Stanley Tucci nem az a fajta színész, aki minden poszter közepén ott virít, aki viszi a showt és a pletykarovatok címlapját. Ez a fickó egy minőségi válogatás. De messze nem az-az arc, aki megjelenik előtted, és te nem tudod hova rakni. Számtalan jelölés, jó pár bezsebelt díj, többnyire a mellékszereplő kategóriában. Ő az a plusz elem a filmekben, ami hiányzik, ha kiveszed, és emeli a szintet, ha hozzárakod. És, hogy jön ide a gasztronómia? Sokkal szorosabban, mint gondolnánk.  

Made In Italy

Az ember idősebb korára kilép a válogatás nélküli ivás, és a gyorséttermek légkörében való tobzódás világából. Jó, véletlenül sem azt mondom, hogy egy felnőtt ember ne dobjon be egy fárasztó nap után egy sajtburgert, hogy aztán tíz perc majszolás után haladjon tovább az életével. De talán mindenkinél eljön az idő, mikor egy finom minőségi bort kóstolna, vagy egy megfelelő szakértelemmel és szívvel elkészített tésztaételt ízlelne.  A minőségi ételek, a minőségi színészet olykor egy emberben összpontosul.  

Bár Stanley Tucci New Yorkban született, olasz felmenőkkel rendelkezik, és ez erősen átszövi az életét. Az olaszok mérhetetlen szeretete az ételek iránt megragadt benne is. Ahogy azt írja az Életem az ételeken át című memoárjában, ez a szenvedélye lassan felülemelkedik a másikon, a színészeten.  Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne releváns napjainkban is, és ne szállítana nagyszerű alakításokat.  

A Broadway-en kezdte 1982-ben, és első filmes szerepe az 1985-ös Prizzik becsülete volt. A Broadway deszkáit azóta sem felejtette el, többször is visszatért a színpadra, amit a szakma 2003-ban Tony-díjjal köszönt meg. Azóta Hollywood meghatározó karakterszínészévé nőtte ki magát. Stanley Tucci második generációs olasz-amerikai, de óhazáját nem csak a szülei elmondása alapján ismeri.

Gyerekként a családjával egy időre visszaköltöztek Olaszországba, ahol megtanulta értékelni a kulináris élményeket, és származása nem pusztán egy lenyomat lett életrajzában, hanem személyisége szerves része. Elmondása alapján az étkezés emlék. Emlék, mely összeköt a múlttal.  

Kulináris élmények, régiók

Tucci kénytelen volt ráébredni, hogy az olasz konyha jóval rétegzettebb, mintsem, hogy egy szóval lehessen jellemezni. Ez a hite megerősítést nyert, miközben a CNN sorozatán dolgozott. A Searching for Italy című sorozatban a nagyszerű színész az ételek hősszerelmesévé avanzsál, és felfedezi Olaszország kulináris élményeit. Őt magát is megdöbbentette, hogy az ország régiói mennyire különböznek az étkezés terén. Délen afrikai, közel-keleti, görög , míg északon germán, és francia hatások érik az embert, állítja Tucci. Persze sem a Searching for Italy, sem az Életem az ételeken át, nem az első olyan momentum, melyben a zseniális színész, és az ételeket szenvedélyesen szerető kulináris utazó között egyenlőségjelet tudunk tenni.

A memoárt megelőzően két szakácskönyvet is megjelentetett már, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a vírusként terjedő videót, melyben nagyjából három perc alatt elmagyarázza, miként csinálja ő a Negroni koktélt. Meglepő vagy sem, a koktél eredete állítólag Firenzébe nyúlik vissza, ahol ő is élt egy ideig. A sorozat forgatása közben – amíg végigjárta Olaszország régióit -, kénytelen volt ráébredni, hogy az országban valahol minden téma, minden beszélgetés előbb vagy utóbb az ételre fut ki. Ezért is annyira jó a jelenleg két évadot megért sorozatban. Bár, bárkivé át tud alakulni, a Searching for Italy képsorain azt a szerepet hozza, amely neki a legkomfortosabb: az ételt és Olaszországot imádó önmagát.  

Ha szépen lassan visszafejtjük a karrierjét, akárcsak a hagymánál, újabb és újabb rétegeket találunk alul. Valahol minden mozzanatában ott van az ételek iránti szenvedélyes vonzalom. Az 1996-os Olasz módra című filmet társ-rendezte és írta, a főszerepet pedig jóbarátjával, Tony Shalhoubbal osztotta meg. Shalhoub egyébként a Brodway színpadán is kollaborált vele később. A történet, melyben két testvér próbálja megmenteni az olasz éttermüket, érezhetően át van itatva Tucci ételek iránti szeretetével.

Ugyanakkor a film tudatosan úgy készült el, hogy szembe menjen a filmiparban elterjedt olasz sztereotípiákkal. Tucci és Oiver Platt – aki szintén ismert karakterszínész – , a Yale egyetemen találkoztak, és barátkoztak össze. Platt lett később a film producere, és mindketten olyan művet akartak lerakni az asztalra, ami megcáfolja az akkoriban elterjedt olaszok – maffiózók sztereotípiát a filmiparban, és az olasz emberek hétköznapi arcát mutatja be. 

A színész az ember mögött

Sosem a vezető szerepeknél kell őt keresnünk. Erre sem alkatilag, sem karizmatikusan nincs megteremtve, ellenben tökéletesen összerakták őt azokra a furcsa és különleges karakterekre, melyek kisebbek de rettentő erőfeszítést, és hozzáértést igényelnek. Igen, elsőre könnyű sztereotipizálni a negatív figurákba, de sosem volt hajlandó tipikus gonoszként megjelenni. Az éhezők viadalában, vagy a Komfortos mennyországban is olyan karaktert játszik, amit nem felejtünk el egyhamar. Utóbbi meghozta neki az Oscar jelölést. És talán Tucci szereti ezeket a szerepeket, vagy azokat a karaktereket, akiket nehezen tudunk belehelyezni egy adott dobozba. Ezért is volt tökéletes választás Steven Moffat új sorozatának főszerepére. Az ember a rácsok mögöttben egy olyan rejtélyes karaktert játszik, aki sármjának nehéz ellenállni, miközben a halálsoron várja a kivégzését, mert megölte a feleségét.  A szerep elvállalása nem volt kérdéses számára –  annak ellenére sem, hogy elmondása alapján nincs benne morbid kíváncsiság a bűnöző élet iránt -, ugyanis nagy rajongója volt már Moffat, Sherlock feldolgozásának.  

Egy újabb réteget lefejtve arról a bizonyos hagymáról, egy újabb nagy névre találunk rá, és egy érdekes mozzanatra a színész életéből. A 2009-es Julia és Julia, Juila Child-ról, az amerikai tévés személyiségről és szakácsművészről szól, melynek címszerepét Meryl Streep alakította. Tucci úgy érezte, hogy Julia Child férjének szerepéhez felkészülésre van szüksége, ezért felhívta Meryl Streepet, hogy nekik márpedig főzniük kell. Főztek. A forgatás megkezdése előtt összeültek és borjú ragut, és gyümölcstortát készítettek.

A szerepre Tucci tökéletes választás volt lévén gyerekként megszállottan nézte Julia Child műsorait. Tucci és Streep persze már jól ismerték egymást, nem ez volt az első közös filmjük.  Stanley Tucci és a filmipar kapcsolata közel sem nevezhető pusztán munkaviszonynak. A szakmája a magánéletére is kihatással volt. Az ördög Pradát visel forgatása alatt ismerkedett meg Emily Blunttal, aki a Meryl Streep által játszott Miranda Priestly asszisztensének szerepét öltötte magára. 

Az ember a színész mögött

A film premierjén Emily – és testvére Felicity-,  közelebbi barátságba került Tuccival és akkori feleségével, Kate-el. Kate akkor már küzdött a mindenki által rettegett betegséggel, és sajnos 2009-ben el is vesztette a harcot vele. Tucci, aki maga is megküzdött a rákkal, annyira jó barátságot ápolt Emily-vel, hogy mikor  A hivatal sztárja, John Karsinski feleségül vette, ott volt a ceremónián. Tucci itt találkozott újra Emily nővérével, Felicity-vel. A színész elmondása alapján az irodalmi ügynökként dolgozó nő az étvágyával nyűgözte le őt, később randizni kezdtek. Az étel mindent összeköt.

Az első randevújuk értelemszerűen egy olasz étteremben volt, bár Tucci szerint az étel nem volt a legjobb. A második éttermi találkozás már jobb eredményt hozott. Míg ő már jóllakott, Felictiy még a sajtfelhozatalt böngészte. Ez végképp lenyűgözte Stanley-t. Első felesége elvesztéséről, és a gyászról mindig is nyíltan beszélt a sajtónak, és elmondta, hogy sosem fogja tudni azt az űrt betölteni senki, amit Kate hagyott, viszont a néhai felesége sosem akarta volna, hogy a gyász feleméssze.  A pár 2012-ben összeházasodott. Azóta Felicity gyakran beáll a telefon kamerája mögé, hogy felvegye, amint Tucci koktélt készít, és megjelenik a kamera előtt is, a Searching for Italy-ban.  

Az Életem az ételeken át lapjain szintén megkapjuk az autentikus Tuccit. Na meg persze egy csomó információt a központi témájáról, az ételről. Például, hogy mik is azok a Buitoni pizzák, vagy miért akkora szentségtörés összetörni a spagetti tésztát. Mindezt persze egy hihetetlenül személyes, és közvetlen hangvételben. Mert Stanley Tucci tud írni, és mindazt a szenvedélyt, amit az ételek iránt érez, képes belevinni a könyv lapjaiba.

Azokat az elveket és tradíciókat, amik számítanak neki. Hogy mennyire fontosak azok a lábasok, melyeket a felmenőitől örökölt, vagy hol evett jókat New York utcáin, vagy egyszerűen számba veszi, mit evett gyerekként. Mindegy, hogy az olaszországi barangolását követjük képernyőn, vagy a tésztáról és szószokról való elmélkedését olvassuk a könyvében, komoly erőfeszítésbe kerül az  éhségérzetet távol tartani magunktól. Az embernek azonnal kedve támad bevenni a konyhát, és főzni. Persze ezt is megtehetjük, a könyvben Tucci nem csak emlékeket tár elénk, hanem recepteket is.  

A siker receptje

Végigtekintve a hatvanhárom éves színészen, az ember értetlenül áll a tény előtt, hogy Stanley Tucci korához képest is vékonyan, és izmosan feszít kifogástalan öltönyeiben. Elmondása alapján ez nem véletlen. Ahogy szeret főzni, úgy szeret jókat enni, és finom koktélokat inni. Olyannyira, hogy Chris Evans elkotyogta – akivel az első Amerika Kaptiány filmben játszottak együtt – , hogy a forgatás után Tucci koktélokat gyártott neki a lakókocsijában.

A sztorit később maga a színész is megerősítette, és elmesélte, hogy minden forgatásra koktélkészítő szettet visz magával. Az ételek és koktélok élvezete persze kilókban bosszulná meg magát, ha Tucci nem venné elejét a dolognak. Ő viszont a hét öt napján edzi testét, hogy formában tartsa magát. Nem csak koktél készítéshez visz magával eszközöket, de a sporthoz is. Egy TRX mindig vele van.  

Mindegy milyen platformon, milyen formában találkozunk vele. Stanley Tucci akkor is képes elvarázsolni bárkit, ha szerepet játszik, akkor is, ha önmagát adja. Ha egy kicsit mélyebbre akarunk merülni a személyiségében, akkor viszont érdemes időt szánnunk arra, hogy megnézzük, amint a Searching for Italyban meseszép tájakon fedezi fel az olasz ételek elkészítésének rejtélyeit, vagy az Életem az ételeken át lapjain emlékszik vissza az élete momentumaira, és az ételekre, amik meghatározták azt. És valóban érdemes, nem csak azért, hogy megismerjünk egy kivételes személyiséget, de azért is, hogy egy kicsit megjöjjön az étvágyunk.