A Netflix Marvel-sorozatai közül talán az Iron Fist volt az, amit a legkevésbé vártam. A képregényekben is elég közömbös számomra a karakter, ráadásul az előzetesek nem pörgettek fel a startra. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő már első látásra kimondottan antipatikus volt a számomra.
Az már biztosan látszik, hogy a szuperhős műfajon belül a Netflix valami teljesen egyedit művel. Noha még csak három elérhető sorozatról beszélhetünk, ami a kezük munkáját dicséri, és a Luke Cage azok közül is különös színfoltot képvisel.
Luke Cage karakterében legalább akkora potenciál van, mint amennyire érdektelen is lehet sokak számára. Elvégre is nincsenek látványos akrobatikus mozdulatok, sztreccs gatya, meg menő álarc. A fickó nem hord jelmezt, és nem lő tüzes gömböket a kezéből. Ennek köszönhetően persze nehezebb is vele dolgozni egy írónak. Jóval emberközelibb hősről beszélünk, mind személyiség, mind történetek terén. Ezért is volt érdekes látni, hogy milyen sztorit kanyarítanak neki.
Tisztán és pontosan emlékszem arra a tavalyi márciusi napra, amikor a Netflix és a Marvel szerelemgyermeke napvilágot látott és szinte azonnal közönségkedvenccé vált. Igen, kedves Elvtársak, a 13 részes Daredevil jött, látott és győzött, letarolva a többi szuperhősös sorozatot (sőt jó néhány filmet is), teljesen új megvilágításba helyezve a zsáner világát. A szinte tökéletes nyitás után nem volt kérdés egy újabb évad elkészítése, viszont lehetett tartani attól, hogy esetleg alulmarad a színvonal az elődjéhez képest. Kétségkívül tapasztalhatunk kisebb-nagyobb eltéréseket, azonban legnagyobb szerencsénkre a Fenegyerek még mindig viszi a prímet a kategórián belül.
