Film

Filmek, amik megdolgoztatják az elménket II.

Az előző héten megkezdett sorozatot folytatva most is összeszedtünk nektek öt figyelemre méltó filmet. Olyan alkotások ezek, amik bár nagyon különböző eszközökkel, de valami igazán lényeges eredményt tudnak elérni: a megtekintés után még sokáig érdemes foglalkozni velük.

Annihilation (2018)

Főszereplőnk Lena, a Natalie Portman által játszott biológus, aki négy másik női tudóssal együtt a titokzatos X térséget felfedező expedícióra indul. A film az eredeti regényhez hasonlóan bővelkedik meglepő fordulatokban, és bár talán egy leheletnyivel jobb a könyvváltozat, a remek színészeknek és a végig fenntartott folytogató légkörnek köszönhetően az Annihilation mozgóképként is maradandó élmény.  Az X térségben minden és annak ellenkezője is megtörténhet. Eredetéről nagyon keveset tudni, a céljáról talán még kevesebbet, de a felfedezése minden nyitott sci-fi rajongó számára izgalmas élményt tartogat, aminek részletein aztán még napokkal a megtekintése után is agyalhatunk.

Mr. Nobody (2009)

Mekkora hatása lehet egy ember életére egyetlen, jól vagy rosszul megtett lépésnek? Bármi megtörténhet bárkivel, vagy vannak az ember életében eleve elrendelt dolgok? A természet miféle erőinek vagyunk kiszolgáltatva, amik elől semmilyen módon sem tudunk kitérni? A Mr Nobody ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel folyamatosan a főszereplő, Nemo Nobody életének fontos állomásait bemutatva. Az események sorrendje nem lineáris, így a történet struktúrájának a megfejtése is a nézőre van bízva, miközben Nemo egyes döntéseinek megítélése is dilemmák sorát veti fel.

A forrás (2006)

A rendező, Darren Aronofsky egy Rubik-kockához hasonlította ezt a filmjét, amit rengeteg módon meg lehet oldani, de végeredményt tekintve minden megoldási út ugyanahhoz a megoldáshoz vezet. A filmben az sem egyértelmű, hogy három szerelmespár történetét láthatjuk-e három idősíkon, illetve hogy a különböző idősíkokon megjelenő karakterek pontosan milyen szempontból feleltethetőek meg egymásnak, és nem vagyok meggyőződve a rendező által sejtetett egyetlen helyes megoldás létezéséről sem, ami kibogozza a történet meglehetősen kusza szálait. Ennek ellenére nem csak a film gyönyörű képi világa, hanem az érzelmi töltete is arra ösztönöz, hogy időnként újra tegyek egy próbát a megfejtés megtalálására. 

El método (2005)

A cselekmény egy csapat jelentkezővel indul, akik egy multinacionális cég vezetői szeretnének lenni. Az utolsó megmérettetésre megjelennek az irodában, és a titokzatos szervezők a Grönholm-módszer segítségével akarják eldönteni, ki a legalkalmasabb a pozícióra. A kis csapatban a feszültség természetesen egyre nő, hiszen a nézőkkel egyetemben ők sem tudhatják, ki mire készül éppen a pozíció megszerzése érdekében. De ennél talán még fontosabb kérdés, hogy meddig érdemes elmenni azért, hogy egy efféle munka a miénk legyen? A folyamatosan változó, pörgős cselekménynek kiváló hátterét adják az utcán zajló globalizáció-ellenes tüntetések, így az egész film is egyfajta általános hatalomellenes színezetet nyer. Hogy milyen mértékben, azt ki-ki a maga vérmérséklete szerint eldöntheti.  

Le locataire (1976)

A kicsit gátlásos, szürke hivatalnok, Trelkovsky lakást szeretne bérelni valahol Párizsban. Ebből az egyszerű alapfelállásból indul el a történet, ami az őrület egyre mélyebb bugyraiba kalauzolja a kíváncsi nézőjét. Trelkovsky szerepében Roman Polanski mutatja meg ezúttal színészi képességeit is, de a film rendezője is ő, és a tőle megszokottnak tekinthető magas minőségben végezte el itt is a direktori munkát. A történések a feszültséget végig fenntartva, remek ütemben jutnak el a kissé furcsától a megmagyarázhatatlanul groteszkig. A végén pedig a főszereplővel együtt a közönség sem tudja, pontosan mi történt meg az egészből és mi nem. Az viszont biztos, hogy egy társasház kis közössége sem volt még soha ennyire nyomasztó.  

Ahogyan az a nem egyértelműen értelmezhető filmekkel szinte törvényszerűen lenni szokott, a fenti alkotások is rengeteg vitát generáltak a megtekintésük után. Kíváncsiak vagyunk: ti mit gondoltok róluk?

Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy időt szánsz rá!