Animáció

Kislányok a hatalom ellen

Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed (2004), a Blue Gender (1999) vagy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002). A technikai fejlődést maradéktalanul bemutatják ezek a művek, de a társadalom expozíciója már háttérbe szorul. Többek között ezt a rést hivatott befoltozni a Csajkommandó címet viselő sorozat is.

Történetünk a Csillagkor 328. évében kezdődik. Az emberiség a technológia által elérte a galaxis legtöbb bolygóját, ezeket élhetővé tette és benépesítette. Ezt a hatalmas univerzumot hivatott összefogni a Globális Unió nevű szervezet, a rendet a GOTT, magyarul a Galaktikus Kereskedelmi és Ellenőrzési Hivatal tartja fent. A szerveződés korszerű felszerelései révén képes kordában tartani a hatalmas világegyetemet, de ereje leginkább a neki dolgozó ügynökeiben mérhető. Ők az úgynevezett ÁSZ ügynökök, teljes nevén az Árnyék Szakasz tagjai, akik különleges képességeik segítségével tartják fent a törékeny rendet a Globális Unióban. Itt jön képbe Eclair és Lumiere, a két ÁSZ ügynök, akik bár egyszerű középiskolás lánynak néznek ki, sokkal többek az átlagnál. Eclair hatalmas, emberfeletti erejével, Lumiere pedig kivételes hacker, kódtörő és computeres rendszerek manipulálási képességével veszik fel a harcot a rosszfiúk ellen. Ám a helyzet korántsem csak erről szól. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen világban élünk, ki mozgatja háttérben a szálakat? Ki barát, és ki ellenség?

kd1.jpg

Ahogy láthatjuk, a Csajkommandó című anime a sci-fi stílusába igyekszik egy kis újdonságot varázsolni. Függetlenül attól, hogy látványilag teljesen jól bemutatja a jövőbeli univerzumot, igen nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy beleáshassuk magunkat a környezetbe is. Látható, mennyire részletesen lett bemutatva maga az Unió és annak felépítés. Kifejezett technikai újításokat nem tár elénk, hiszen azok ebből a szempontból teljesen másodrangúak. Ami itt most fontosabb, hogy hogyan mutatja be a jövőbeli társadalmat az anime, milyen módon szembesít saját magunkkal. Ahogy az elején láthatjuk, a Csillagkorban járunk, azon belül az Unió már 163 éve áll fent. A korabeli viszonyokat nagyon jól bemutatja, hogy a történelem alakulása miatt egy új időszámítás vette kezdetét, amelyben a kor társadalma is merőben megváltozott. Ezen a ponton a régmúlt időket és a jelent remekül összefonja, ugyanis a világban képviselteti magát az alsóbb szociális réteg és az arisztokrácia is. Remekül bemutatja, hogy mennyire kiéleződtek a társadalmi különbségek, valamint a felsőbb tízezer hozzáállását a rangban és vagyonban alattuk lévőknek. Az animében az arisztokraták annyira elszigetelték magukat a köznéptől, hogy saját bolygójukon, befolyásukat felhasználva irányítják kényükre-kedvükre a világot maguk körül. Ahogy nézzük a sorozatot tapintható az a társadalmi feszültség, amely az éles különbségek miatt alakult ki, így roppant módon megkérdőjelezhető, mennyire képes feladatát ellátni az Unió. A kívánt egység megbukni látszik, de a zavaros helyzet megoldására mindig készen állnak az ÁSZ ügynökök. Ezen a ponton jöhet a kérdés: vajon ők is a jó ügyet szolgálják?

kd2.jpg

Az Árnyék Szakasz 12 főből álló különleges különítményét a széria 24 részén keresztül átfogóan megismerhetjük. A karakterbemutatás elég részletes ebből a szempontból, így az összes ügynökről és képességeikről megtudunk valamit, de behatóbban azonban csak a két főszereplővel, Eclair-rel és Lumier-rel foglalkozik. Már a sorozat közepétől kialakul a kép bennünk, hogy kik ők és honnét jöttek, valóban azok-e akiknek látjuk Őket? Ebből a szempontból igen sok csavart tartogat a történet, amelyek szépen lassan terelik medrébe a sztorit, a végén pedig előrevetíti a két leány történetének folytatását is. Megjelennek új ellenségek, fény derül arra is, hogy kiben bízhatunk és kiben kevésbé.

kd3.jpg

A Kiddy Grade, vagy ahogy mi fordítottuk, a Csajkommandó 2002-ben jelent meg Japánban, ám a folytatásra csak 7 évvel később, 2009-ben került sor. Ám a közönség ez idő alatt sem maradt ÁSZ ügynökök nélkül, hiszen 2007-ben három mozifilm is megjelent a sorozatból, az Ignition, a Maelstorm és a Truth Dawn, majd ezek után indulhatott el a Kiddy Girl-and címet viselő új sorozat. A sci-fi kedvelőknek igazi csemege, hisz újdonságot hozott a műfajba azzal, hogy inkább a társadalom hibáira és eltéréseire fókuszált. Rajongóknak kötelező darab az eredeti széria.

Képek forrása:

1. kép: Funimation

további képek: Kiddy Grade Wiki