Szerző: Gaax

Apple TV+, Sorozat

Hollywood féktelen kapzsiságán néha egyszerűen csak röhögni lehet – The Studio kritika

A szebb napjain álomgyárként is emlegetett Hollywood sosem volt egy makulátlan csoda. Mindig is ott rejlett benne az a gonosz kapzsiság, ami minket embereket is nagyon könnyen el tud téríteni, hogy aztán ördögi tervét véghezvíve kéjes mosollyal az arcán learassa a babérokat. Vagy legalábbis pénzre váltsa amit lehet. Az egykor a szórakoztatóipar megkerülhetetlen Mekkájaként számon tartott Hollywood az elmúlt fél évtized során szinte a feje tetejére állt, amelynek néhány komolyabb visszhangot eleresztő mozzanata annyira abszurd volt, hogy azt nehéz volt kibírni röhögés nélkül. 

(tovább…)
Film

Belső ellenség – Mennydörgők* kritika

Valami nagyon félrement a Bosszúállók: Végjáték 2019-es bemutatója óta és ezzel Kevin Feige és a Marvel Studios döntéshozói is tökéletesen tisztában vannak. A Marvel Filmes Univerzum következő nagy sagaja a multiverse saga az elmúlt közel öt esztendő alatt inkább csak pislákolt, mintsem égő fáklyaként mutatta volna az utat a következő nagy dobásig. Arról nem is szólva, hogy a Disney+-ra készült féltucatnyi élőszereplős széria néhány üdítő kivételtől eltekintve, mostanra már inkább kötelező házi feladatnak, semmint a későbbi filmeket valóban többlet tartalommal megtölteni hivatott plusz fejezetnek érződik az egykor elkötelezett rajongók többsége számára.

(tovább…)
Film

Ördögien jó szórakozás – Bűnösök kritika

Az előzetesek alapján nem igazán tudtam mire is számíthatok pontosan Ryan Coogler rendezésétől, azon túl, hogy a története némileg megmártózik a természetfelettiben. A végeredmény viszont talán még a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta, ami olyan volt, mintha a direktor egyszerre akart volna Tarantino és Peele munkássága előtt tisztelegni, miközben azért a saját stílusjegyeit sem küldte a kispadra, miközben valami olyasmiről szeretett volna mesélni nekünk, ami valamilyen módon mindannyiunkat képes összekötni. Bőrszíntől, vallástól, nemzetiségtől, az általunk beszélt anyanyelvtől függetlenül. 

(tovább…)
Max, Sorozat

A gyűlölet ösvényéről nincs visszaút – The Last of Us 2. évad 1. rész kritika

Jómagam azon játékosok sorait erősítem, akik a kezdetektől fogva nyomon követték a The Last of Us meglehetősen kacskaringós pályafutását. Az eredetileg 2013-ban még a Playstation 3 egyik legutolsó exkluzív játékaként megjelent túlélő-horrorként is aposztrofálható Naughty Dog kaland rövid idő leforgása alatt a stúdió egyik talán legfontosabb IP-jévé nőtte ki magát és tetemes rajongó tábort gyűjtött maga köré. Az érzelmileg maga alá gyűrő befejezés után aztán a fandomnak közel hat esztendőt kellett várnia a második epizódra, amely a Covid járvány kellős közepén legalább annyi sebet hagyott az emberek lelkén, mint amennyit a Part II eseményei azok sokszor valóban húsvérnek érződő szereplőin.

(tovább…)
Film

Amikor a rendszer megesz, kiköp és az egész kezdődik elölről – Mickey 17 kritika

Pong Dzsunho megszállott filmes. Na nem abban az értelemben véve, mint néhány kollégája akik bizonyos körülményekhez ragaszkodnak a filmjeik forgatásai során, például csak minimális CGI-t használnak, ha tehetik, hanem inkább abból a szempontból nézve, hogy a rendező ugyanazon témára már a sokadik filmjét készíti el. Ez persze kicsit sem veszélytelen vállalkozás, mivel bármennyire is legyen a választott téma szerteágazó ezernyi pontból körül járható, fennáll a veszélye, hogy az alkotó belefut az önismétlésbe.

(tovább…)
Max, Sorozat

Szörnynek senki sem születik – Creature Commandos kritika

James Gunn nevét ma már szinte senkinek sem kell bemutatni, aki nagy utat járt be az elmúlt közel másfél évtized alatt. Karrierútja nagyon hasonlít a klasszikus szuperhős történetekéhez, hiszen van benne dicsőséges felemelkedés (A galaxis őrzői 1-2) hatalmas bukás mikor épp menesztették a Disneytől, és persze főnix módjára való feltámadás, amit már a The Sucide Squad, Peacemaker – Békeharcos és persze A galaxis őrzői harmadik felvonása szentháromsága takar. A rendezőre tehát nem lehet azt mondani, hogy valaha is tétlenkedett volna, aki most Peter Safrannel karöltve a DC Studios vezetőjeként élete talán legnagyobb kihívásával néz szembe.

(tovább…)
Film

Majomparádé – Better Man: Robbie Williams kritika

A Raimi Maleknek Oscar-díjat érő Bohém Rapszódia óta Hollywood csak úgy ontja magából az újabbnál, újabb zenészekről szóló biopiceket, ám ezeket közelebbről megvizsgálva nyilvánvaló, hogy a legtöbbjük, a Bohém Rapszódiát is beleértve, nem jobb egy erősen közepes mozinál. Ezek közül talán a kivételt egyedül az Elton John viharos életét feldolgozó Taron Egerton-féle Rocketman volt az egyetlen üdítő kivétel, amely nem volt félsz a hírnév és az azzal járó csillogás mögé és benézni. Ami olykor közel sem olyan szívmelengető vagy épp családbarát, mint ahogyan azt sokan képzelik. A Better Man: Robbie Williams előbbihez hasonlóan épp ugyanezt szeretné elénk tárni, ám ezúttal egy jókora csavar kíséretében.

(tovább…)
Film

A teológia útvesztőjében – Eretnek kritika

Ha valamiért igazán nincs oka panaszra a horror műfaj elkötelezett rajongóinak, az az elmúlt évek roppant széles spektrumon mozgó, nem mellesleg pedig többségében kifejezetten jól sikerült horrorfilm választéka, ahol szinte már mindenki megkapta azt az egy horrort, ami után napokig azon kattogott, vajon mit is látott valójában. A Hang nélkül és a kevésbé jól sikerült 65 mögött álló Scott Beck és Brian Woods író párosa, a Hugh Grant nevével fémjelzett Eretnekkel pontosan valami ilyesmit szeretett volna letenni az asztalra, amely nagyobb részt sikerült is nekik, bár néhány helyen azért jobban jártak volna, ha követik a kevesebb, néha több elvét. 

(tovább…)
Max, Sorozat

A hatalom valódi természete – Dűne: Prófécia pilot kritika

Merész húzás volt a Warner Bros. Discovery részéről, hogy nem sokkal az első Dűne film kirobbanó sikere után, az akkor kötelezőnek mondható folytatás berendelése mellett máris univerzum építésre adták a fejüket, hiszen a Frank Herbert által megteremtett Dűne világa bőven tartogat még olyan elmesélésre történeteket, amelyek a nagy vászonra vagy épp a televíziók képernyőjére egyaránt érdemesek.

(tovább…)
Max, Sorozat

A szervezett bűnözés nem vész el, csak átalakul – Pingvin sorozatkritika

A Pingvin fantasztikusan sikerült pilot epizódja után erős volt a gyanúm, hogy Matt Reeves-ék itt még csak itt még csak apró ízelítőt adtak nekünk az általuk megálmodott lassan önmagát felemésztő Gothamből, ahol a bűnözés sohasem egy választott életút volt, hanem sokkal inkább az egyetlen lehetséges kiút egy jobb életre. A korrupció és a szervezett bűnözés mocskától bűzlő metropoliszban a többség csak a túlélésért küzd, azonban vannak, akik ennél többre vágynak, mert úgy hiszik, az ő helyük valahol máshol van, mint ahová a sors elrendelte őket. 

(tovább…)