Szerző: Johnnykiwi42

Film

A lány, aki animáltból igazi lett, de hős maradt

A magyar mozikban a héten debütáló Mulan nincs könnyű helyzetben. Egyrészt sok filmrajongónak vannak alapvető ellenérzései az animáltból élőszereplőssé váló történetek irányában, másrészt Kína politikájával kapcsolatos kifogások is érthetően merülnek fel a film kapcsán, harmadrészt pedig a pandémia közben egy bemutató helyzete sem túl rózsás. Mulan története azonban szerencsére több okból is érdemes arra, hogy a fenti szempontoktól függetlenül próbáljuk meg szemlélni.

(tovább…)
Film

Mutáns tinik harca a külső és belső ellenséggel

A mozik kínálatába frissen bekerült Az új mutánsok méltó saját főszereplőihez, ugyanis sorsa a kezdetektől fogva igen hányattatott volt. Kezdésként a gyártó Fox akart újraforgatni bizonyos részeket, majd pedig a Disney, végül a koronavírus terjedése miatt kellett új premier dátumot keresni az X-Men ifjúsági ligájának kalandjaihoz. Ilyen körülmények között már akár a moziba kerülést is eredményként élheti meg a közönség.

(tovább…)
Film

Seth Rogen különös utazása a generációs szakadékon túlra

Az HBO GO felületén nemrég vált elérhetővé Seth Rogen legújabb vígjátéka, az Amerikai pác. A cím a nyilvánvaló Amerikai pite-utalásával egy könnyen fogyasztható, egyszerű humorral operáló, szórakoztató, de nem különösebben emlékezetes vígjátékot sejtet. Ezek után kellemes meglepetés lehet, hogy a film azért egy fokkal érdekesebb, mint amit az ember a fentiek alapján várna tőle.

(tovább…)
Film

Kisképernyős drogos X-menek New Orleans-ban

A filmek és sorozatok világában kicsit is jártas olvasóink alighanem tudják, hogy nem kevés szuperhősös történet kerül manapság a mozikba, streaming szolgáltatók felületeire, TV képernyőkre és még ki tudja, hány felületre. A Project Power is ezt az igen jelentős népszerűségi hullámot próbálja kihasználni, de pont a rengeteg versenytárs miatt nincs könnyű dolga.

(tovább…)
Film

Vietnámi kincskeresők a társadalom dzsungelében

A Netflix kínálatában nemrég vált elérhetővé a Da 5 Bloods (magyar címén Az 5 bajtárs), és azonnal a markáns vélemények igen széles skálája fogalmazódott meg az alkotás kapcsán. Vannak, akik propagandát kiáltanak, mások viszont már lelkesen Oscar-esélyekről beszélnek. Az alábbiakban megpróbálok egy saját ösvényt vágni a film körüli diskurzus dzsungelében.

da_5_bloods_1.jpg

(tovább…)

Kulissza

A Netflix orvosságai karantén okozta unalom ellen

Mai, koronavírus miatti rendkívüli helyzetünkben a legjobb, amit egy filmrajongó tehet, ha elmélyed a különböző online platformok kínálatában. A Kritizátor csapata is igyekszik segíteni olvasóit, hogy minőségi szórakozással üthessék el az időt. Elsőként a Netflix kínálatából szemezgettünk, hogy felhívjuk a figyelmet néhány kevésbé ismert filmre, illetve mindenkit buzdítsunk pár igazán nagyszerű alkotás újranézésre. Alábbiakban következik szubjektív ajánlónk, elsősorban a minőségre, másodsorban a sokszínűségre törekedve.

karanten01.jpg

(tovább…)