Lehet-e sikerrel sorozattá adaptálni a The Last of Us-játékok poszt-apokaliptikus western történetét? Miként válik hús-vér valósággá egy virtuális térben játszódó kegyetlen utazás? Az HBO legújabb szuperprodukciója vajon tényleg megmutatja a fényt a sötétségben?

Fertőző videójáték

A The Last of Us először 2013-ban látta meg a napvilágot, a Naughty Dog stúdió és Neil Druckmann jóvoltából. A Play Station 3-on megjelent játék rövidesen hatalmas sikert futott be, mely jórészt annak a hihetetlen történetmesélésnek köszönhető, amely hollywoodi filmekkel vetekedett. A játék ezt követően egy rövid kiegészítővel, a Left Behind-dal gazdagodott, majd 2014-ben egy remaster formájában PS4-en is elérhetővé vált. A folytatás, a The Last of Us: Part II. 2020 nyarán mutatkozott be, és már megjelenése előtt hatalmas botrányt kavart a kontextus nélkül kiszivárogtatott jelenetek miatt. 2022 szeptemberében az első részt az alapoktól felújítva kiadták PS5-re The Last of Us: Part I. címen, mely nemsokára PC-n is megjelenik. Ez egyben kiváló hírverést kínált a készülő sorozat-adaptációhoz és az első rész felzárkózhatott a második grafikai szintjéhez.

A szériának az HBO-val karöltve a játékok atyja, Neil Druckmann és a Csernobil-sorozattal elismertséget szerző Craig Mazin adott életet. Egy éven keresztül forgatták Kanadában és az első évad magasabb költségvetéssel gazdálkodhatott, mint az HBO másik zászlóshajója, Trónok harca. A történet szerint az emberi civilizációt egy gombafertőzés okozta világjárvány szinte teljesen elmossa a térképről – érdekesség hogy a járvány a játékban 2013-ban, míg a sorozatban 2003-ban robban ki. A fertőzöttek zombiszerű ösztönlényekké alakulnak, a túlélők pedig lehetőségeikhez mérten próbálnak boldogulni ebben a kegyetlen új világban. Ilyen ember Joel Miller (Pedro Pacal), aki a pandémia kitörésekor saját kamaszlányát veszíti el. 20 évvel a katasztrófa után – vagyis az alapműben 2033, míg az adaptációban 2023-ban – Joel csempészként keresi kenyerét a lezárt Bostonban, ahol szigorú katonai törvények uralkodnak. Egy napon azonban azt a megbízást kapja, hogy segítsen kiszöktetni egy fiatal lányt, Ellie Williamset (Bella Ramsey) és juttassa el őt a Firefly – Szentjánosbogár, a magyarításban Tűzbogár – nevű titkos ellenálló csoport kutatóállomására. Ellie ugyanis immunis a fertőzésre, így ő jelentheti az emberiség megmenekülését a teljes pusztulástól.

A gombás pizza receptje

A sorozat a játékhoz hasonlóan Joel és Ellie veszedelmekkel teli útját mutatja be. A széria készítőire azonban óriási nyomás nehezedett. Videójátékot adaptálni különösen nehéz vállalkozás, melyre nem igazán láthattunk jól sikerült példát. A játékok élvezeti faktorát legtöbbször nem a történet adja, hanem maga a játékélmény, az interaktív tapasztalás, ami egy filmnél értelemszerűen elvész. A The Last of Us újdonsága viszont nem a játékmechanikában, hanem a történetben, a karakterekben és a hangulatban rejlett, ami még többet tartogat magában, mint amit a játékban megélhettünk. A karakterek terén azért akad nehézsége az alkotóknak, mert a legtöbb gamernek teljesen az agyába égett Troy Baker és Ashley Johnson emlékezetes Joel-Ellie párosa.

A játékadaptáció másik nagy buktatója lényegében azonos bármely feldolgozáséval, amely széles rajongótáborral rendelkezik. Miközben az átiratnak ki kell szolgálnia az eredeti törzsközönséget, azok számára is értelmezhetőnek kell lennie, akik először találkoznak az alapmű világával. Hiába áll rendelkezésre egy rakat képregény, könyv, magyarázat stb., ha az adaptáció értelmezhetetlen ezek ismerete nélkül. Lehet persze elrejteni húsvéti tojásokat és csemegéket a rajongók számára, de ezek nem képezhetik az adaptáció tésztáját, csak a fűszert a pizza tetején (vagy a gombát, hogy igazán stílusosak legyünk).

Megcsinálták!

Mazin és Druckmann szinte a lehetetlennel dacolva alkották meg a sorozatot, és az első évad megtekintésé után úgy tűnik, a páros végre megtörte az átkot a videójáték-filmek felett. A Jurassic Park után szabadon, ezek az őrült kurafiak megcsinálták! A The Last of Us-sorozat képében egy közel sem hibátlan, mégis minőségi és szerethető alkotást tisztelhetünk, mely egészen biztosan hivatkozási alappá válik a jövőben. A készítők – főleg az évad első felében – rendkívül kreatívan álltak hozzá az univerzum kibővítéséhez. A briliáns írói munkának köszönhetően számos olyan pillanatban lehet részünk, ami elsőre meglepőnek tűnhet, mégis jól illeszkedik a játékok által megteremtett világba. Ilyen például, amikor bepillantást nyerhetünk abba, miként gondolkodtak a szakértők évtizedekkel a járvány kitörése előtt, miként figyeltek fel az első fertőzöttekre, de Ellie immunitására is kapunk magyarázatot. A járvány berobbanásának játékból megismert képeit a készítők sikeresen, vérfagyasztóbb formában álmodták újra. Parádés új karaktereket ismerhetünk meg, akik rendkívül sokat adnak a klasszikus sztorihoz. A szériának tehát alapvetően nagyon jól áll, amikor mer eltérni az alapanyagától.

Találhatunk persze olyan változtatásokat, melyek egészen biztosan viták tárgya lesz majd a rajongók körében. Az egyik ilyen például, hogy a játékokkal ellentétben, a sorozatban a gomba nem spórával terjed, hanem egy különleges, a gombafonalak segítségével működő hálózattal. Ez az újítás feszült perceket hoz a széria néhány nagy jelenetében. Ugyanakkor megöli azt a klausztrofób atmoszférát, amit a játékosok a spórával fertőzött területeken haladva tapasztalhattak, amikor gázálarcot viselő karaktereiket irányíthatták. A leghevesebb vitákat viszont egészen biztosan az egyik mellékkarakter történetére épülő epizód fogja kiváltani, ami a játékbéli akció helyett, emberi sorsokra épülő drámára épül. Az alapanyaghoz hasonlóan a sorozatnak is fontos eleme az érzékenyítés, ami a szériában nemcsak a szexuális és etnikai kisebbségekre korlátozódik, hanem a fogyatékkal élőkre egyaránt.

Az alapmű fogságában

Sajnos, ahogyan haladunk előre az évadban, úgy az alkotók kísérletező kedve is egyre inkább lankad és az adaptáció szép lassan szolgaivá válik. Ezért a játékos közösséget, akik behatóan ismerik az eredeti történet minden mondatát, pillanatát, nem érheti túl nagy meglepetés. Ez talán leginkább a The Left Behind kiegészítőt feldolgozó epizódnál tetten érhető. Szintén csalódást keltő lehet, amikor egy játékból ismert szereplőnek az írók vallási motivációt adnak, de ezt mégsem bontják ki kellő mértékben. Pedig a The Last of Us világában igenis elférne az elmélkedés, a filozófia, de akár a teológia. A sorozat e téren valóban kiszakadhatott volna a videójáték-adaptációkat érő skatulyából, ám a nagy lehetőséget az alapanyaghoz való túlzott ragaszkodás ásta alá.

A hangulatra viszont egyáltalán nem lehet panaszunk. A konzolok által megismert félelmetes világ lenyűgöző formában kel életre. A fertőzöttek jellegzetes mozgása, kattogó hangja és a belőlük burjánzó gombás képződmények vérfagyasztó hatást keltenek és a széria több jelenetében igencsak működik a horror-faktor. Ennek ellenére a sorozat nem akciódömping, és az alkotók a játékbéli erőszakot visszafogták, de talán pontosabb azt mondani, hogy nagyobb jelentősége van egy-egy aktus agresszivitásának. A játékok westernekre emlékeztető, utazós, road-movies beütése ugyancsak átüt a képernyőről, ahogy Gustavo Santaolalla, kétszeres Oscar-díjas komponista, a játékok eredeti zeneszerzőjének jól ismert muzsikái szintén tökéletesen festik alá az élőszereplős változatot. A gamerek elégedetten bólogathatnak, amikor a készítők kifejezetten feléjük kacsintanak ki. A játékmechanikai elemek éltre keltése, mint az egymásnak bakot tartva falmászás, egy akadály odébb tolása jóleső érzéssel töltik majd el a játékosakat, de nem hiányozhatnak Ellie igencsak reccsenős szóviccei sem.

Hús-vér karakterek

A szereposztás szinte tökéletes. Pedro Pascal Joelje olyan tökéletesen kel életre, hogy minden kezdeti kétkedést eloszlat. Figurája, akárcsak a játékokban gyarló, önző és bizony kegyetlen, de mégis szerethető, és minden érzése, gondolata átélhető. A mellékszerepekben szintén parádés alakításokat láthatunk. Gabriel Luna meggyőző Joel testvére, Tommy szerepében, akárcsak Anna Torv, aki Joel partnerét és csempésztársát, a harcias Tess-t formálja meg. Az igazi TLOU rajongóknak viszont valódi csemege lehet, amikor olyan színészek tűnnek fel, akik a játékokban alakították kedvenceiket. Ilyen például a Firefly-ok vezetőjét, a Marlenet játszó Merle Dandridge, aki már a játékokban is eljátszhatta a karaktert. A játékokban eredetileg Tommyt játszó Jeffrey Pierce, akit itt egészen új szerepben láthatunk. Az igazi meglepetést viszont az eredeti duót alakító színészek felbukkanása jelenti majd. Az eredetileg Joelt játszó Troy Baker és az Ellie-t megformáló Ashley Johnson ugyan kicsi, de egyáltalán nem jelentéktelen szerepekben mutathatják meg tehetségüket, és jeleneteik biztos sok rajongónak okoznak majd elégedettséget.

Aki viszont – legalábbis szerény véleményem szerint – csalódást kelt, az nem más, mint az Ellie bőrébe bújó fiatal tehetség, Bella Ramsey. A színésznőt, Pascallal egyetemben, már a szereposztás bejelentésekor heves kritikák érték, lévén egyáltalán nem hasonlít arra a figurára, akit az alapműből ismerhet a közönség. Ám míg Pacal játékával és egyéniségével képes ledolgozni az eltérő külső okozta hátrányt, addig Ramsey egészen a befejezésig nem válik igazán szerethető Ellie-vé. Nem pusztán arról van szó, hogy a színésznő külseje nem emlékeztet játékbéli mására, hanem a hanghordozása, gesztusai, és egyénisége egyaránt idegenek az Ashley Johnson által játszott kamaszlányétól. Johnson Ellie-jében ugyanis pimaszsága ellenére rengeteg szív, szeretet és kedvesség lakozott, egy olyan gyermek, amilyenre a legtöbb apuka is vágyik. Ramsey Ellie-je viszont sokszor kimondottan undok és karaktere sem jár be akkora jellemfejlődést, mint Johnsoné. Ennek ellenére a főszereplők közötti harmónia és kémia egészen jól működik, ám érződik, hogy Ramseynek igencsak szüksége van egy olyan tapasztalt színész alázatos támogatására, mint amilyen Pascal.

Végítélet

Az HBO The Last of Us sorozata tehát messze nem tökéletes darab, de nemcsak a többi videójáték-adaptáció mezőnyéből emelkedik ki, hanem saját jogán is rendkívüli szériának mondható. Tökéletesen értelmezhető azoknak, akik még soha nem ragadtak kontrollert, de a gamer közösségnek is tartogat újdonságokat. Egészen biztosan vitákat fog kiváltani több megoldása, a játékoktól sem idegen szabadelvű ideológiája, valamint a visszafogottabb akciótempó. Nagyon jól állna viszont a sorozatnak, ha a második évadban merné még inkább tovább gondolni az alapanyagot, vagy elmélyítené a gombafertőzés univerzumát.

A The Last of Us nem egyszerűen egy játék vagy sorozat. A The Last of Us lenyomata mindannak, ahol az emberiség tart a XXI. században. Világunk eseményei pedig nem felülírják, csak még jobban megerősítik azt a történetet, ami 2013-ban útjára indult. Pandémia, egymás ellen hadakozó táborok, az emberiség pusztulásának szörnyűséges képe. Mindez sajnos riasztóan ismerős lehet számunkra. De nyerhet-e ebből végre megváltást az emberiség, és ha igen, milyen áron? Talán ez a morális, szinte teológiai jellegű kérdés a The Last of Us igazi fényforrása, az apró szentjánosbogár, ami kiutat jelenthet a sötétségben rekedt emberiségnek.

A The Last of Us január 16-ától látható az HBO Max kínálatában.