Szirmai Marcell, azaz Pogány Induló zenéjével még egyetemi éveim alatt találkoztam először, 2022 elején, akkor talán még egyszerűen csak Kistetű volt. Ezekben az években talált meg igazán a hazai hiphop: egy olyan időszakban, amikor a műfaj látványosan újraformálta önmagát, és egyre több fiatal hang jelent meg a színen. Engem azonban elsősorban az új hullám mozgatott meg. Soha nem alakult ki igazán közeli viszonyom az Akkezdet Phiai vagy Mikee Mykanic által képviselt, klasszikusabb rapkultúrával, sokkal inkább az OTL világa állt közel hozzám.

Éppen ezért különösen váratlan élmény volt, amikor ’22 szép tavaszán arra eszméltem, hogy egy füstös kollégiumi szobában ülünk, és bólogatunk a Zártosztály ütemeire. Egy olyan zenére, amelyről korábban azt gondoltam, hogy távol áll tőlem, miközben folyamatosan az járt a fejemben, hogy mekkora ereje van annak, amit ez a tizenhat éves szegedi kiscsávó csinál. Majd azon kaptam magam, hogy egy országot bolondít bele a műfajba ez a srác.

Három év a lejtőn – a felemelkedés ára

Mint dokumentumfilm, az alkotás három év leforgását követi végig. Szinte tankönyvszerű módon tárja elénk, hogyan rontja meg a hirtelen jött hírnév, pénz és a nagyvárosi élet egy alapvetően jószándékú, értelmes, ugyanakkor csibész természetű fiatal útját. Mindezt úgy, hogy a lejtmenet közben végig világosan érzékelhető: pontosan tudatában van annak, mi történik vele.

Végignézzük, ahogyan saját elhatározásból és orvosi javaslatra próbál bizonyos dolgokról lemondani, elvonóra menni, kapaszkodókat keresni. Majd egy ponton a néző szemébe néz, és kimondja: nem teheti meg, hogy elvonóra vonul, mert az a zene rovására menne, márpedig számára ebben az életszakaszban a zene mindenek felett áll, olyannyira, hogy az iskolát is képes érte otthagyni.

Szívbemarkoló látni, ahogyan egy értelmes, tanult, virtuóz fiatal srác azt állítja magáról, hogy egy vele egykorú gyereknek sem lenne szabad ott lennie, ahol ő most van.

A sorozat érzékenyen mutatja meg a tudatosság küzdelmét, a család és a barátok jelenlétét a nehéz időszakokban, valamint a producer, Zomblaze szinte atyai gondviselését is.

Ez utóbbi különösen fontos, mert rávilágít arra, hogy ebben a kultúrában, a felszínen megjelenő agresszió, pénz- és nőközpontú villogás ellenére, sokszor valódi, családi erejű kötelékek és mélyen emberi szeretet működik a háttérben, amit kívülről sok ember nem lát.

A szegedi gyerek, aki túl korán nőtt fel

A széria különböző korszakokra bontja a fiatal művész életét. Először megismerjük Marcikát, az ártatlan kisgyereket, aki otthon ül a szobájában, videókat vesz fel, és szinte felfoghatatlannak éli meg azt a maroknyi embert, akik napról-napra figyelemmel kísérik és támogatják a tartalmait. Ebben az időszakban már tisztán jelen van az elképesztő hála és alázat, ami egy ennyire fiatal korban különösen megragadó.

Ezt követi Marci korszaka, a már kevésbé ártatlan gyereké, aki itt-ott belecsöppen a csibészkedésbe, próbálgatja a határokat, és lassan kezd eltávolodni a gyermeki biztonságtól. Innen vezet az út Kistetűhöz, Pogány Induló előszobájához, ahhoz az átmeneti identitáshoz, amely már szervesen része a hiphopkultúrának, amelynek viselőjét még nem ismeri szélesebb közönség.

Végül elérkezünk a jelenhez, Pogány Indulóhoz. Ahhoz a művészhez, aki újra trenddé tette az old school hip-hopot, aki a hirtelen jött ismertség ellenére belül mindig megmarad szegedi gyereknek: olyannak, akinek valódi mondanivalója van, és aki őszinte soraival, mély, jellegzetes hangjával nap mint nap hozzátesz a hallgatók életéhez. Annak a Pogány Indulónak a figurájához, aki minden koncertjén megkérdezi:

„szívtatok ma rendesen?”.

A tehetsége azonban túl korán szakította ki az otthonából, és egyben céltáblává is tette. Gyerekfejjel vált szalagcímmé a neve, miközben a propaganda páros lábbal állt bele, hogy megtiporja, és úgy állítsa be a narratívát, hogy aki szív, az azért szív, mert Pogány Indulót hallgat.

A film végére így óhatatlanul felmerül a kérdés: lesz-e belőle valaha Szirmai Marcell? Én személy szerint kíváncsian várom, mikor és hogyan lép ki a Pogány Induló-szerepből, és mikor válik teljessé, immár nem karakterként, hanem emberként, Szirmai Marcellként.

Nagyon szép keretet ad a teljes történetnek, hogy a forgatás elején és végén is felteszik Marcinak ugyanazt a kérdést: mit jelent számára a siker? Ezáltal nemcsak a felemelkedés ívét látjuk tisztán kirajzolódni, hanem azt is, hogy mindaz, amit sikernek nevezünk, miként alakította, vagy éppen nem alakította át végleg a gondolkodását.

Egyértelmű, jelen idejű választ a „mai énjétől” nem kapunk erre a kérdésre. Ehelyett visszatekintünk, és ez a dramaturgiai döntés finoman azt sugallja, ezt az utat önmagaként kezdte el, és önmagaként is fejezte be, legalábbis abban az időtartamban, amelyet a sorozat feldolgoz, hű maradt önmagához.

Szóljon a rapzene bátyja

Mivel egy zenész életéről beszélünk, elengedhetetlen, hogy mind a dokumentumfilm, mind pedig mi magunk is kitérjünk a zenére. A sorozat epizódonként kisebb betekintést enged a kulisszák mögé, olyan részleteket mutatva meg, amelyek eddig rejtve maradtak a hallgatók elől. Bár Pogány Induló dalai mindig is rendkívül intimek és beszédesek voltak, korábban sosem kaptunk ennyire közeli rálátást arra, hogy pontosan milyen élethelyzetek állnak az egyes sorok mögött.

Pogány zenéi már a kezdetektől közel engedték magukhoz a hallgatót: megosztja velünk fájdalmait, élményeit, azokat az érzéseket, amelyek éppen uralkodnak rajta. Beenged minket a világába, és folyamatos párbeszédet kezdeményez azzal, hogy nyíltan kommunikálja, mi zajlik benne.

A doku azonban ezt a közelséget új szintre emeli, az élethelyzeteket most nemcsak halljuk, hanem látjuk is.

Megjelenik a nagyvárosi lét magánya, a honvágy, az édesanyjához, a családjához és a barátaihoz fűződő gondolatok. Egy olyan néző számára, aki követi Pogány Induló munkásságát és zenéit, kifejezetten szívbemarkoló élmény ezeket a nehéz korszakokat testet öltve látni. A széria így továbbra is Marcihoz méltóan intim marad és eléri, hogy ismerősként tekintünk egy olyan emberre, akivel személyesen sosem beszélhettünk.

Emellett különösen érdekes látni a dalok, albumok és klipek mögött álló kreatív munkát: bepillantást nyerünk az alkotói folyamatokba, és abba is, miként fejlődnek ezek az évek során. Számomra ez a fajta kulisszák mögötti jelenlét kifejezetten pozitívumként erősíti a dokumentumfilm egészét.

Összegzés

Személy szerint azt tudom mondani, hogy amióta felfigyeltem rá, nagyon is kedvelem Pogány Induló munkásságát. Maga a sorozat azok számára, akiket foglalkoztat a karaktere, és akik ismerik, valamint szeretik a diszkográfiáját, egyértelműen nagy pluszt jelent, ahogyan számomra is az volt.

Úgy tűnik, maguk az alkotók is felismerték, hogy a diszkográfia nélkül a történet nem lehet teljes, ezért a sorozat tele van videóklipszerű jelenetekkel, olyan dalrészletekkel, amelyeket már hallottunk. Éppen ezért azoknak, akik követik Pogány Induló tevékenységét, sok újdonságot nem mutat, mégis így válik kerekké az összkép, hiszen ő maga sem lenne teljes a zene nélkül.

Ettől függetlenül érdekes élmény volt ezt az oldalát is megismerni a történetnek. Azok számára, akik ismerik és szeretik Marci dalait, a film sokat hozzá ad a róla alkotott képhez, ugyanakkor nem érzem úgy, hogy kifejezetten azok felé fordulna, akik még egyáltalán nem ismerik őt. Akiket érdekel, de eddig nem találkoztak vele, azoknak inkább első körben a zenéit javasolnám.

Azokhoz pedig, akiket esetleg megrémít ez a világ, és emiatt elzárkóznának tőle, több nyitottságot kérnék: mindabból, amit a zenéin keresztül és a koncerteken látok belőle, egy őszinte, jószívű, jó szándékú, kicsit csibész srác képe rajzolódik ki. Egy olyan előadóé, aki valami igazán értékeset adott a magyar hallgatóközönségnek, olyasmit, amitől kár lenne megfosztanunk magunkat.

*Figyelem! A Kritizátor szerkesztősége határozottan elutasítja a kábítószerek bármilyen formában történő népszerűsítését, fogyasztását és terjesztését.

A Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című dokumentumfilm megtalálható a HBO Max műsortárában.