Mind tudjuk, hogy nagyon nehéz megítélni, hogy mi vár majd ránk a távoli jövőben. Eljön majd a várva várt utópia? Vagy sötét disztópiába hanyatlik a társadalom a saját butaságai miatt? Mennyi rá az esély, hogy azok a dolgok, amelyeket a föld népességének javára állítottunk elő egy napon majd ellenünk fognak támadni? Ezekkel a kérdésekkel is szembe állhatunk, ha a jövőbe próbálunk betekintést nyerni. A Blue Gender című animesorozat a maga korában nem volt rest állást foglalni az akkori helyzetekről.
Ha az ember számára fontos dolgokat erővel elveszik tőle, erős késztetést érez, hogy ezt az adósságát lerója a hitelezőinek. A bosszú létjogosultsága mindig megosztó lesz az emberek szemében, kérdés, hogy képesek vagyunk-e átérezni az elárult embertársunk valódi érzéseit. Alexandre Dumas francia író regénye, a Monte Cristo grófja 1846-ban jelent meg és ezalatt a 172 év alatt rengeteg feldolgozást kapott. 2005-ben Mahiro Maeda rendező animés formát adott a műnek, hogy a modern kori generációval is megismertethesse ezt a komplex történetet.
Ha életrajzi filmről van szó, akkor igen sok kivételes darabot sorolhatunk fel, melyek híven tükrözik alanyuk életét és munkásságát. Az utóbbi 7 évben láthattuk, ahogyan egy dadogós király visszanyeri méltóságát a népe előtt (A király beszéde, 2010), végigkísérhettük, hogyan robbantja fel Jordan Belfort a tőzsde világát (A Wall Street farkasa, 2013) és lekövethettük a nyugati parti rap-kultúra fenegyerekeinek felemelkedését (Egyenesen Comptonból, 2015). A sporttörténelem jeles képviselői hivatottak bemutatni azt a megannyi vért és verítéket, melyet rááldoztak karrierük beteljesedéséhez. Tonya Harding amerikai műkorcsolyázó élete viszont korántsem tündérmese.
Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed (2004), a Blue Gender (1999) vagy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002). A technikai fejlődést maradéktalanul bemutatják ezek a művek, de a társadalom expozíciója már háttérbe szorul. Többek között ezt a rést hivatott befoltozni a Csajkommandó címet viselő sorozat is.
Idén is el leszünk látva videojátékokkal, ez nem vitás, azonban a 2017-es év is kirakta a pultra a tripla A-s címeket, mint például a Legend of Zelda: Breath of the Wild, az Assassin’s Creed: Origins, vagy a Resident Evil VII. Mindegyik remekelt a történetmesélésben, és mi játékosok élünk-halunk azért, hogy végigjátszhassunk egy-egy jó storyt, megtornáztathatjuk agyunkat különféle feladatok megoldásában. A Supermassive Games 2015-ben terítékre hozta az Until Dawn címet viselő, horror-kliséken alapuló interaktív történetvezetős játékát PS4-re, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben bemutatták a Hidden Agenda krimi-thriller műfajú művüket.
Nemcsak mi, férfiak érdemlünk meg hősöket. A lányoknak is kell fiatalkorban egy példakép, hogy legyen valaki, akihez hasonlíthatják magukat, azonosulhatnak vele, hogy később felnőhessenek hozzá. Japánban az animék és mangák közül tömérdek mennyiségű történet szól szuperképességgel rendelkező lányokról, de nem csak az említett célközösségnek. A Sailor Moon (amely a kilencvenes években sokunk hétvégi matinéjének repertoárjában benne volt) is hasonlóképp emelkedik ki kortársai közül.
Idén november 18-án és 19-én került megrendezésre a Hungexpoban az őszi PlayIt rendezvény, amelynek első napján magam is részt vettem. Az esemény magasan a legnagyobb, a hazai gamer közösségek számára szervezett találkozó, tele színes programokkal, shopokkal és játékkal, a létező legtöbb platform által prezentált szórakozási lehetőségekkel együtt.
A tinédzser horrorokról sokunknak megvan a véleménye, ami önmagában nem is csoda, mert a nyugati kultúra a maga módján túlzottan lesarkítja a hasonló művek történetét vagy épp mondanivalóját, ráadásul (tisztelet a kivételnek, természetesen) a bemutatásmód olykor-olykor igen klisésre sikerül, igyekezvén elérni a fiatalok ingerküszöbét és megfelelni a mainstream fogalmának. A bosszú, a harag és a gyűlölet olyan tettek és emberi érzelmek, melyeket igen nehéz vászonra vinni, ugyanakkor beszélni róluk és egyedien bemutatni őket egyaránt fontos.
Szívszorító dolog, ha valaki fiatalon meghal, hisz belegondolhatunk, hogy még mennyi mindent véghez vihetett volna életében, mi mindennel tehette volna jobbá világunkat saját munkájának hozzáadásával. Ám ha megtörténik a baj, már nem változtathatjuk meg. De gondoljunk bele, mi van, ha kapunk egy új esélyt, és bizonyos feltételek mellett visszatérhetünk az élők közé, hogy véghez vigyük azt, amire rendeltettünk?
Legutóbbi alkalommal a seinen műfajból hoztuk el Nektek a Full Metal Panic! sorozatot és beletekinthettünk a felnőttebb férfiaknak készült történet feldolgozásába, láthattuk, hogyan tálalja a célkorosztály számára kicsit sem egyszerű sztori mondanivalóját. Némiképp most tegyünk egy 180 fokos fordulatot és nézzük meg, miként szólítják meg az animealkotók a fiatal lányok nézőtáborát a shoujo műfaj keretein belül. A Kaleido Star (2003), mint fiatalkorunk egyik meghatározó műve szintén megbontja a jól megszokott formát és igyekszik a bevált kereteken túl üzenetet közvetíteni az animerajongókhoz.
