Egy testőr mindig jól jön, főleg mai világunkban, ahol napról napra globálisan nő a terrorfenyegetettség. Politikusok, uralkodók, vallási vezetők és híres sztárok veszik igénybe azon emberek szolgáltatásait, akik kellő tapasztalattal, életkorral és képzettséggel rendelkeznek, hogy az érintett személy biztonságát megóvják. A filmvásznon rengeteg ehhez hasonló sztori látta meg a napvilágot, melyek jobbára megszokott helyszíneken, megszokott karakterekkel és megszokott kerettörténetekkel tálalják a testőrök veszélyes munkáját a néző szeme elé. Ám mi lenne, ha kicsit csavarnánk a dolgon és egy teljesen új szituációt mutatnánk be változatos szereplőkkel, kellően komikus, ugyanakkor megindítóan drámai keretek között, kizökkenve a megszokott ábrázolásokból? A Full Metal Panic! című anime megbontja a jól bevált formát és egy (a maga korában) merőben új szemszögből mutatja be egyedi történetét.
A kamaszkor számos nehézséggel jár. Suli, lányok, felelősségvállalás és persze megannyi új feladat. Valóban nem könnyű munka, főleg ha emellett még bűnözőket is kell kergetni a szabad éjszakai perceinkben… Na, az az igazán embert próbáló! Valljuk be, kicsit sem egyszerű a helyzetünk, főleg ha mi vagyunk Pókember, akinek mindezzel a problémával meg kell küzdenie. Bizony elkel ilyenkor a segítség, de kitől és hogyan? Peter Parker bemutatja, hogyan is kell ezeket jól csinálni.
Elérkeztünk a Szemetesláda rovatunk újabb fejezetéhez. A cikksorozat célja az, hogy sorra vegyük az általánosan elfogadott rossz filmeket, és közösen megnézzük miért is rosszak. Azért mindegyik filmben találunk, még ha nagyon el is rejtve, bizonyos pozitívumokat, volt olyan, ami a határán táncolt a nézhetetlen és a nézhető kategóriának, és volt olyan is, ami botrányosan alacsony minőségű. Legutóbb a Srpski film került terítékre, amely a legsötétebb emberi gondolatokat vetítette elénk, botrányosan túllépve saját és az filmkultúra határait.
Mai filmünk nem azért került terítékre, mert rossz és nézhetetlen, hanem egyszerűen nem mehetünk el mellette szó nélkül, ha valami botrányosat, visszataszítót és vakmerő beállításokkal rendelkező művet szeretnénk ismét elővenni, amely a sorozat lezárására teljesen alkalmas. Filmünket sokan ismerik, valaki látásból, de sokan csak hallomásból, hisz a közhiedelem óva int ettől az alkotástól.
Ha egy film erős és felkavaró képi világgal rendelkezik, az a filmművészetben is kétélű kardnak számít. Éppen ezért az alkotóknak tudniuk kell, hol a határ merészség és pofátlanság között. A mai filmünkkel a szemetesládánkat fogjuk megetetni, de lehet, hogy ezzel már az Ő gyomra sem fog megbirkózni. Meglátjuk, elbírja-e a 2010-es A Serbian filmet, azaz ahogy hazájában ismerik, a Srpski filmet. Figyelem! A megtekintés szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!
A mai Szemetesláda kicsit rendhagyó lesz. Alanyunkról ugyanis nem egyértelmű, hogy ajánljuk-e, vagy sem, mert pengeélen táncol az elfogadható és a teljesen rossz kategória között. A Rubber (2010) című film ugyanis annyira magába néz, és veszi elő kora társadalmának sántaságait, hogy nem lehet egyszerűen haragudni rá.
Az élettelen tárgyak megelevenítése a horror műfaj egyik alkotó eleme, gondoljunk csak az 1988-ban debütáló Gyerekjáték című horror klasszikusra. E film nyomdokán érkezett el nézőihez a Gyilkos bábok (Puppetmaster, 1989) remélvén, hogy tud legalább annyira maradandót alkotni, mint elismert elődje. Bár így lenne, ám várt siker igencsak elmaradt, a helyette egy tátongó űr keletkezett, amelyet a történet előrehaladtával mind tágabbnak és tágabbnak látunk.
Mai filmünk nem a legrosszabb kategóriába tartozik, hanem inkább elkeserítő az a tudat, hogy magából az alapsztoriból többet is ki lehetett volna hozni. Igen ígéretes indulást követően érjük el azt a bizonyos mélypontot, de a végén mégis csak látszik egy nagyon picike fény az alagút végén. A D-War – Sárkányháború vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
Cápákról szóló film annyi van Hollywoodban, mint égen a csillag. A cápa, mint a teremtés egy igen csodálatos példánya, remek alapanyag a horror- és katasztrófafilmeknek, hiszen ez a ragadozó állat kivívta az emberek félelmét. A legnagyobb baj mégis az, hogy a filmek nagy többsége inkább szánalmas, mintsem izgalmas és látványos. Mai filmünk még arra is méltatlan, hogy katasztrófafilmnek nevezzük, bár ami benne van, tényleg kész katasztrófa.
Valami nem javul az évek múlásával sem, illetve pont annyira lesz elviselhető, hogy az még ne lépje át a filmnézők ingerküszöbét. 2014-ben, két évvel a megjelenése után írtunk az ABC’s of Death című botrányos WTF áradatról. Ezt a tendenciát követve elővettük az ugyancsak két évvel később megjelent második részt, és úgy voltunk vele, ha már az ötlet alkotói nem átalkodtak kiadni egy folytatást a kezük közül, úgy a Kritizátor csapata sem hagyja ezt szó nélkül.
Több mint két éve került mozikba a John Wick, amely a maga nemében igencsak felborzolta a kedélyeket. A visszavonult, kegyetlen bérgyilkos egyetlen barátja egy kiskutya volt, amelyet néhai feleségétől kapott. A hőn szeretett asszony elvesztése után ez a kis életke jelentette számára mindent, ám brutális módon ezt is elvették tőle. Bosszúra szomjazva John kinyírta ellenlábasait, most pedig akarva-akaratlanul visszatér a mozivászonra, hogy folytassa a tisztogatást a maga sajátos módján.