Mi lenne velünk, ha beköszöntenek a világvége? Nem csak, mint emberiséggel, hanem a mi személyünkkel is. Mi magunk hogyan élnénk túl, már ha kapnánk esélyt rá? Képesek lennénk megoldani? És ha igen, hogyan változnánk meg… Mert biztos vagyok benne, hogy egy olyan helyzetben nem az lesz a fontos, ami most, és nem az lesz az érték, amit annak gondoltunk eddig – mind a fizetési eszköz, mint a belső értékek.

Peter Heller amerikai író, újságíró és sportoló. Az egyetem alatt Michener-Copernicus költészeti ösztöndíjat kapott. 2014-ben a Los Angeles Times Könyvdíj krimi/thriller kategóriájában döntős lett a The Painter című könyvével. Számos története közül egyedül a Kutya csillagkép kapott magyar fordítást.

Élhető rutin kialakítása

Történetünk főszereplője Hig és kutyája, Jasper. A világot sújtó járvány után nem maradt sok egészséges túlélő – és a hangsúly az egészségesen van. Ugyanis vannak, akik még élnek, még ha már nincs is sok idejük hátra. Csak amíg ezek az emberek közösségben vannak, addig másokat is fertőznek. Szóval nem lehet senkiben bízni, ami csak még inkább elszigeteli, magányossá teszi a túlélőket. Hig már megtanulta ezt, mivel a járvány kirobbanása után elveszített mindenkit, aki fontos volt, vagy fontos lehetett volna neki. Ebben a helyzetben lesznek mégis társak Bangley-vel a saját kis erődítményükben.

Hiába vannak csak ketten – vagyis a kutyával hárman -, mégis a körülményekhez képest minden tökéletesen működik. Mindenkinek megvan a maga feladata, amivel garantálhatják a saját és a másik biztonságát. Hegyek lábánál, egy elhagyott repülőtéren élnek, aminek a hangárjában van az egész élete; onnan indul a repülőjével, egy Cessna-val, és oda is érkezik vissza a nap végén. A kettő között pedig felderíti a környéket, vigyáz a bázisra, kertészkedik és vadászik, vagy éppen segít egy közeli csoportnak. Bangley pedig a földi erőt képviseli, illetve szükség esetén fegyverrel védi a határaikat. Olyanok, mint a házasok – ahogy sokszor utal is magukra.

A rend felbomlása

Ez a felosztás már 9 éve működik. Bár azt nem lehet mondani, hogy egyszerűen megoldható, de azért működőképes kapcsolat van közöttük. Bangley nagyon zord, ő csak a túlélésre koncentrál, amíg Hig keresi a szépet és a jót, próbálja megragadni mindenben a lehetőséget. Ahogyan már a címben is említettem, és ahogy Bangley is fogalmazott, ők ketten úgy élnek ott, mint a királyok, csak éppen kellett hozzá egy világ méretű járvány okozta pusztulás. De valahogy mégsem az igazi, mégis hiányzik a régi élet. Ami pedig azt jelenti, hogy Hitnek lépnie kell.

Olvasás közben nagyon sokat tudunk meg Hig szenvedélyeiről, mint a horgászat, a vadászat és a repülés. Egy ilyen alkalom során meséli el, hogy már nincsenek légi irányítók, egyes helyeken sosem voltak, és ilyenkor mi a teendő nekik, pilótáknak. Igaz, már nincsenek repülők, nem találkozik senkivel fent az égen, mégis minden egyes alkalommal elvégzi ezeket a bejelentkezéseket. Az egyik ilyen útján pedig kap is választ is kap. Bár utána hiába köröz már, nem találja meg újra az éterben a hangot, ami elég sokáig foglalkoztatja is.

Innen pedig már beindulnak az igazi események, ugyanis Hig útra kel. Túlmegy azon a ponton, amit eddig a biztonságos és élhető határként meghúztak maguknak. De ezzel a lépésével már megindul azon az úton, amiről évekig csak álmodozott. Megismeri Cima-t, akivel egy új reményt, egy új lehetőséget kap az élettől. Ez az új kapcsolat sorsszerűen a legjobbkor találja meg, hiszen utolsó megmaradt társát is elveszíti – spoiler, nem Bangley volt neki a legfontosabb. Ezzel pedig nem csak Hig, hanem Cima is a gyógyulás útjára tud lépni.

Maga a könyv a járvány körül forog, mégsem azt éreztem a legerősebbnek. A magány, a veszteségek túlélése és a gyógyulás sokkal központibb szerepet tölt be, mint azt először gondolná az olvasó. A cselekmény lassan indul be, végig komótos tempóban haladunk, viszont egyáltalán nem unalmas, és számomra jó is volt olyat olvasni, ami inkább a belső monológgal, magával az emberrel foglalkozik. Én is kicsit lelassultam tőle a rohanó hétköznapokban. Eleinte mondjuk nehezen olvastam, mert tényleg olyan formában íródott, mint mikor magában beszél az ember: nincsenek gondolatjelek a párbeszédekben, engedi csapongani a gondolatait és az érzelmeit. Viszont pát fejezet után hozzá lehet szokni ehhez a megoldáshoz is. Így aztán szerencsére nem tudja elrontani a történet élményét.

A végére pedig elhoztam a film előzetesét, illetve az erról írt kritikát itt tudjátok elolvasni.

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak.