2020-as debütálásuk után öt évvel a Netflix „szuperhősei” visszatérnek, hogy felvegyék a fonalat ott, ahol eldobták. A halhatatlan gárda tagjainak célja, hogy felkutassák régen elveszettnek hitt társukat, aki a semmiből hirtelen újra felbukkan, és szembe kell nézniük egy új ellenséggel is.

A Netflix képregény adaptációjának második része majdnem teljesen ott veszi fel a fonalat, ahol a történet véget ért. Hat hónappal az első rész eseményei után Booker (Matthias Schoenaerts) lakásán váratlanul megjelenik Quynh (Veronica Ngo), a gárda évszázadokkal ezelőtt elveszettnek hitt tagja. Andy (Charlize Theron), a csapat vezetője próbálja Quynh-t visszavezetni közös útjuk felé, ám felbukkan egy régen ismert, ám eddig nem látott ellenség is. Viszály (Uma Thurman) eltökélten üldözi a halhatatlanokat, hogy leszámoljon velük, ám ehhez a csapatnak is lesz egy-két szava.

Immortális kompánia

A halhatatlan gárdával a Netflix is megkreálta saját szupercsapatát, csakúgy mint az Amazon a The Boys-szal. A két mű azonos tulajdonsága, hogy egyik sem eredeti forgatókönyv, hanem adaptált. A halhatatlan gárda eredete szintén a képregények világában keresendő. Greg Rucka és Leandro Fernandez története 2017-ben látta meg a napvilágot, az Image Comics gondozásában. A kiadónak olyan nagyszabású művek köszönhetik a közönség elé kerülésüket, mint a Spawn, a The Walking Dead, vagy az Invincible.

Oldalunkon az első részről nem készült kritika, így érdemes kicsit átnézni a koncepciót, mielőtt belevágunk a második részbe. Az alapszituáció szerint a világon időközönként születnek olyan személyek, akik kivételes adománnyal vannak megáldva. Ez az ajándék pedig nem más, mint a halhatatlanság. E képesség birtokában ezeknek az embereknek a sebei iszonyú gyorsan gyógyulnak, szó szerint képtelenek ez miatt meghalni. Az öregedés sincs rájuk hatással és képesek több száz, akár ezer évet is élni.

Azok a személyek, akiknek tulajdonában ez a képesség áll, egymással is összeköttetésben vannak. Érzik egymás jelenlétét, látomásokban és álmokban látnak olyan eseményeket, amelyek egy sorstárukkal történtek. A halhatatlan gárda legidősebb tagja Andy, teljes nevén Scythia Andromache már maga sem tudja ennyi idős, de annyi biztos, hogy több ezer esztendő áll már mögötte. Andy az idők folyamán összegyűjtötte társait, hogy egy halálos gárdába tömörülve olyan megbízatásokat hajtsanak végre, amellyel talán jobbá tehetik a világot. Ám ez úgy tűnik egy végeláthatatlan szélmalomharc.

A halált kutatva

Fontos volt megtárgyalni, mire is építenek a filmek történései. Az első részben kaphattunk egy kisebb betekintést arról, mivel is állunk szemben. A film ugyan hatalmas mélységeket nem hajlandó leúszni, hogy tisztázza a történet kissé zavaros hátterét, de ettől függetlenül viszonylag tiszta képet kapunk a koncepcióról. Ez a koncepció pedig nagyon izgalmas és érdekes kérdéseket tárhat elénk.

Mennyire lehet ajándék az örök élet? Természetesen a gárda tagjainak is szembe kell egyszer nézniük a halállal, csak épp azt nem lehet tudni, hogy mikor. Mert mindenkinek máskor jön el az ideje. Eddig a pontig viszont a küzdelem soha véget nem érőnek tűnik. Felteheti számunkra a kérdést a történet, hogy mi a nagyobb szenvedés? Meghalni, vagy évezredeken keresztül harcolni úgy, hogy kvázi nem tudjuk, mikor ér véget az élet, mikor lelhetünk végre megnyugvást.

A halhatatlan gárda 2. kicsit kibővíti ezt a koncepciót. Nile személyében (KiKi Layne) megismerhetünk egy olyan karaktert, aki a halhatatlanság képessége mellett más adottsággal is rendelkezik. Ő képes megfosztani egy halhatatlant a képességeitől, szimplán annyival, hogy megsebzi. Ez Nile karakterét elég gyorsan kulcsfontosságúvá teszi. Amíg az első részben Ő testesítette meg az újonc szerepét, a másodikban már értelmet is nyer a léte.

Mondhatjuk tehát, hogy a történet koncepciója jó, izgalmas és érdekes kérdéseket feszeget az örök életről, a halálról és annak megjósolhatatlan eljöveteléről. A film központi tézisét sokszor említik maguk a szereplők is, ez pedig az, hogy „semmi nem élhet örökké”. Ebben a bizonytalanságban kell megtenni mindent annak érdekében, hogy jobbá tegyük a világot az alatt a rövid idő alatt, ami adatott. Ám ez halhatatlanul sem egyszerű, hisz hőseink hiába erőlködnek, emberfeletti képességeik sem viszik őket közelebb az ügyükhöz. A világ nem lesz jobb, csak rosszabb és rosszabb.

Halhatatlan, de nem felejthetetlen

Őszintén be kell valljam, A halhatatlan gárda 2. megtekintése közben kicsit elbizonytalanodtam. Amikor nekiültem, hogy elkezdjem, nagyon sokáig nem is értettem mi folyik előttem, így elfogott az a kellemetlen érzés, hogy nem vagyok teljesen felvértezve a megfelelő információkkal, hisz nem láttam az első részt. Nagy megkönnyebbülésként ért a tudat, hogy tévedtem. A Netflix előzményeimet visszanézve rájöttem, hogy 2020-ban ezt a filmet én már láttam. De akkor jogos a kérdés, miért nem esett le teljesen, hogy mit látok a második rész egy óra negyvenöt perces játékidejében.

Gyorsan újra is néztem az első részt, hogy utólagosan felfrissítsem a memóriámat és akkor esett le a tantusz. Habár nagyon sok minden világossá vált, és össze is tudtam kötni a két filmet, rájöttem, hogy a The Old Guard már 2020-ban sem hozott számomra olyat, amitől maradandó lett volna a filmélmény. Ugyanis erősen igaz a produkcióra, hogy hiába az érdekes háttér és a filozófiai töltet, abszolút felejthető alkotásnak számít. A képregényeket nem ismerem, de nem vitatkoznék azokkal akik azt állítanák, hogy az eredeti mű százszorta jobb, mint a filmadaptáció. Hisz rengeteg mű esik ugyanebbe a csapdába, viszont itt a műfajválasztás is eleve „halálra” ítéli ezt a produkciót.

Biztos vagyok benne, hogy az alap mű sokkal többet hordoz magában, mint a mozgóképes adaptációja. Ezt bemutatni pedig nem egész estés filmeken keresztül lehet, hanem sorozat formájában, ahol az alkotóknak esélyük lenne kibontani a teljes történetet, a karakterek kapcsolatait, hátterüket és motivációjukat. A mozifilm műfaja ilyen nagyszabású történet esetén erre nem ad lehetőséget és itt a csapda. A filmen érződik, hogy sok infót kell százöt perc alatt ledarálni. Megérkezett Quynh, akiről eddig semmit nem tudtunk, de most sem lesznek bővebbek az ismereteink. Nem ismerjük meg sem őt, sem a rejtélyes Viszályt, akinek még a motivációját sem tudhattuk meg.

Ez ide kevés lesz

A történet azonban már olyan sebességgel halad előre, hogy erre visszakanyarodni egy filmen belül nem éri meg, mert szükségtelenül összekeveri a nézőt. Azt a nézőt, aki eddig sem szórakozott önfeledten a látottakon. Azonban elismerem, technikai szempontból A halhatatlan gárda 2. egész nézhető, igaz nem hoz egy szokványos akciófilmnél izgalmasabbat látvány terén. Ilyen téren a film egy elég erős OK. A színészi teljesítmény OK, a beállítások nem csúnyák, az akciójelenetek habár gyéren koreografáltak, de viszonylag élvezhetőek.

A megérzéseim ilyen téren ritkán okoznak csalódást és most is úgy érzem, hogy Greg Rucka és Leandro Fernandez története ennél komolyabb és bővebb kidolgozást érdemelne. Mert a sztoriban igenis van potenciál. Filozófiailag is mély kérdéseket feszeget, de nem százhúsz, meg százöt percben. Sajnos a mozifilm, mint műfaj túl szűk keretek közé szorítja ezt a produkciót, és itt keresendő a nagy hiányossága. Ettől nem lesz emlékezetes darab. Ahhoz, hogy beleférjen saját idejébe, a forgatókönyv ide-oda dobálgatja a szereplőket a helyszíneken. Fel-fel bukkan valaki, de csak lóg a levegőben.

A lezárás mindenképp magában hordozza a folytatás lehetőségét, csak kérdés hogy mennyit kell rá várni. A második rész népszerűségéhez alig tett hozzá, hogy elég későn érkezett. Ekkorra már mindenki elfelejtette, mi zajlott az első filmben. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy nem lehet újra megtekinteni az első részt, de kétlem, hogy bárkiben is maradandót alkotott volna. Sokkal inkább tudom elképzelni a felmerülő kérdőjeleket a tévé előtt, az alkalmazást böngészve, hogy „ennek van első része is”? A harmadik részre azonban lehetőségük lenne az alkotóknak hozni egy olyan lezárást, ami szépen elsimítja ezt az elkapkodott, zavaros sztorit. Kérdés, élnek-e ezzel az opcióval.

Összegzés

A halhatatlan gárda 2. igen hirtelen bukkant fel a mélyből, hogy folytassa a 2020-as film történetét. Azt a történetet, amelyben igen sok potenciál van. Az Image Comics azonos című képregényeinek cselekményei koncepciójukban nagyon izgalmasak és érdekesek. Azonban kár, hogy az alkotók rossz műfajt választottak a képernyős adaptálásra. A mozifilm zsánere nagyon sok ponton korlátok közé szorítja a történetet. Habár technikailag a film rendben van, a történet mélysége nem képes kibontakozni ilyen keretek között. Túl gyors, a karaktereket nem dolgozza ki megfelelően. Az események randomitása nem ad megfelelő értelmet a látottaknak.

A karakterek rettentő felszínesek lettek így, mert habár némi kidolgozottsággal és háttérrel azért rendelkeznek, mégsem ismerjük meg őket igazán. Ez okból volt felejthető az első rész is és a második sem fog nagy nyomot hagyni. A folytatás nem bővíti kellőképp az univerzumot és nem merül el az egész atmoszféra hátterében. A harmadik némiképp javíthat ezen a dolgon, hacsak addigra a közönség el nem felejti a halhatatlanokat.