Történelmünk bővelkedik háborús helyzetekben, melyek jó alapanyagul szolgálhatnának egy látványos akciómozihoz, vagy drámához. A Sárkányok Kabul felett azonban nem a régmúltba, hanem egy 2021-ben történt afganisztáni mentőakcióba enged betekintést. De sikerült-e kiküszöbölnie a műfaj hazai gyermekbetegségeit?

„Ha Isten megharagszik egy népre, akkor az meg fogja támadni Afganisztánt” – tartja egy közmondás.

Az afgán harcosokkal és az ország terepadottságaival szemben már számos nemzet vallott kudarcot. A britek és a szovjetek után 2021-ben, két évtizedes háborút követően az Amerikai Egyesült Államok is meghátrálásra kényszerült, a fejvesztett menekülésnek pedig rengetegen látták kárát. Az amerikaiak együttműködő külföldiek és helyiek az újonnan felálló iszlamista rendszer ellenségeivé váltak, akik nem számíthattak irgalomra a kíméletlen táliboktól és a terrorista módszereket alkalmazó felkelőktől. A Magyar Honvédség 2021 augusztusában, a Sámán Pajzs művelet keretében egy katonai küldöttséggel ötszáznegyven személyt juttatott ki az országból, akikre segítség nélkül valószínűleg kínzás és halál várt volna.

A Sárkányok Kabul felett a fentebb leírt mentőakció történetét dolgozza fel, fiktív, játékfilmes elemekkel kiszínezve. Bár a filmtörténelmünk bővelkedik olyan darabokban, melyek háborús időben játszódnak, azonban kevés hazai filmes próbálkozott eddig azzal, hogy ténylegesen a harcoló katonák szemszögéből mutassa be az eseményeket. A Drága Elza! a II. világháború keleti frontjára kalauzolta el a nézőket, ám a limitált költségvetés és az ügyetlen forgatókönyv a végeredményen is éreztette hatását. A S.E.R.E.G. című sorozat a Honvédség jelenébe kalauzolta a nézőt, ám az eredmény inkább egy többrészes toborzóanyagnak érződött semmint saját lábain megálló játékfilmes alkotásnak. A magyar hadtörténelem egyik leghősiesebb fejezetét idézte fel a Hunyadi sorozat az utolsó, nándorfehérvári epizódban. Bár a törökverő vitézről szóló széria rengeteg történelmi pontatlansággal és bosszantó dramaturgiai hibával bírt, a csatajelenetek és különösen a végső ostrom bemutatása már párba állítható a nemzetközi vagy akár hollywoodi produkciók igényességével. Gyakorta megfigyelhető viszont, hogy a nagy költségvetésű, állami támogatású darabok megítélése nem mentes a közéleti csatározásoktól és a politikai oldalak lövészárok harcaitól. Az alábbiakban, hasonlóan eddigi értékeléseimhez, melyeket például a Most vagy soháról és a Hunyadiról írtam, kizárólag a produkció filmművészeti vonatkozásaival kívánok foglalkozni.

A Sárkányok Kabul felett a közel múlthoz köthető témaválasztásból adódóan több könnyebbséggel rendelkezett, de rengeteg kihívás elé állította az alkotókat. Mivel a cselekmény nem a régmúltban játszódik, ezért a Honvédség eszközparkja, egyenruhái és technikai felszerelése jelenleg is rendelkezésre áll. Ugyanakkor az afganisztáni helyszínek megalkotása egyáltalán nem volt könnyű feladat. A készítők eleinte észak-afrikai helyszínben gondolkodtak, ám a külföldi forgatás jelentősen drágította volna az így sem éppen fillérekből készült mozit. Végül a kreatív helyszínválasztásoknak, a díszleteseknek és a számítógépes grafikának köszönhetően a filmet teljes egészében Magyarországon forgatták, ám a végeredményen ez egyáltalán nem érződik. Egyetlen pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy éppen Kabul repterén és utcáin, vagy Afganisztán hegyei között járunk.

Az időbeli közelség arra is lehetőséget adott, hogy az alkotók konzultáljanak a mentőakcióban részt vett valódi katonákkal, diplomatákkal és civilekkel, ugyanakkor érzékeny, akár nemzetbiztonsági információk miatt nem minden részletet dolgozhattak bele a filmbe.

Egy adott esemény pontos elemzéséhez egy történelmi távolság szintén szükséges lehet. Nem véletlen, hogy a vietnámi háborút feldolgozó legismertebb és legjobb darabok (pl. Apokalipszis most, A szakasz, Acéllövedék) már a konfliktus után tíz, húsz évvel születtek. Érdemes visszaidézni a szintén Afganisztánban játszódó Rambo III.-at, hiszen a szeptember 11-e utáni világban már egészen máshogyan tekintünk a mudzsahedin oldalán harcoló amerikai kommandósra.

A Sárkányok Kabul felett azonban nem vállalkozik arra, hogy biztonságpolitikai vagy történészi elemzést adjon, vagy mélyebb kontextusában vizsgálja az afganisztáni helyzetet. A film egy igazi „men on mission” mozi, amely küldetésen lévő, parancsot teljesítő katonákat követ nyomon és kevésbé foglalkozik a háttérrel. Ebből a szemszögből nézve a Sárkányok Kabul felett a Top Gun-filmekkel mutat rokonságot. Érződik rajta, hogy a Honvédség a filmeseknek adott jelentős támogatásért cserébe egy pozitív képet igyekszik magáról kialakítani, és ezzel a toborzást és az utánpótlást szeretné élénkíteni. A Sárkányok esetében viszont a Top Gun Maverickhez hasonlóan mindez kiváló rendezéssel, színészi játékkal, látványos akcióval és magas produkciós értékkel társul. A rendező, Dyga Zsombor, aki már az Aranyélet című sorozattal minőségi munkát tett le az asztalra most sem hagy minket cserben. Dyga kiváló érzékkel rendezi a feszült akciójeleneteket, melyek akár A sólyom végveszélyben vagy a Katonák voltunk hasonló pillanataival szemben sem maradnának alul.

Az alkotók azonban nemcsak a harci jelenteket vezénylik magabiztosan, hanem a drámaibb, emberi pillanatokat egyaránt.

Szívszorító látni, miként rohamozzák meg a reptér ellenőrző pontjait a megmentésre váró tömegek, mi lesz a reptéren hagyott táskákban és bőröndökben lévő élelem és ital sorsa, vagy miért bírnak különös jelentőséggel a Kabul felett reptetett papírsárkányok. A film a színészi játék terén sem marad alul. Bár A szakaszban látható állejtős teljesítményekre ne számítsunk, mégis mindenki megteszi a magáét. Jászberényi Gábor hiteles a karizmatikus főhadnagy szerepében, de Dietz Gusztáv és Trokán Nóra is autentikus jelenség az egyenruhájában. Mészáros Blanka szintén hiteles a humanitárius segítséget nyújtó ápolónő szerepében, és a vele kapcsolatos fiktív romantikus szálat sem erőltetik túl az alkotók. Kissé megvezető azonban, hogy a film plakátjain külön feltüntetett Stohl Andrásnak csak pár mondat jutott a filmben, ami sajnálatos egy ilyen tehetséges művész esetében.

Fogyatékossága viszont a filmnek, hogy a katonák ábrázolása némileg sematikus és a személyiségüket egyiknek sem ismerjük meg alaposabban. Ennek persze az is az oka, hogy a film rendkívül rövid időszakot mutat be, és bár láthatunk visszaemlékezéseket, komoly jellemépítő szereppel ezek sem bírnak. A szerelmi szál ily módon kissé meseszerű egy alapvetően realista filmben, ám szerencsére ezt érzik az alkotók, és nem akarják a Michael Bay-féle Pearl Harborhoz hasonló rózsaszín giccsel agyonönteni az alkotást.

A Sárkányok Kabul felett azonban magán visel egy olyan hibát is, amit így vagy úgy, de egyetlen háborús film sem tud elkerülni, legfeljebb minimalizálni.

A francia új hullámú filmes, Francois Truffaut úgy vélekedett, hogy nem lehet hiteles háborús filmet készíteni, mert a mozgóképművészet természeténél fogva esztétizál és látványos, sokszor szó szerint gyönyörű kompozíciókat jelenít meg valójában rettenetes szituációkról. Véleménye szerint nem létezik háborúellenes mozi, mivel az előbb ismertetett tényezők miatt minden ilyen alkotás háborúpártivá válik. A filmművészet tehát szórakoztató adrenalinlöketet, szemkápráztató csodát gyárt olyan eseményekről, melyek a valóságban szörnyű traumát, extrém stresszhelyzetet és tragédiákat jelentenek azoknak, akik átélik őket. A Sárkányok Kabul felett sem tudja elkerülni, hogy olykor a videójátékok esztétikáját idézve, látványos lassítással tegyen emlékezetessé például egy gránátbecsapódást.

Mindezt azért érdemes tudatosítani, mert ezt az elkerülhetetlen hibát még a legpacifistább szándékú alkotások is magukon viselik, mint amilyenek például a Nyugaton helyzet változatlan különböző feldolgozásai. Miközben tehát egy háborús korszakban, a béke jegyében, és akár elrettentő szándékkal készítünk filmet a történelem véres időszakairól, a háború szörnyű valóságát egy moziteremben sosem fogjuk tudni a maga brutalitásában átérezni.

Ennek ellenére a Sárkányok Kabul felett mindenkinek ajánlható, akit érdekelnek a háborús filmek, különösen az akciómozik szerelmeseinek. Kiállításában, rendezésében és filmes megoldásaiban egyaránt példa lehet a hazai filmes szakma előtt, a magyar közönségfilm valódi fellendülését hozhatja a jövőben – főleg ha alkotói máskor is lehetőséget kapnak majd a bizonyításra. Ha pedig sikerült hazánk területén megalkotni a távoli Afganisztán hiteles környezetét, akkor talán egy napon Buda 1686-os elfoglalását, a doberdói harcteret, vagy Budapest II. világháborús ostromát is sikerülhet újra alkotni. Érdekes lenne még feldolgozni a Vietnámban ténykedő katonai küldöttség kálváriáját, mely alapvető hatással bírt a konfliktus lezárására a ’70-es években.

Az akciómozis darabok mellett azonban fontosnak tartom, hogy a háború lélektanával, filozófiájával foglalkozó, sokkal sötétebb és nyomasztóbb darabokat egyaránt forgassanak. Ne csak a „magyar Top Gun” készüljön el, hanem a „hazai Apokalipszis most” is! Addig viszont jár a kitüntetés és az előléptetés Dyga Zsombornak és osztagának, erőt, egészséget további munkájukhoz!

Képek forrása: Fórum Hungary