Egyéb

Into the woods – Vadregény (frissítve új előzetessel)

James Lapine és Stephen Sondheim szerzőpáros második musicalje, az Into the woods 1986-ban debütált a Broadway színpadán. Az előadás azóta bejárta az egész világot, sőt, 2014 áprilisától már a magyar közönség is megtekintheti a darabot a Pesti Magyar Színház előadásában. Egy ennyire sikeres színházi mű szinte megfilmesítésért kiált, és Rob Marshall füle igen érzékeny a musicalekre, így nem meglepő, hogy az Into the woods december 25-én debütál a mozikban. A történet szerint a pék és felesége gyermekre vágynak, majd egy napon a szomszédban lakó banya betoppan hozzájuk, és közli velük, hogy a rájuk bocsátott átok miatt nem lehet gyerekük, de a varászlat megtörhető, ha hoznak a banyának: egy tehenet, ami fehér, mint a tej, egy köpenyt, ami piros, mint a vér, egy tincs hajat, ami sárga, mint a kukorica és egy topánkát, olyan fényeset, mint az arany. Az erdőben útjuk során így találkoznak olyan ismert mesehősökkel, mint Jankó, Piroska, Aranyhaj és Hamupipőke. Útjaik, későbbi tetteik és döntéseik nemcsak saját, hanem egymás életére is kihatással lesznek.

Íme egy kulisszák mögötti pillanatokkal megspékelt trailer és pár karakterposzter:

UPDATE: Közben befutott a második, immár teljes előzetes. A tovább mögött ezt is láthatjátok!