Napról napra közelebb kerülünk a Skywalker-trilógia zárórészéhez, és attól függetlenül hogy te éppen az előzmény– vagy a folytatás-trilógiát tartod a sátán teremtményeinek, valószínűleg olvastál és láttál történeteket a fősodorbeli filmeken kívül is, amik után csak a fejedet tudtad vakargatni. Ma megnézünk pár példát hol és miken tud megbukni (néha rendkívül csúfosan) a Star Wars, ha nem figyel oda eléggé.

A TOP 10 listák rendkívül informatívak tudnak lenni, ezért ezt a cikket is egy ilyenbe rendszereztük. Ám tekintettel a Skywalker-sagára, ezúttal 9 részben mondjuk el mik az Expanded Unverse (kánon vagy nem kánon, ma nem számít) legrosszabb pillanatai. Bár válogatásról van itt szó, a célunk az, hogy bemutassuk mik azok a folyamatosan visszatérő hibák a Star Wars külső történeteiben, amiktől néha képtelen elszakadni. Ám leküzdésükkel az egyik legjobb hátteret tudnák (vagy tudták volna) adni a Csillagok Háborúja világához

9. Klónozott mindenki

A hanyatló sci-fi szériákat legtöbbször könnyű felismerni egy közös pontjukról: a klónozásról. Ha a klónozás eleve nem a történet elejétől van beleépítve a sztorinkba, nagy az esély rá hogy a bevezetése meglehetősen nagy káoszt hagy maga után. Általában akkor kerülnek bele egy történetbe, amikor a fő történetszál teljesen lezárul, és nincs esély annak folytatására. Ekkor jönnek a klónok, ami nagyon nagy segítség ebben a kutyaszorítóban, ugyanis a folytatás illúzióját rakja a néző elé, anélkül hogy új ellenséget kelljen kitalálni.

Luke a már nem kánon folytatásában nem csak magával küzd meg, de az uralkodó több hasonmásával is, aki így próbálja elérni a halhatatlanságot. Ez rendkívül olcsó módja a történetszál folytatásának, ugyanis egy lezárt győzelmet tesz hirtelen semmivé ezzel – és ráadásul még csak nem is kreatívan oldja meg. (Milyen jó hogy még nem jött ki a Skywalker kora, ezért büntethetlenül szidhatom valószínűleg ugyanazt amit a film is el fog sütni.)

Az uralkodó éppen újjászületik mint a Doom Slayer

8. Most már nagyfiúk vagyunk!

A Csillagok Háborúja lényegéből fakadóan kortalan – azaz a képernyőn lepergő pillanatok ugyanúgy meg tudják ragadni az ötévest és az ötvenévest is. Ám ha olyan naggyá növi ki magát a Star Wars, mint ami most lett belőle, ez az állapot aligha tartható sokáig. Így tehát megszülettek filmek, sorozatok, könyvek és képregények amik a kisebb korosztály számára készültek – ám ugyanez a másik irányba nem tud működni, hisz így elveszti a kortalanságát egy star wars történet, ha teszemazt egy nyolcéves el lenne tiltva tőle. Ám az alkotók ezt nem mindig vették figyelembe, és sokkal inkább a saját korosztályukat próbálták kielégíteni. Bár George Lucasnak se mindig ment, jó hogyha a széria egy komplett egészet tud alakítani tónusában, és nincsenek nagyobb kilengések ami miatt megkérdőjelezed a többi részlet jelentőségét.

A régi tágabb univerzumban (azon belül is a fő történetszál folytatásában) komoly konfliktust jelentett Luke és barátai számára a Yuuzhan Vong. Ez tulajdonképpen egy intergalagtikus erőn kívülálló idegen faj, akik le akarják igázni a galaxist – Luke-nak meg kell őket állítania. Megvalósításuk azonban olyannyira idegenül lett megoldva, hogy kicsit se illenek bele a Star Wars világába. Ez a faj tulajdonképpen mások fájdalmából tud erőt meríteni magának, ami mint ötlet akár illhetne az univerzumba, azonban az egész megvalósításról lesüt hogy ez a faj azért lett csak megteremtve, hogy egy nagyon brutális és minden eddigi gonosznál kontrasztosabb ellenséges erő jöhessen létre. Ez az erőltetettség nagyon megátszik rajta, és emiatt rettentően elüt a világ többi részétől. 

Ha Darth Maul kinézete nem lett volna eléggé egyértelműen gonosz…

7. A klónok újabb támadása

Az egyetlen kánon elem a mai listán a 2008-as Klónok Háborúja film. Ha nem hallottál róla, vagy netalán csak a sorozatot ismered – nem csodálkozok egyáltalán. Ezt a filmet én is próbálom folyamatosan elfelejteni, és egyáltalán nem azért mert olyannyira szörnyű vagy sértő lenne. A Klónok Háborúja képviseli mindazon történeteket, amikről bűntelenül lesüt hogy semmit nem akarnak mondani és ezt a semmit egyáltalán nem próbálják kreatív módon előadni. 

Ki lehet készülésüknek okát egy szóval is fejezni, ami nem más mint a pénz. Ugyanis a Klónok háborúja sem más mint egy nagyranőtt reklám a star wars első komoly animációs sorozatához, ám színvonalában alig üti meg a tényleges sorozat egyik rosszabb részét, filmként semmilyen szinten nem állja meg a helyét. Ja és ráadásként – a film a lehető legsértőbb meleg-sztereotípiát is tartalmazza, ami csak belefér a star wars világába (Watto és Jar-Jar mint „paródiák” ehhez képest semmik!). 

Hasonlóan meggyőző látványvilág kisér minket végig a teljes filmen

6. A kreativitás abszolút zsákutcája

A Star Wars folyamatosan küzd azzal, hogy meg tudjon maradni újítónak és frissnek, mint amilyen anno a negyedik rész volt 1977-ben. Néha azonban nem próbálkozik valami túlságosan, azt meg kell hagyni – legyen ez például a háromszázhuszonhetedik bolygópusztító eszköz, vagy a folyamatosan visszatérő mellékszereplők. Azonban egy másik terület, ahova be kell fektetni egy kis energiát meg kreativitást, hogy érdekesek tudjunk maradni, az a Star Wars lényeinek kinézete, vitathatatlanul a filmszéria egyik legvonzóbb része sokak számára. Ezért például nem szerencsés az egyik fontos mellékszereplőnket egy konkrét zöld nyúlnak ábrázolni az új képregényünkben. Hogy micsoda?

Igen, Jaxxon (csak hogy ne legyen elég a nyulas utalásokból, Jackson volt eredetileg Tapsi Hapsi hivatalos neve), az űrnyúl majdhogynem a legelső teljesen újonnan kitalált mellékszereplő, aki azután vált a Star Wars világának részéve, miután a Marvel sikeresen felvásárolta a Csillagok Háborúja képregényjogait. Nem sokal gondolkodtak rajta a készítők, és nem csak a kinézetében: személyiségében egy az egyben Rocket Raccoon (magyarul: Mordály) teljes másolata. A viszonylag hosszú kezdetleges szereplése után a rajongótábor vicctárgyává vált, azonban az utóbbi években sikerült visszakúsznia a kánonba mint egy humoros mellékszereplő, akit jobb ha nem veszel egyáltalán komolyan.

Ha nem mondanám hogy ez Star Wars, rájönnél?

5. Messzire menő műfajkeveredés

A star wars híres arról, hogy műfaját úgy istenigazából nehéz meghatározni, hisz sokfajta zsáner legjobb elemeit próbálja összegyúrni egy többé-kevésbé harmonikus egésszé. Emiatt persze szinte szabad kezet kaptak a Star Wars tágabb univerzumának írói abban hogy ők melyik műfajt akarják legerősebbnek feltüntentetni az adott műben. Csak hogy a legfrisebb és legismertebb példákat említsém, erősen érezni pl. a Solo-n a heist-filmek (magyarul: bankrablós / üldözős film) hatását, ugyanúgy ahogy a Mandalorian sorozaton a klasszikus Western behatását. Ezekkel ilyen szinten semmi gond nincsen, hisz épp csak egy kicsit térnek el a star wars alaptémáitól, hangulatát és tónusát egyáltalán nem próbálják megváltoztatni annak.

Ennek szöges ellentéte Joe Screiber regénye, a Halálosztag, ami konkrétan a zombifilmet próbálja átültetni a Star Wars világába – rendkívül kis sikerrel. Az ötlet talán viccesnek hathat ha 3 bekezdésben olvasnád el ezt a történetet valaki blogjában, azonban ez egy hivatalos Star Wars történetként jelent meg anno (ma már nem kánon szerencsére). A Halálosztag egyáltalán nem próbál enyhíteni a tényen, hogy ő ebbe a világba semmilyen szinten nem illik bele, hangulatában főleg az Alien-filmeket próbálja meg az olvasónak visszaadni. Csak hogy tisztázzuk, magukkal az élőhalottakkal nincs gond a Csillagok Háborúja világában (A Klónok Háborúja sorozat kétszer is elsüti ezt a poént), ha azt az adott médium képes rendesen belesimítani a Star Wars világába – a Halálosztag azonban ezt meg se próbálta. 

„Nem túl halott maga rohamosztagosnak?”

4. Kinek ne adjunk a kezébe fénykardot?

A fénykard a Csillagok háborúja egyik legikonikusabb eleme, valahol holtversenyben Darth Vader maszkjával és R2D2-val. Így tehát teljesen érhető hogy majdnem minden Star Wars történetben szerepelnie kell valamilyen szinten, és hogy ezek felében abszolút ügyetlenül és értelmetlenül van beleerőltetve a sztoriba. Még maga George Lucas sem teljesen tudott mit kezdeni a fénykardokkal az előzménytrilógiában, erősen demisztifikálta a fegyver addig felépített kultuszát. Képzelheted mit csinál ezzel egy csapat lelkes író, akinek még ez is kevésnek számít.

Egyik legmeghökkentőbb ilyen példa Barbara Hambly Planet of Twilight (szabadon: Az Alkonyat Bolygója) című regényében szerepel, amiben a Jediként kiképzett Leia találkozik Bendorionnal, a sötét Jedivel, akivel meg kell küzdenie. Bendorion pedig nem más fajból való, mint maga Jabba, ami így egy meglehetősen nevetséges képet tár elénk. A mozgásra képtelen kövér gyíkember nem az a fajta lény, aki fénykardpárbajra hívna ki téged, ám ez a könyv meghazuttolja e szűk nézőpontunkat. Az írónő valószínűleg forradalmian különlegesnek tartotta ez ötletét amikor először papírra vetette, ám valójában egyszerre sikerült a Star Wars két erős elemét kinevettetnie velünk.Na igen, nehéz az ilyesmit vizuálisan ábrázolni…

3. Ha még nem lenne elég az ewokokból…

Az eredeti trilógia vitathatatlanul legjobb jelenetei mindazok, amikben szerepelnek az ewokok, és ebben szerencsére minden rajongó együtt tud érteni. Egyszerűen nem tudunk betelni ezekkel az aranyos medvékkel, ahogy teljesen logikusan és hihetően megsemmisítik a birodalom teljes szárazföldi egységét három kaviccsal és egy halom farönkkel. George Lucas pedig ismer minket, és tudja miből lehet pénzt csinálni, ezért a Jedi Visszatér után egy újabb TV-s projektet rendelt be („Újabb? Nem készült ezelőtt semmi Star Wars média TV-re!” – G.L., valószínűleg), aminek középpontjában szintén az Endor holdja és az ewokok álltak. A Bátrak Karavánja ezúttal egyértelműen gyerekeknek lett célova, amit a filmsorozat remekül teljesít is, ezúttal ebbe nem is nagyon szólhatok bele – ezek a filmek nem nekem készültek.

Azonban abba már beleüthetem az orrom, hogy a Bátrak Karavánja olyannyira kis költségvetésű, és azt a kis költséget olyannyira rosszul kezeli, hogy végeredményben teljesen kiveszik a filmekből a Star Wars érzés, annak kivételével hogy néhány mellékszereplőnk az ewok fajból való. A jelmezek, a díszletek és a lények mind nagyon hasraütésszerűek, kicsit se próbálják a Csillagok háborúja hangulatát visszaadni. A történet is túl messzire kalandozik a megszokottól (egyáltalán nem jó értelemben), így végül egy tökéletes, felejtésre gyártott TV-s produkciót kapunk kézhez. 

Ezen a képen különösen érezni a filmek extenzív büdzséjét

2. A Wookie családi fészek

Tudom, tudom, laposra vert téma már a Star Wars karácsonyi különkiadása, azonban nagyon kegyetlen lenne lehagyni erről a listáról ezt a csodát. A Holiday Special (aminek elkészültét George Lucas karrierje legnagyobb hibájának tarott) talán minden idők egyik legkülönlegesebb filmje, hasonlóan kaotikus agymenést azóta sem láttam sehol. Még csak meg sem kell említenem a Star Wars nevet, ugyanis ez a karácsonyi „epizód” messze túlmutat azon, hogy vajmi kevés köze van a Csillagok Háborújához – e szörnyszülött körülbelül minden lehetséges hibát elvét, amit egy film elkövethet. Rendkívül olcsón néz ki, unalmas és végtelenül humortalan, miközben nézed konkrét fizikai fájdalmat érzel. He ennek ellenére mégis kedved támad hozzá, meg ne merd nézni, olvasd el inkább róla cikkünket.

Harrison Ford éppen átgondolja az életét

1. Willrow Hood legendája

A Star Wars egyik legkülönlegesebb jellemzője, hogy egyszerre tud rendkívül tág és meglehetősen szűk is lenni. És míg ez a probléma eleve feltűnik az előzménytrilógiában („Boba Fett” klónjai a rohamosztagosok, Darth Vader építette C3PO-t), sokkal szembetűnőbb mindez a tágabb univerzumban. Hogy az írók ne nagyon keveredjenek bele a Star Wars fontosabb történetszálaiba, jobb híján a filmekben feltűnő összes karakterhez elkezdtek kerek élettörténeteket írni. No igen, ha még csak Lando-ról vagy Mon Mothma-ról lenne szó megérteném a dolgot, azonban a az alkotók ennél sokkal extenzívebb munkába kezdtek. Emlékszel még a negyedik rész kantin-jelenetére? Na ott minden egyes lénynek megtudhatod a kalandjait, ha érdekel.

De esetleg ha ez nem lenne elég, utánaolvashatsz hogy lettek a Rancor és a gazdája barátok, vagy hogy a kék elefántzongoristának Jabba palotájában mi újság otthon a családjával (ezt a szokást egyébként máig nem hagyta el a Star Wars, csak most előre írják a lényegtelen karakterekhez a történeteket; ám így viszont megesik hogy olyan szereplőhöz adnak ki könyvet vagy képregényt, akit végül egy végső fázisban teljesen kivágtak a filmből). Az előbbinek szerintem legkomikusabb példája nem más Willrow Hood. Ja hogy nem ugrik be így hirtelen ki is ő? Hát kérlek a hatodik részben, amikor Lando bemondja a rádióba, hogy megszállták a birodalmiak Felhővárost, láthatunk hektikusan elszaladni egy csapat lakost, többek között egy tizedmásodpercig Willrow Hood-ot is felfedezhetjük közöttük.
Willrow Hood elszalad megmenteni a galaxist

Willrow a hóna alatt egy Földi jégkrémkészítőt szorongat. Ez persze remek alap egy karakterhez, és épít is rá a Star Wars rendesen – Willrow valójában a lázadók elérhetőségeinek adatlistáját rejtette a jégkrémkészítőbe, és életét kockáztatva éppen próbálja kimenteni a Birodalom orra alól ezt a felbecsülhetetlenül értékes tárgyat; nagyban hozzájárulva a lázadók későbbi nagy sikeréhez. Így csinált tehát a Star Wars a legutolsó statisztából igazi nagy karaktert – és meg kell hagyni, van ebben az egészben valami megható. 

Összegzésképp: a star wars filmeken kívüli univerzuma hatalmas, ezért teljesen érthető hogy sok sebből vérzik, ám ez még mindig nem jelenti azt hogy ne lenne minden rossz történetre tíz kiváló – én csupán szemléltetni akartam mik azok a nagyobb hibák amik egy-egy képregény vagy könyv elolvasása után még megbecsojáthatóak, ám folyamatosan ismétlődve már meglehetősen aggasztóvá válnak (kivétel persze a Holiday Special! Azt nehéz lenne elismételni). És ne feledjétek: semmit nem számít hogy mi kánon meg mi nem – rossz történet az mindkét oldalon rossz történet marad.