2010 nyara. Egy barátommal állunk a pláza folyosóján a mozi előtt. Várjuk, hogy elkezdődjön az új Nolan film, az Eredet. Közben arról faggat, láttam-e a rendező korábbi műveit. Álmatlanság? Aha, valami rémlik. Batman? Ja, azok is megvoltak. Memento? Na, az még nem. Jó film? Mit rendezett még? A tökéletes trükk? Az is az övé? Láttam. Gondolom ebből világosan látszik, hogy szinte semmit se tudtam a rendezőről. Hogy miért mentem el az Eredetre? Mert a filmelőzetes a maga sejtelmességével egy látványos, de kiszámíthatatlan filmet ígért Leonardo DiCaprióval, aki az utóbbi időben nem lőtt mellé. Nálam ő volt a húzónév és a garancia a sikerre, ráadásul a kritikák is biztatóak voltak. Hozzáteszem: életem legjobb moziélménye volt. A film nem elégedett meg a puszta látvánnyal, mögötte (ezt a szót ki is hangsúlyoznám, mert sajnos manapság fordítva működik) egy csavaros történet és melodráma is kibontakozott. Valahogy így képzelnék el mai is egy jól működő blockbustert. Azóta Nolan jelenség lett.
(tovább…)