Remélhetőleg ősszel a magyar mozikba is beköszönt a Victor Frankenstein, James McAvoy és Daniel Radcliffe főszereplésével. Az előzetesből ítélve nem csak a látványra, hanem a sztorira is elegendő figyelmet szenteltek a készítők. Mi pedig türelmesen várunk és mormoljuk az imát, hátha valamelyik hazai forgalmazó megveszi a filmet.
Napjainkban egyre élesebb vita folyik a kötelező olvasmányok jelentőségét, illetve azok korszerűségét illetően. Mert hát mit is kezdjen a tanár vagy a szülő egy napi 6-8-10-12 órát youtube-ozó, twitterező, sms-ező, e-mailező, playstation-öző stb.-ző gyermekkel, aki „ráadásul” meglehetős otthonossággal képes létezni egy egészen bonyolult és differenciált, a felnőttek számára azonban erősen idegen jelvilágban. A felnőtt, tanári világ pedig azt várja el, hogy Mikszáth, Jókai és Móricz felemelő méltósággal mozduló, festőien szép írói szféráiba, ahol az értékek a helyükön vannak, ahol minden világosan érthető és örömteli, a gyerek otthon érezze magát… S ezek után aligha csodálkozhatunk, hogy ha olyan reakciót kapunk a Tüskevár olvasása után, hogy ebben a könyvben „oldalakon keresztül csak susog a nádas”.[1]
De, hogy miként is függ össze ez a kérdés a Trónok Harcával? Véleményem szerint eljött az az idő, amikor örülni kell annak, ha a diák bármit is olvas. Éppen ezért nem szabad a sikerkönyveket elutasítani, hanem éppen ellenkezőleg, meg kell lovagolni azokat. Így akár George R. Martintól a Trónok Harcát vagy Tolkien műveit is fel lehet használni, sőt fel kell használni ajánlott olvasmánynak, azért, hogy megszerettessük az olvasást, s így a gyerek, tinédzser, bátrabban nyúljon akár egy Jókai regényhez is.
Na de lassan célba ér a kissé hosszúra nyúlt bevezetőm. Nagy GoT szimpatizánsként sokszor támadt olyan érzésem, mintha a rajongói tábor kétfelé szakadt volna. Azokra, akik olvasták a könyveket, s azok, akik „csak” a sorozatot követik. Kissé értetlenül állok azon megnyilvánulások előtt, hogy ha a könyvből bárki bármilyen idézetet oszt meg (spoilerezik?), ellenük a sorozatnéző rajongói oldalak szinte „boszorkányüldözést” folytatnak. Munkámmal szeretném megmutatni, hogy igenis érdemes egyszerre olvasni s a sorozatot is követni. Megpróbálok egy olyan összefoglaló cikksorozatot írni az V. évadról, ami rávilágít arra, miként tért el a Sárkányok táncától, melyek voltak azok a rendezői húzások, amik pozitívan, s melyek amik sajnos negatívan sültek el. Nyilván az olvasói tábornak is tudomásul kell venni, hogy nem lehet 10 részben megmutatni mindent, amit a szerző több ezer oldalon leírt. Három részben fogom megosztani gondolataimat olvasóimmal. Nem ígérem, hogy minden összeesküvés-elméletet, titkos szálat megosztok, már csak azért sem, mert Martin gondolatait talán csak Colombo tudná követni. Próbálok ügyelni arra, hogy azon szereplők, kik a könyvben már szerephez jutottak, de a filmvásznon még nem, viszont lehetséges, hogy a későbbiekben feltűnnek, ne szerepeljenek a cikkekben. S lássuk az összevetést, avagy a könyvolvasó tábor többsége miért volt inkább csalódott a sorozat végén? Most igyekszem kideríteni.
Aki tényleg semmit nem szeretne megtudni a sorozatban történteken kívül, azoknak üzenem, hogy szándékosan erős spoiler következik!
Andrea Arnold brit filmrendező első komolyabb rövidfilmjével máris Oscart nyert kategóriájában. A 2003-as Wasp (Darázs) egy egyedülálló édesanyáról szól, aki a régi szerelme felbukkanását követően úgy dönt, egy napra minden gondját és egyúttal gyerekeit is ott hagyja a kocsma bűzlő kukái mellett. A 23 perces kisfilm témája a nő, mint szerető és édesanya attribútumait boncolgatja, és a Wasp-ben megkezdett női sorsok ábrázolása mondhatni a Fish Tank-ben (Akvárium) forr ki igazán, bemutatva azt, hogy a szociokulturális háttér, a töredezett családmodell és a kiüresedett családi kapcsolatok között hogyan formálódott egy 15 éves tinilány személyisége.
Sajnos be kell vallanom, hogy amikor Nicolas Winding Refn filmje, a Drive kijött a mozikban, valamiért elkerülte a figyelmemet. Ha láttam is a plakátját vagy az előzetesét talán azt gondoltam; már megint egy újabb üres autós-marhaság. Eltelt egy kis idő és egyre több ismerőstől hallottam meglehetősen vegyes véleményeket. Volt aki ajnározta és volt aki szidta, mint a bokrot, de egy olyan véleményt sem hallottam, hogy „nem rossz”. Amikor pedig úgy 3 éve először tekintettem meg, a Drive egy igazi sportkocsi módjára, más filmeket messze beelőzve került kedvenceim közé. Üljetek be mellém a képzeletbeli anyósülésre és lássuk, miért is!
A borító nem sokat sejtet a tartalomból. A hátoldala pedig inkább félrevezető, amíg a fülszöveget el nem olvassuk. „Samantha az új J.K. Rowling” – The Sunday Times – ami arra enged következtetni, hogy mivel fanatsy könyv van a kezünkben, valószínű, hogy egy újabb Harry Potter -féle történetről van szó (a közös pont mindössze az eredeti kiadó és a fantasy téma). Ezt még megfejelni látszik a Booklist szalagcíme: „Sötét bűbáj és gonosz varázs a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától.”, ami arra enged következtetni, hogy nem is olvasták a könyvet, csak valami hangzatos kijelentést akartak kreálni, hiszen sem bűbáj, sem pedig varázslat nincs a kötetben.
A valóság pedig az, hogy egy sci-fi – fantasy történetet alkotott Samantha Shannon. Egy sötét hangulatú alternatív történelmet, mely egészen 1859-ig nyúlik vissza. Ebben az évben szakadt ugyanis át az éter, amely kaput nyitott a túlvilágra, és lehetőséget adott a rephaitáknak arra, hogy átjöjjenek a mi világunkba. Azonban a rephaitákat követték az emiták is, akiket csak Zabálóknak neveztek.
Ezen héten ünnepeljük oldalunk első születésnapját, és ez alkalomból olvasóink dönthettek mely, filmekről szeretnének kritikát látni, olvasni. Idáig két cikkünk látta meg ez alkalomból a napvilágot, A király beszéde és a 9. Mai napon folytatjuk a listát egy lehengerlően őszinte 70-es évekbeli alkotással, ám gyorsan rájövünk majd, hogy a vásznon folyó történések manapság is a szemünk előtt vannak. Jöjjön Az ígéret földje (Ziemia obiecana, 1975)!
A film megjelenése Amerikában stílusosan 2009.09.9-én volt esedékes. Bizony! A mai filmünk már 6 éves, ami fordítva ugye 9. Na, de hagyjuk is a poénkodást. A 9 egy remek képi és hangzásvilágú, átlagos történetű, remek karakterekkel megvalósított mese lett. Nézzük, hogy pontosabban miről szól.
Ahogy az Illés együttes slágerében hallhatjuk; „a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen.” VI. György király brit uralkodóra ez fokozottan igaz. György ugyanis olyan súlyos dadogással küszködött, hogy neki valószínűleg nem csupán az útelgázo…útelágazódás szóval gyűlt volna meg a baja (ami, mint tudjuk, „nehéz szó”). A beszédhibás uralkodó szinte képtelen volt nyilvános szónoklatokat tartani, ráadásul a ’30-as években amikor Hitler és Sztálin is aktivizálódott, igencsak elkélt egy tekintélyt parancsoló vezető az Egyesült Királyság élére.
Nézzük meg, hogyan vizsgázik Tom Hooper Oscar-díjas rendezése a történelmi filmek négypontos értékelési kritériuma szerint!
Végre! Megérkezett az első Deadpool trailer. És véresebb, mint gondolnád. Reynolds hosszas munkával elérte, hogy a Marvel szószátyár zsoldosa is megkapja a saját filmjét. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de már most érződik, hogy nem az a tipikus Marvel film lesz. Mi mindenesetre tűkön ülve várjuk. Nem aprózzuk el a dolgot. Nézzétek meg a Red Band trailert! Jó szórakozást!
Ez a nap is elérkezett. Az egész blog csak egy kósza ötletből született, akkor még teljesen más koncepcióval. Társaim kezdetben csak páran voltak. Aztán kibővültünk és már ontottuk is magunkból a cikkeket és a kritikákat. Törekedtünk a minőségre és sikerült egész sok olvasóhoz eljutnunk. A filmek mellett kezdenek manapság megjelenni a sorozatokról, könyvekről, valamint a képregényekről szóló cikkek is, köszönhetően új íróinknak.
Apropó! A nyár folyamán 5 új író csatlakozott hozzánk, akiktől a jövőben különféle írásokat olvashattok. Volt egy nyereményjátékunk is. Megsúgom, hogy idővel még lesz több is. Rengeteg elképzelésem van ilyen téren. Valamint lett két szponzorunk is. Az AGORA Savaria Filmszínház és a vaol.hu, ahol a már megjelent cikkeinket olvashatjátok. Cikkeink az index2 jóvoltából néha kimagaslóan magas olvasottságot érnek el. A jövőben a heti premierfilmekről szeretnénk minden héten írni, valamint tovább bővíteni írói gárdánkat és a megkezdett szekciókat. Ti pedig tartsátok meg jó szokásotokat és olvassatok továbbra is minket. Isten éltessen sokáig Kritizátor. Kritizátor:
A popkulturális gépezet
