Baráth Katalin - Afázia
Könyv

A jövő sötét, a nyelv változik, a beszéd gyönyör – Baráth Katalin: Afázia könyvajánló

Afázia – nyelvi zavar, mely a már kialakult beszédképességeket érinti. Idegen eredetű szó, amivel az emberek érintettség hiányában, vagy bölcsészdiploma nélkül, alapvető esetben nem találkoznak. Csodaszép, méregzöld borító, sárgán szedett cím, ígéret, hogy a vaskos könyvtest az egyik legjobb magyar űroperát fogja tartalmazni. Mindez bőven elég volt ahhoz, hogy az egzotikumra vágyó, vagy reménykedő sci-fi olvasó felkapja a fejét és virtuális, vagy valós kosarába nyomban behelyezze az Afázia kötetét. Én is így jártam, még 2021 nyarán, amikor a regény megjelent az Agave kiadó szárnyai alatt.

Aztán a könyv csücsült az „ezt mindet el kellene olvasni” toronyban vagy fél évig, közben potyogtak róla az újabb és újabb kritikák, interjúk készültek a szerzővel, az Afázia szerepet kapott az ÉS kvartett-ben, aminek mindenki örült, végül pedig jelölték az idei Zsoldos-díjra is. Ez utóbbin nem lepődtem meg, kíváncsi leszek, ki nyer? Végül is a jelölés adta meg a lendületet, hogy én is belecsapjak az Afázia fortyogó világába.

Baráth Katalin - Afázia
Baráth Katalin – Afázia (Agave könyvek 2021) – saját példány

Kinek mi a hungaricum

Baráth Katalin nem ma kezdte a pályát, már több krimi áll mögötte, azonban a sci-fi zsánerben az Afázia az első regénye. Az már az első oldalak alatt látszott, hogy a szerzőnek egyáltalán nem volt azzal problémája, hogy egy különleges ötleten alapuló regényt meg kell írni. Igényesen megírt sorok, zsánertipikus főhősök, rutinos olvasók számára ismerős cselekményvezetés. Az Afáziá-ban nem a cselekmény és nem a karakterek azok, amik elviszik a sztorit a hátukon, itt sokkal inkább az ötlet, a világ és az írónő stílusa az, amire támaszkodni tud az olvasó. De mégis az egész regényt átszövi valami vibrálóan új, valami kellemesen zavaró, amire a legtöbb „kritizátor” és olvasó felkapja a fejét. Valami, ami fura is, szokatlan is, de legalább a miénk.

Hiszen van abban valami szívmelengető, amikor magyar szavak köszönnek vissza egy sci-fi regényben, nem igaz? Valami langymeleg nosztalgia, enyhe büszkeség átsuhan az én szívemen is, ha azt olvasom, hogy egy tudományos-fantasztikus, vagy fantasy regény Budapesten játszódik. Vagy a Balatonnál. Vagy Nyíregyházán. Teljesen mindegy, csak magyar legyen. Az Afázia egy olyan ponton lép el a valóságtól, amire még talán nem láttunk példát a hazai zsánerirodalomban: a magyar nyelvet használja fel a fikcióban.

Bizonyára már mind kerültünk olyan helyzetbe, hogy magunkról, az országunkról kellett beszélnünk, vagy gondolkodnunk. Arról, hogy mi is a magyarság? Honnan jöttünk és mi tesz minket magyarrá? Én nagyon sokszor arra jutok, hogy a nyelvünk az, ami kiemel minket. Így nagyon hamar kapcsolódni tudtam Baráth Katalin regényéhez. Lehet vitatkozni azzal, hogy az Afázia cselekménye és karakterei ismerősek már más könyvekből, de tulajdonképpen az írónő jól tette, hogy nem bonyolította túl. Nem történetet mond, hanem gondolkodásra ösztönöz. Nem csak mesél, hanem invitál is, egy olyan jövőbe, ahol megpillanthatjuk, hogyan változott anyanyelvünk édes lefordíthatatlansága, az egész Naprendszer világában?

Baráth Katalin

Mi történik velünk a jövőben?

Az Afázia jövőjében az emberiségnek nem volt más választása, mint valamikor a 22. század végén végleg elhagyni a lakhatatlanná vált Földet. Technológiájuk segítségével az emberek képesek a Naprendszer belső bolygóin is és az arra alkalmas holdakon is lakni, azonban a Kuiper-övön kívülre nem tudnak eljutni. A Naprendszer bilincsét vélhetően a mesterséges intelligenciák (emik) zárták az emberiségre a legutóbbi nagy háború során, amikor is az emberek majdnem kiirtották az emiket. A tudattal rendelkező mesterséges lények közül néhányan a kétpólusú Naprendszer között ingázó kicsi, semleges birodalomhoz, a moyerekhez menekültek.

Moyer. Majdnem magyar, az Afázia világában a moyerek a magyarok közvetlen leszármazottjai, akik a Naprendszerben uralkodó Demokrácia és a Háló Birodalom között próbálnak életben maradni saját mesterséges égitestükön, a Pandonhyán. Baráth Katalin nyelvi játékai átszövik az egész történetet. Néhány szón láthatjuk, hogy hogyan változhat a magyar nyelv a jövőben, de ugyanakkor az írónő a szereplők neveivel őrzi is a régi, hagyományos magyar neveket. A magyarok végzete az Afázia világában természetes vízkincsük lett. Az írónő jóslata szerint a 21. század végén a nyugati és keleti nagyhatalmak egyszerre vetettek szemet Magyarország tiszta ivóvízkészletére, és lerohanták hazánkat. Az ország területén egymásnak feszülő hatalmak pedig együttes erővel lakhatatlanná tették a Kárpát-medencét, a magyarok egy csoportjának az utolsó percben sikerült elmenekülniük a világűrbe.

Azóta a regényben eltelt néhány száz év, az időkezelés kissé bizonytalan, így nem tudjuk pontosan, csak érezzük, mennyire kifordult önmagából az emberiség a Naprendszerben. A moyereken kívül mindenki elvesztette a beszédre való képességét. A Háló Birodalmában az emberek közvetlen agyi impulzusokkal küldött képek segítségével kommunikálnak, gondolataikat pedig a Kommpárt mindent látó hálója felügyeli. A Demokraták nyelve egy elcsökevényesedett, kevert angol-spanyol egyszerű nyelv és legjobb esetekben is csak egyszavas, vagy egyszerű mondatokat láthatunk belőle. Itt a beszéd a szenátorok és az elit kiváltsága.

Tudjuk, hogy a nyelv elválaszthatatlan az emberi agytól. Baráth Katalin világában a nyelvi képességüket elvesztett csökevény-emberek agyára a tiszta, sértetlenül megőrzött magyar (moyer) beszéd drogként hat. Ha meghallják, önkívületi állapotba esnek és egyre többet, többet akarnak majd hallani belőle. Így a magyar nyelv felemelkedik, megszületik belőle az Ige, híres írónk és költőink pedig Igeszentként élnek tovább a moyerek világában.

Nyelvünkön kívül a moyerek sajnos a problémáinkat is örökölték. Hiába menekültek az űrbe, a körülöttük felépülő két óriási birodalom ismét fel akarja használni Pandonhyát arra, hogy egymásra mutogatva egy új, egész Naprendszerre kiterjedő háborút robbantson ki. A szoros fegyelmezettségben élő, apró moyer kolónia két „ügynököt” küld egy titkos küldetésre, hogy megtalálják az egyetlen olyan legendás moyer tárgyat, ami megmentheti a kolónia jövőjét.

Naprendszer - Forrás: nasa.gov

A nyelv diadala

A nyelv Baráth Katalin regényében kultúrák és jövő felett álló értékké emelkedik, az Afázia, a szó és a betegség is, pedig megtestesíti a nyelvi készség sérülékenységén keresztül az emberek világára leselkedő veszélyeket. A regény nyelvezete gondolkodásra készteti az olvasót, nem az a könnyen darálható eset, oda kell figyelni, de az értő szemek számára elképesztően mély rétegeket mutat be. Apró, elbújtatott utalások (Searle-csarnok, Pragmatika, a főmoyer Lingvista és a szarkasztikus MI Szintaxis) mutatják a szerző nyelv iránti végtelen tiszteletét.

Az Afázia mindenképp kiemelkedik a hazai sci-fi irodalomból, ugyanis messze van azoktól, amiket korábban olvastunk. Nem szokványos. Messze áll attól, amit megszoktunk, messze felette van az olvasói elváráshorizontnak, de éppen ez adja a regény lehetőségeit. Ma egy magyarok lehetséges jövőjére vonatkozó allegóriaként értelmezzük, de talán el tudja juttatni azt az üzenetet a zsáner művelői és az olvasók felé is, hogy a magyar szavaknak, helyszíneknek, neveknek, nyelvnek helye van a spekulatív zsánerben.

  • Ha tetszett az Afázia, és szeretnél még Baráth Katalintól olvasni, vess egy pillantást az írónő krimijeire.
  • Ha valami klasszikust keresnél, ami szintén alkalmas a nyugalom megzavarására, vagy az elmélyült gondolkodásra, Ursula K. Le Guinn-től A sötétség bal kezé-t érdemes elolvasni.
  • Ha pedig megnéznéd, hogy más szerzők hogy képzelik el a Naprendszer jövőjét, Brandon Hackett – Xeno-ja lesz a nyerő!

Jó olvasást!