Szerző: Dr Gonzo

Film

Az ember akkor hiszi, ha látja – David Attenborough: Az óceán csodája

Nyár közepe van. Az évnek ebben a részében hatalmas erdőtüzek, áradások, aszályok és egyéb környezeti anomáliák rázzák meg a világ közvéleményét. Ilyenkor mindenki a fejéhez kap, eltöpreng, hogy vajon hová vezet ez, lehet-e még tíz év múlva Görögországba menni júliusban nyaralni? Meddig terem meg a barack, a málna vagy a szeder idehaza? Gyerekeink és unokáink generációi látnak még havat a Kárpát-medencében? Aztán a tikkasztő hőség elmúlik, és vele együtt a nyugtalanító kérdések is tovaszállnak. A problémák persze maradnak, de amikor nem érezzük ezek megoldásának vagy mérséklésének égető szükségszerűségét, könnyű megfeledkezni róluk. Szerencse, hogy a természetfilmek atyja, a 99 évét betöltő David Attenborough még mindig velünk van, hogy az emberiség kollektív lelkiismeretét képviselje.

(tovább…)
Disney+

A Star Wars új reménye – Andor kritika

Emlékszik még valaki, miről szólt az 1977-es Csillagok háborúja? A kérdés költői persze, elvégre jószerint még azok is hallottak Darth Vaderről, a fénykardokról, a Halálcsillagról, vagy Leia elhíresült frizurájáról, akik egész életükben közelébe sem szagoltak a Star Wars világának. Kevesebben gondolnak viszont bele, hogy az eredeti film egy teljes, lekerekített történet volt, melyben sem az Uralkodó, sem a főszereplők közötti családi kapcsolatok nem kerültek említésre. A később személyesebbé váló trilógiában eleinte nagyobb hangsúly tevődött a monumentális, szürke, fasisztoid birodalmi gépezettel szemben álló maroknyi dzsungellakó gerillára, akik egy terrorista akció keretében elpusztították a Birodalom legnagyobb fegyverét (ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a negyedik rész fő gonosza Tarkin kormányzó). Tony Gilroy az Andor két évadával a Star Warsnak ezt az aspektusát járatja csúcsra, és olyan magaslatokra tört, ahol ez a közel ötven éve íródó történet még nem járt.

(tovább…)
Max

Az Én szenvedés – Fehér Lótusz 3. évad kritika

A koronavírus tombolása idején, mikor a sorozat írója és atyja, Mike White tető alá hozta a Fehér Lótusz első évadát mintegy étvágycsökkentőként a (sorozat)élményekben szűkös időszakra, aligha hihette volna, hogy a harmadik felvonás már a többször újrabrandelt Max egyik elsőszámú attrakciója lesz. Márpedig így történt, a nézőközönség megsokszorozódott, a jobbnál jobb A-kategóriás színészek pedig egymásnak adják a kilincset, hogy fellendítsék vagy új életet leheljenek a karrierjükbe a világ frekventált, tengerparti turistaparadicsomaiban. Hawaii és Szicília után ezúttal a luxus szállodalánc thaiföldi wellness hotelje a fő helyszíne annak, hogy alámerüljünk a nyugati elit lelki tipródásaiban.

(tovább…)
Film

Toy Story x Annabelle – A majom kritika

Amerikában nem telhet el év Stephen King-adaptáció nélkül, amivel semmi bajunk nem lehet, elvégre ennél csak keserűbb dolgok történhetnek a nyugati-parti filmgyártásban. No persze, a töménytelen mennyiségű filmből, sorozatból, játékból, ami a regényeiből és novelláiból elkészült, jócskán született fércmű is – azért az éves horrorfelhozatalt mindenképp felpezsdítik, gazdagítják a veterán szerző agyszüleményei. A legújabb példa erre az 1980-as novellából inspirálódó A majom című horror, ami egyáltalán nem nevezhető fércműnek, de az olyan klasszikusok közé sem fog emelkedni, amikre évek távlatából gondolnak vissza a műfaj rajongói.

(tovább…)
Film

Az Oscar fekete báránya – Emilia Perez kritika

Az idei Oscar-gálára közeledve a legtöbb filmes diskurzust egy francia direktor spanyol nyelvű musical-je generálta: Jacques Audiard rendezésének világpremierje a Cannes-i Filmfesztiválon kapott helyet, aminek a zsűri díját is megnyerte, illetve a legjobb női alakításért járó díjat a film négy szereplője (Karla Sofía Gascón, Selena Gomez, Adriana Paz, Zoe Saldana) megosztva kapta meg. A díjeső a filmet azóta sem kímélte, az Európai Filmdíjátadón öt elismerést sepert be (közöttük a legjobb európai film díját), a tíz Golden Globe jelöléséből pedig hármat sikerült győzelemre váltania. Tizenhárom Oscar-jelölésével (olyan kategóriákban, mint a legjobb film, legjobb női főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb rendező; a legjobb eredeti dalért kétszer is jelölték) messze az idei legtöbb jelöléssel büszkélkedhet, mi több, immár az Emilia Perez lett minden idők legtöbb jelölését begyűjtő nem angol nyelvű filmje. Ennek ellenére mégsem beszélünk diadalmenetről, mert a film számos irányból kapott erős kritikákat, és több botrány is hozzátapadt az elmúlt hónapokban, így erősen kétségessé vált az Oscaron való sikere.

(tovább…)
Film

Se nem bátor, se nem új – Amerika kapitány: Szép új világ

Amerika kapitány (vagy Steve Rogers?) az MCU húzóneve, Pókember után és Vasember mellett a Marvel legismertebb és legnépszerűbb képregénykaraktere. A filmes univerzumban művésznevén az első bosszúálló, a Bosszúállók szellemi vezetője, a szuperhősökből verbuválódott csapat lelkiismerete. Mint évtizedes popkulturális jelenség, és mint a Chris Evans által évtizedig megformált karakter is megkerülhetetlen. Hozzá fűződtek a filmes univerzum legerősebb és legfontosabb (hiszen falkavezérként önálló kalandjai is kihatással voltak az egész falkára) felvonásai.

(tovább…)
Film

Hamupipőke of New York – Anora kritika

Ha egy amerikai romantikus komédia megnyeri a filmvilág legrangosabb elismerését, a Cannes-i Arany Pálmát, annak érdemes figyelmet szentelni. Ha pedig ennek a filmnek a rendezője Sean Baker, a mögöttünk lévő évtized egyik legjobb, ámde legkevésbé ünnepelt amerikai filmese, akkor annál is inkább érdemes vele foglalkozni. Az Anora, melynek címszereplője Anora Mihejeva (a remek Mikey Madison alakításában), egy szexmunkás Brighton Beach-en, New York oroszok lakta városrészében, témáit illetően remekül illeszkedik Baker eddigi filmográfiájába, de talán a rendező eddigi legérettebb, rendezésében, stílusában legkiforrottabb munkája.

(tovább…)
Film

Shyamalan legrosszabbja? – A csapda kritika

Shyamalan az egyik legizgalmasabb filmkészítő Hollywoodban: az a rendező, aki ha rossz filmet is ad ki a kezei közül, akkor is jó nézni. Szimplán a kvintesszenciális shyamalansága miatt, habár az utóbbi két évtizedben a munkái nagy része hagyott kívánnivalót maga után a minőség terén. Az indiai származású rendező első korszakát még kifejezetten szerettem, legismertebb filmje, a Hatodik érzék megjelenése óta filmtörténeti klasszikussá érett. A shyamalanság alatt a filmjeiben mindig jelenlévő misztikumra gondolok, a ködöt hirtelen eloszlató nagy csavarokra és a mögöttes tartalomra, mivel szinte mindig megbújik valami jobb esetben szívfacsaró, rosszabb esetben szirupos tanulság a képsorokban.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Tokiói hajsza – Terminátor: A vég kapujában kritika

Hollywood egyik régi fejősteheneként a Terminátor-franchise sem kerülheti el a végzetét. Magyarán, hogy a producerek időről időre elővegyék, és megpróbáljanak friss vért pumpálni a James Cameron 1984-es klasszikusával útjára indult szériába. Amely széria a második felvonás után minden egyes alkalommal megreformálta saját magát, más taktikával próbálta meg elérni az első két epizód által meghódított magasságokat, de minden egyes alkalommal kudarcot vallott. Olykor a sorozatnak a múlt véget nem érő szipolyozása, a konformizmusa, olykor a radikális újításai verik ki a biztosítékot a rajongóknál, és valahogy soha nem tudta elérni azt az arany középutat, ami a lehető legjobb értelemben vitte volna tovább a filmsorozat legjobban működő elemeit. És ott reformált volna, ahol hű maradt volna a sorozat eredeti szellemiségéhez, de egyúttal nem süpped bele az önismétlésbe. A Terminátor: A vég kapujában egy igencsak jól sikerült reinkarnációja a halálosztónak és egyszerre bővelkedik nosztalgikus elemekben, valamint bővíti a legendáriumot.

(tovább…)
Film

Harsány és túlfűtött neo-noir nosztalgia – Kivérző szerelem kritika

Az A24 továbbra is remek érzékkel forgalmaz a hagyományos műfaji kereteket, sablonokat áthágó, variáló, azokhoz újszerű látásmóddal nyúló alkotásokat. A horrordráma Saint Maud után a stúdióval ismét együtt dolgozó Rose Glass új filmje egy igazi pörgős, szórakoztató ámokfutás, amiben minden megvan, ami egy kortárs neo noirhoz szükséges. Kultfimnek szánták, és minden bizonnyal idővel meg is találja a saját közönségét. Mégis rétegfilmebb az A24 szokásos rétegfilmjeinél is.

(tovább…)