező úgy érezte, hogy változtat ezen és Köbli Norbert forgatókönyvíróval közösen belevetették magukat a „nagy háború” poklába. A végeredmény sajnos viszont felemásra sikeredett…

szurke-senkik.jpg

(tovább…)

Animáció

Állati X-faktor

Manapság nagyon divatosnak számít az animációs filmesek körében, hogy a szereplőket és mondanivalót állati bőrbe bújtassák. Így tett nemrég a Zootropolis, A kis kedvencek titkos élete és most így tesznek a Gru alkotói is az Énekelj című új produkciójukban. Foglalják el helyeiket, helyezzék magukat kényelembe, mert azonnal kezdetét veszi a show!sing.jpg

(tovább…)

Film

Brad Pitt és Marion Cotillard kémduója

„A bizalom minden kapcsolat alapja”- tartja egy meglehetősen közhelyes, mégis igaz megállapítás. De hogyan bízzon az ember partnerében, ha annak a munkájával jár a hazudozás és a megtévesztés. Nem, most nem a színészekre gondoltam, és nem is a válófélben lévő Brangelina párosra. A nagy mesélő, Robert Zemeckis legújabb filmjében egy II. világháborús kémrománc történetét meséli el a nagyérdeműnek, egy nem is akármilyen párossal. Vajon ennyi év után is tud-e Zemeckis igazán élvezetes mozit készíteni?

23-allied.jpg

(tovább…)

Kulissza

A magyar filmek Kontrollja

A magyar film az utóbbi időben mintha újra reneszánszát élné. Minőségi hazai tv és mozifilmek valamint sorozatok kerülnek a képernyőre, melyek végre nem csupán a fesztiválok sznob közönségének, hanem a mezei mozinézőnek is szólnak. Ha viszont azt a filmet keressük, amely leginkább pozitív példaként szolgálhat a rendszerváltás utáni magyar közönségfilm világsikerére, akkor valószínűleg Antal Nimród első rendezéséhez, a Kontrollhoz kell visszakanyarodnunk. Egy film, ami egyesít magában mindent, amit szeretünk a magyar mozgóképgyártásban.

Íme a világsiker receptje Antal Nimród módra.

kt01.jpg

(tovább…)

HBO Max, Sorozat

Berényi Miklós helyett nézd Miklósiékat!

A tavaly a magyarországi HBO újabb hazai gyártású sorozattal nyűgözött le minket. Az Aranyélet alkotógárdája sikeresen bebizonyította, hogy sajátosan hazai problémákról, vagyis a könyörtelen magyar valóságról is lehet igényesen összerakott sorozatot készíteni. A magyar sorozatgyártás immár túllépett a Szomszédok és a Barátok közt színvonalán, de egyúttal igen magasra is rakta magának a mércét. Az első évad fináléja után a kiéhezett nézők megint valami igazán újra és frissre vágytak, de a megszokott csomagolástól sem kívántak megválni.
De hogyan és milyen lehetőségeket tartogat a 2. évad nyitánya után a Miklósi família története?pic_header.png

(tovább…)