12 évesen bizony nagyon nehéz a társadalom kihívásai elé állni, főleg egyedül, kiszolgáltatva a nincstelenségnek és a globális világ kihívásainak. Sokan bele sem tudunk gondolni, milyen lehet elhagyatottan túlélni egy nagyvárosban, biztosítani szeretteink számára a megélhetést és ennek érdekében feladni saját álmainkat. E heti filmünk az Anyátlanok (Dare mo Shiranai, 2003)
olan új filmjéhez érkezett pár tv szpot, eddig nem látott felvételekkel, szóval spoileres!
November 6-án kerül bemutatásra a hazai mozikban Christopher Nolan legújabb filmje a Csillagok között (Interstellar). Hogy csillapítsuk (vagy fokozzuk?) a várakozást, az elkövetkező hetekben Nolan filmjeiből állítunk össze nektek egy csokorra valót. A Mementóval kezdjük.
A memória furcsa jószág. Emlékezni vagy nem emlékezni valamire egyformán lehet jó vagy rossz dolog. Olykor segíthetnek az emlékek, máskor viszont jobb inkább mindent elfelejteni. Aztán ott vannak a különleges képi és/vagy formavilágú filmek, amikkel igazán ritkán lehet csak moziban találkozni; 12 évig forgatják (pl. Boyhood), szöveg nélküli, mozgóképes költemény (pl. Koyaanisqatsi) stb.
Ha a kettő találkozik, ott egészen biztosan valamilyen rendhagyó filmélményről van szó, ami akár tetszik az embernek, akár nem, lehetetlen szó nélkül elmenni mellette. Christopher Nolan azóta is rendszeresen előáll valamilyen meghökkentő vagy éppen lenyűgöző alkotással, ez pedig a kortárs amerikai filmgyártás egyik legeredetibb és legjobb rendezőjévé teszi – egyszerűen azért, mert senki más nem csinál olyat, mint ő.
A hétfőn bemutatott Scorpiont a Helyszínelők (CSI) és az Agymenők (The Big Bang Theory) keresztezéseként aposztrofálják. Mindhárom sorozat a CBS csatornán látható, sőt a Scorpion az Agymenőkkel párban fut. Lassan külön tanulmányt lehetne írni az amerikai filmekben/sorozatokban megjelenített zsenik és pincérnők reprezentációjáról (lásd még a szintén CBS-es 2 Broke Girlst). Úgy tűnik, mindig az utóbbi képviseli az átlag amerikai kispolgárt, akit könnyen ellentétbe lehet hozni a meg nem értett zsenivel. Igaz történet következik.
Őszintén szólva, nem különösebben kedvelem a Pixar filmjeit, igaz, nem láttam az összeset, de amit igen (Toy Story, Wall-E, A hihetetlen család, Szörny Rt., Némó nyomában, Egy bogár élete), azokról többnyire hasonló a véleményem: számomra túl giccsesek és szájbarágósak. Hiába a döbbenetes látvány és az animáció, a vicces gegek és a jópofa figurák, azért mégis csak sablonokból építkeznek ezek a produkciók, és a cselekmény, a dramaturgia, ill. minden fordulat kiszámítható, csakúgy, mint a kötelező hepiend és a nagy, amerikai tanulság. Nincs ezzel persze semmi baj, hiszen minek kellene egy évtizedek óta bevált recepten változtatni, ha a közönségnek – és pláne a gyerekeknek – tetszik, ám szubjektíven nézve továbbra is úgy vélem: ha az ember látott egy Pixar-filmet, akkor látta az összeset. Nincs ez másképp a Fel!-lel sem, de persze hozzá kell tenni, hogy ez távolról sem jelenti azt, hogy a film rossz lenne. Sőt.
A kiváló első rész után szokatlanul hosszú idő telt el az Így neveld a sárkányodat folytatásáig. Négy évnél általában kevesebbet szoktak várni a stúdiók egy-egy jól sikerült produkciójuk második részének elkészítésével, főleg abban az esetben, ha ezt a sikert dollármilliókban mérik. Az első sárkányos kaland közel félmilliárdot hozott a konyhára, szóval várható volt az új film, és bár egy komputeranimációs produkció sokkal hosszabb ideig készül, mint egy élőszereplős, a négy évnyi várakozás így is hosszabbnak számít az átlagosnál (pl. az első két Shrek között csak 3 év volt, de a két Szörny Rt. között 12…). A lényeg az, hogy Hablaty és Fogatlan visszatért, és ennek csak örülni lehet.
Huszárik Zoltán Elégia című műve több szempontból is egy páratlan, kiemelkedő, kísérletező alkotás a magyar filmművészetben. 1965-ben készítette a mai napig mérvadó Balázs Béla filmstúdióban harmadik (kísérleti) filmjét. Huszárik Zoltánt egyetlen filmkedvelőnek sem kell bemutatnom, ő készítette 1971-ben Krúdy Gyula könyvéből a Szindbád című alkotást, ami a mai napig az egyik nemzetközileg legelismertebb magyar film. Az Elégia képi világát (Huszárikon kívül) Tóth János komponálta, a zenéért és hangokért Durkó Zsolt volt a felelős.
Emlékeztek még amikor Brad Pitt és Edward Norton pépessé zúzták egymást és társaikat a Harcosok klubjában? Van egy izgalmas hírünk a filmről, ami a kép után folytatódik.
Alig létezik ember aki ne hallott volna a filmről, mely az évek során igazi kultfilmmé vált és mondanivalója még most is aktuális. Sőt! Egyre aktuálisabb. Számomra friss és egyben izgalmas hír, hogy a Dark Horse kiadó, jövőre kiadja a Harcosok klubja folytatását képregény formájában. Szerintem ennél jobb hír nincs. Bár a címben a titoktartásra kértelek titeket, most mégis biztatlak arra, hogy terjesszétek a hírt!
2004. szeptember 22. Az Oceanic légitársaság 815-ös járata Sidneyből Los Angelesbe tart, fedélzetén 108 utassal. Egymástól idegen, átlagos emberek, átlagos problémákkal, nem is sejtve, hogy hamarosan minden megváltozik. A gép valahol a Csendes-óceán felett rázkódni kezd, majd kettészakad, s a géptörzs egy szigetre zuhan. S itt kezdődik a túlélők meséje.
Szécsi Noémi írónő bemutatkozó regénye a Finnugor vámpír 2002-ben látott napvilágot, ami kissé paradox kijelentés, hiszen a két főre koncentráló vérszívó család tagjait származtatásuk miatt sem érhetné napfény, azonban erre ők már az első pár sorban rácáfolnak, megadva ezzel az önmaguknak való látszólagos ellentmondás aspektusát. A könyvvel egy időben elkészült a forgatókönyv is, ami ugyan tiszteletét tette a Sundance filmfesztiválon, azonban filmként sosem került elkészítésre. Lássuk csak, vajon miért nem.
