Szinte napra pontosan egy éve indítottam útjára nosztalgia cikksorozatom, amit már évek óta szerettem volna megvalósítani. Mivel gyakran a múlt emlékei között barangolok, úgy gondoltam hogy bemutatom a kedvenc sorozataimat. Viszont az elég idő igényes lett volna ha mindegyiknek egy külön cikket szentelek, így megkértem a szerkesztőséget hogy gyűjtsék össze, ők miket szerettek gyerekkorukban. Összesen tizenketten gondolták úgy, hogy velem tartanak. A számok pedig azt mutatták, hogy ti kedves Olvasók is szerettétek ezeket a cikkeket. Nagy fejtörést okozott az, hogy mégis hogyan zárjam le azt, amit elkezdtem, mivel alapból egy esztendőre terveztem. Így még egyszer utoljára összeszedtem a többieket, hogy egyenként számoljunk be arról, hogy a korábbiakkal ellentétben milyen egész estés mesék állnak hozzánk a legközelebb.

Molnár Roland – A kincses bolygó

A kincses bolygó gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, ami a mai napig egy olyan film, amely mély érzelmi rétegeivel és vizuális gazdagságával lenyűgöz. A 2D-s animáció és a futurisztikus steampunk világ ötvözése a kalóz tematikával egy különleges atmoszférát teremt, ami azonnal beszippantja a nézőt. Jim Hawkins karaktere, egy lázadó kamaszfiú, aki nemcsak a híres Flint kapitány elveszett kincsét keresi, hanem folyamatos identitáskrízissel küzd, így sok ember számára könnyen azonosulható karakter. A John Silverrel való kapcsolata pedig mély és megható, ahogy kibontakozik köztük az apa-fia kapcsolat. A film zenéjét James Newton Howard szerezte, aki remek érzékkel kíséri a történet érzelmi változásait (12 év rabszolgaság). A zenei anyagból kiemelném az I’m Still Here (Jim’s Theme) főcím dalt, amelyet az eredeti változatban John Rzeznik, a Goo Goo Dolls együttes énekese ad elő. Ez a szám tökéletesen mutatja be Jim belső vívódásait és szabadságvágyát. A magyar szinkronban „Vár még rám” címmel hallható, Moser Károly előadásában, Bradányi Iván magyar szövegével. Kiskoromban másolt CD-n néztem meg újra és újra, és még ma is szívesen előveszem. A kincses bolygó számomra örök klasszikus marad, ami a mozi pénztáraknál lehet, hogy megbukott, de az én szívembe örökre beköltözött.

Kolev Ádám – Mese Rockkal

Gyerekkoromban sokféle különleges mesét volt szerencsém látni. Bevallom némelyiknek ezek közül a címére sem emlékszem. Viszont volt egy olyan mese, ami különösen megmaradt bennem. Ez pedig nem más, mint a Mese Rockkal. A történet elég kusza, ugyanis van egy rövid előszereplős része, ami utána egyszer csak átvált animációs formába majd a végén vissza. Főszereplőnk egy Edmond nevű kisgyerek, aki egy farmon él, amire lesújt egy némileg természetfelettinek tűnő vihar, amiben a kisfiú elveszti a szüleit, ám ekkor megjelenik előtte egy magát Hercegnek nevező gonosz bagoly, aki ráadásul még varázserővel is bír. Így hát rövid úton elváltoztatja Edmondot egy animált kiscicává. Azonban Edmond nem nyugszik bele a sorsába és a farm többi állatával, akik speciel egy általa olvasott meséből keltek életre elindulnak, hogy megkeressék az egyetlen személyt, aki képes megmenteni őket egy Érctorkú nevű kakast, aki a megjelenésében echte egy Elvis Presley áthallású karakter. Természetesen emiatt a mese át van szőve Elvis stílusú ha nem egyenesen átdolgozott Elvis dalokkal is. Sajnos a film maga nem kifejezetten volt sikeres, pedig teljesen élvezhető. Legalábbis magyar szinkronnal mindenképp. Csak sajnos elég nehezen beszerezhető.

Németh Míra – Némó nyomában

Valószínűleg mindannyian láttuk felnőtt fejjel mémeket arról, hogy sok gyerekmese mennyire abszurd módon sötét alaphelyzetbe ágyazza a történetét. Nemcsak a magyar népmesék járnak ebben élen, de több Disney- és Pixar animáció is, melyeken gyerekként gyakran valamiféle nehezen megfogható lelki mélységet és emberséget érzünk (valószínűleg még csak tudat alatt) a szerethető karaktere, az izgalmas kalandok és a humor mögött, felnőttként pedig már a többletjelentést is érzékeljük, átérezzük. Számomra a Némó nyomában is egy ilyen alapdarab: gyerekként imádtam a varázslatos óceáni világát, a szereplőit, a hangulatát, és ez a szeretet azóta sem hagyott alább. Magában hordozza az igazán jó animációk erősségét, azt, hogy képes a gyerekeknek kedvességgel és tanulsággal szolgálni, miközben a kicsit nagyobbaknak is bőven nyújt humort (Pizsi szarkasztikus stílusa és kissé kiégett hozzáállása az élethez, szembeállítva Szenilla örök optimizmusával egy örök érvényű klasszis páros), megható és torokszorító pillanatokat, és fontos üzenettel bír. Az pedig, hogy a soundtrack-jét meghallva a mai napig rögtön melegség járja át a szívem, cseresznye a habos tortán. Na meg a folytatás, amivel nem sikerült rontani az első rész fényén, sőt, méltó módon „tépte fel a sebeket” abban a generációban, melynek a Némó nyomában gyerekként, majd fiatal felnőttként sokat adott – és ad a mai napig.

Kondi_HUN – A nagy Vörös Sárkány

Kedvenc mesefilmet előhúzni a tarsolyból szerintem mindenki számára elég nehéz feladat. Sokunk számára biztos valamely Disney film jutna eszébe. Habár én is ezeken nőttem fel és a történeteiket a mai napig gyermeki lelkesedéssel nézem végig, én egy elfeledettnek mondható klasszikust szeretnék felidézni, amely szintén sok kortársam gyermekkorát határozta meg. Az 1972-ben bemutatott A nagy Vörös Sárkány egy ausztrál egész estés mesefilm, Eric Porter rendező nyomán. Itthon 1991-től a Helikon Video forgalmazásában került a hazai videotékák polcaira. A rendező ugyan nem büszkélkedhet sem széles, sem pedig magas pontszámmal értékelt repertoárral, de A nagy Vörös Sárkány ezek ellenére mindig nagy kedvencem marad gyerekkoromból. A történet az ifjú Marco Poloról szól, aki leszármazottja a híres, olasz utazónak Marco Polonak személyesen. Nagyapja örökségül hagy rá egy varázsmedált, melynek másik fele egy gyönyörű Holdhercegnő birtokában van. Marco útra kell, hogy beteljesítse a jóslatot, miszerint egyszer a két fél egy lesz, mellyel Xanadu népe boldogan élhet virágzó földjén. Ám útját állja a gonosz Vörös Sárkány, aki bebörtönözte a hercegnőt, hogy ellopja tőle a medalion másik felét és vele Xanadu trónját.

A mesefilm számomra mindig egy varázslatos utazás lesz tele kalanddal és fülbemászó betétdalokkal. A film kép világa egy tipikusan hetvenes évekbeli rajzfilm stílusát hozza, ám egyes jelenetek technikai megvalósításában az alkotók abszolút hangulatos és szemet gyönyörködtető megoldásokat alkalmaztak, ötvözve számos animációs technológiát, speciálisan például a zenés jeleneteknél. Kedvet is kaptam hozzá, hogy felidézzem ezt a látványos és mesés utazást, melynek dallamos betétdalait a mai napig fel tudom idézni.

katonaanita – Macskarisztokraták

A bolond macskás lány imázsom már gyerekként is megjelent, ugyanis egyik – mai napig is – kedvenc mesém a Macskarisztokraták volt. A rajzfilm zenéit még most is kívülről tudom, miközben a jelent megy a lelki szemeim előtt. Bár már jóval az én gyermekkorom előtt megjelent, nem érzem azt, hogy unalmas lenne a mai fiataloknak. A grafikákat is szépen kidolgozottak, amin aztán a jelen technikájával tovább finomítottak. Maguk a karakterek is szerethetőek. Igaz, hogy állatok vannak benne, de annyi emberi jellemvonást kaptak, hogy mindenki ráismerhet az ismerősei között valakire. Talán ezért is adták ki számtalanszor, és ha valaki be akarja szerezni fizikai formában, Blu-Ray-en még kapható – bár azért megkérik az árát. De azóta már jelent meg belőle mesekönyv is.

Aerons – Az oroszlánkirály

Gyerekkoromban Az oroszlánkirály volt az a amely a legnagyobb hatást gyakorolta rám, ennek következtében újra és újra megnéztem. A legmegrázóbb rész számomra mindig Mufasa halála volt, sosem felejtem el, mennyire szomorú voltam, amikor leesett a saját testvére megölte, nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet, mi lesz így a főhőssel, ha az apja oda. Zordon hátborzongató dala, a „Légy résen” is mély nyomot hagyott bennem, annyira más volt, mint a többi mesezene, amit korábban hallottam. Egyszerre volt félelmetes és cool. Timon és Pumba megjelenése viszont mindig felvidított, ők hozták a humort és a könnyedséget a történetbe. A „Hakuna Matata” daluk igazi gyerekkori slágerem lett. Az is nagyon tetszett, ahogy Simba lassan ráébred arra, ki is ő valójában, és hogy milyen nagy felelősség nyugszik rajta. Az a jelenet, amikor az apja szelleme megjelenik neki, mindig meghatott. Ez a mese nemcsak szórakoztatott, hanem sok fontos dolgot is tanított az életről. Így Az oroszlánkirály örökre a szívembe zárta magát.

Lord_Tiru – Irány Eldorádó

Bár már kicsit nagyobb gyerek, tizenegy éves voltam, amikor kijött az Irány Eldorádó, de olyan hmm – meghatározó, mondjuk így? – volt számomra, hogy ezt venném fel a kedvenc mesefilm listámra. Gyerekként, már akkor érdeklődve a történelem és a történelmi titkok iránt, elvarázsolt az azték, vagy legalábbis azték stílusú környezet, az animáció minősége, a látványvilág, illetve a film humora. Tulio és Miguel pedig a két legmenőbb mesefigura arc volt szerintem az akkori kölykök szemében. Elég csak a nyitójelenetben látható „párbajra” és üldözésre gondolni. Az isteni hatalmukkal kérkedésről meg már nem is beszélve.

Mai fejjel visszanézve, pedig kiderül, ahogy általában ezeknél az animációs filmeknél, rájöhetünk, hogy sokkal mélyebb tartalma és üzenete van a történetnek. Hiszen az Irány Eldorádó a fentiek mellett egy történet a barátságról, az önfeláldozásról, arról, hogy mindenki megtalálhatja a helyes utat, még ha az korábbi elképzeléseihez képest fájdalmas is lehet. És arról, hogy jót cselekedni végül mindig kifizetődő. A soundtrack pedig fenomenális: Hans Zimmer, John Powell, Elton John és Tim Rice kooperációja. Ja…az meg, hogy több mém is született a filmből kivágott jelenetekből meg csak bizonyítja az ikonikusságát.

VCsongi – Chihiro Szellemországban

A kedvenc mesém a Chihiro Szellemországban, mert hihetetlenül egyedi és magával ragadó történet. A Ghibli stúdiótól megszokott mesés világa teljesen elvarázsol, ahogy Chihiro egy különleges szellemvilágban találja magát, és bátorságával helytáll a legfurcsább helyzetekben is. A mese tele van fantáziával, a karakterek, mint Yubaba vagy a kormocskák, egyszerűen felejthetetlenek. A gyönyörű animáció és a mélyebb üzenetek, mint a kitartás és az önismeret, mindig lenyűgöznek. Bármikor újranézem, felnőtt fejjel is ugyanúgy beszippant, és mindig jókedvre derít.

Gueth Ádám – Herkules

Mindig is szerettem meséket, történeteket, mondákat, mítoszokat hallgatni vagy nézni legendás hősökről, akár a magyar, akár a görög-római történelemből. A Disney-reneszánsz 1997-ben hozta el a Herkulest, melyben az antik mitológiai hős kalandjait ismerhetik meg a legkisebbek. Természetesen a film csak nyomokban tartalmazza az eredeti Héraklész mítosz meglehetősen brutális elemeit, melyet meglehetősen nehéz lenne családbarát módon előadni. Ha azonban ezt el tudjuk engedni, akkor még egy felnőtt fejjel is rendkívül szórakoztató rajzfilmet kapunk, sőt azt is mondhatjuk, hogy a legtöbbet éppen az éltesebb korúak számára mondja el a Herkules. A mese jó leckét ad abból, hogyan juthat valaki képességei birtokában, miként használhatja azt jó és nemes célokra. Leginkább viszont az számít, hogy az igazi hőst nem emberfeletti erő, hanem hatalmas szív jellemzi, aki mindent odaadna a szeretteiért. A görög vázák stílusát idéző animációt a magyarul is kiváló szinkron és a fülbemászó dalok teszik teljesebbé. Oly idők voltak ezek, amikor a Disney még nem politikai agendákat próbált meg lenyomni a nézők torkán, hanem a szó legjobb értelmében próbált tanítani ifjakat és időseket egyaránt.

Johnnykiwi42 – Aladdin

Az 1992-es Aladdin gyermekkorom egyik meghatározó filmélménye. Az általa bemutatott arab mesevilág nagyon gyorsan be tudja szippantani az embert. Ez köszönhető egyrészt az aprólékosan megalkotott világnak, benne rengeteg tényleg élő-lélegző háttérkarakterrel, és persze Alan Menken zseniális zenéjének is. Aladdin egy szimpatikus és azonosulható hős, akinek későbbi kalandjait egész estés film és sorozat, sőt számítógépes játék formátumban is lelkesen követtem . Remek és hozzá méltóan jól megírt párja Jázmin, aki mai napig az egyik legjobban eltalált Disney-hercegnő köszönhetően önállóságának és talpraesettségének. De a mellékkarakterek is mind szívvel-lélekkel megalkotott figurák Abu-tól kezdve a nagybetűs Szőnyegen át egészen a show-t is sokszor ellopó Dzsini kaotikus mókamester figurájáig. Emellett Jafar egy olyan emlékezetes gonosz, akihez foghatót a Disney azóta is alig tudott alkotni. A fenti zseniális összetevőknek köszönhetően pedig azt mondom: még felnőttként is vár az ezeregy éj.

Ik4r0s – Mackótestvér

Nem kellett sokat gondolkodnom, amikor kitaláltam hogy nálam mi legyen a kedvenc mesém. Persze az ember kicsiként és felnőttként is temérdek kitalált, (eredetileg) gyerekeknek írt történettel találkozik, de mégis akad pár, ami kiemelkedik a többi közül. Nálam ez a Mackótestvér, ami pontosan abban az évben jelent meg, amikor a második testvérem is megszületett. Így még erősebben tudtam kapcsolódni Kenai és Koda nem mindennapi kalandjához. Az már alapból egy zseniális csavar, hogy Kenai egy gyilkosság után maga is a legyőzött állattá, vagyis egy medvévé változik. Így aztán egy teljesen új világ nyílik ki előtte, ahol egy pajkos bocs lesz a társa és egyben a testvére is. Az egész film egy rendkívül idilli, természet közeli világot helyez a középpontba, ami a mai világban sokaknak szürreális lehet, pedig az ilyen mértékű egymással élés lenne a normális. Mindehhez jön a jóval előttünk élt törzs sámánizmusa, temérdek állat és az elmaradhatatlan fülbemászó dalok.