Elég komoly összegben fogadnék arra, hogy az olvasók közül akadnak páran akik maguk is elgondolkodtak azon, hogy vajon milyen lehet varázsolni. Pálcával vagy anélkül valami olyat alkotni, ami messze túlmegy az általunk ismert világban tapasztalható dolgokkal. Vagy egyszerűen csak egy olyan közegben élni, ami természetfeletti, tele sárkányokkal és különféle varázslényekkel. Ray Henderson két éves történetében éppen egy ilyen világba kóstol bele a főszereplő Suzy, amikor nem várt dolog köszönt be a mindennapjaiba.

A The Devil’s Daughter főszereplője Suzy, aki remekül ábrázolja a lusta, kicsit szerencsétlen ám végtelenül szerethető középiskolásokat. Az óráiról rendszerint elkésik, a jegyei rosszak, és sokszor éjszakába nyúlóan tanulmányozza a rejtélyes varázskönyvet ami a birtokában van. Ez a könyv és az általa nyújtott erő lesz a főszereplője ennek a pilottal is felérő képregénynek. Mivel Suzy-t az iskola menő csaja szemelte ki magának, így lépten-nyomon azon fáradozik, hogy megkeserítse főszereplőnk napjait. Egyszer azonban túllő a célon, mivel tönkreteszik az egyik tantárgyhoz szükséges tankertet. Az hogy szereplőink pontosan milyen iskolában tanulnak rejtély, de több mint valószínű hogy annak a kertnek fontos szerepe van az oktatásban.

Suzy pedig úgy dönt, hogy megátkozza Cheryl-t a korábbi dolgaiért, azonban a könyvében véletlenül összeragadt két lap és egy barátságos szellemet sikerül megidéznie. Ezért pedig alapjaiban változik meg a hobbiboszink élete, mivel most már több, mint száz éves, ám mégis húszas évei végén, harmincas évei elején járó szellem is kíséri őt. Ernie egy olyan társ lesz, akire bármikor lehet számítani és mindig megvédi az őt megidéző kamaszlányt. Egy csupa szív karakter, akit leginkább talán a Harry Potterből ismerős Hagridhoz tudnék hasonlítani. Kettejük kalandja pedig az első képregényben éppen elkezdődik. De Ray bőven ad annyit a történetéből, hogy kézbe akarjuk venni az amúgy már megjelent folytatást.

A The Devil’s Daughter első kötete hibátlan iskolapéldája annak, hogy hogyan kell bevezetőt írni egy történethez. Egyáltalán nem hemzseg a szövegbuborékoktól és nincs túlrajzolva. Henderson pontosan annyit és úgy mutat meg, ami kell a meséléshez. A Hermannál pedig tapasztalhattuk, hogy a magyar származású képregényíró nem csak a történetekhez, hanem a rajzoláshoz is ért. Itt viszont inkább még egy szárnyait próbálgató alkotó munkájával találkozunk, mivel a karakterek és a hátterek is sokkal kevésbé kidolgozottak. De ez a The Devil’s Daughter-hez tökéletesen passzol, mivel valahol a kilenc-tíz éves korosztályra lőném be a célcsoportot. A mondatok egyáltalán nincsenek túlcsavarva, így a legfiatalabb olvasók is könnyedén megérthetik ezt a boszorkányokról szóló kalandot.

A történet tehát könnyen átlátható, sem a rajzok, sem a szövegbuborékok nem rontják el az élményt. Suzy-t és Ernie-t pedig már az első pillanattól kezdve megölelgetnénk. Mozgóképen is ritka az olyan szereplő aki ennyire könnyen belopja magát a szívünkbe, hát még képregényben. De Ray erre is képes. Egy strandolásra két medencézés közti pihenésre tökéletes. Ezt a képregényt én mégis inkább a már jól olvasó, vagy az éppen csak olvasni tanuló gyerekeknek ajánlom, mert tényleg tökéletes belépő lehet a képregények bámulatos világába. A színek egyáltalán nem vonják el a sztoritól a figyelmet, ami szintén egy tökéletes érv amellett, hogy fiatalabb ismerőseinknek beszerezzük ezt a kiadványt.

Hatalmas köszönet a képregényért a 5Panelsnak. Amennyiben te is kedvet kaptál a képregényhez, itt tudod megrendelni.