Animáció

BIDF – Igazi jó filmek

Lássuk be, a dokumentumfilm nem a legnépszerűbb filmes műnem, bár Hans Richter avantgárd ritmusfilmjeinél talán mindig jóval több nézőt vonzottak és vonzanak. A CGI effektektől hemzsegő és látványosabbnál látványosabb hollywoodi kasszasiker-filmek tömkelegében mégis szükség van rájuk, hisz a mai technikával ugyan bármilyen történetet el lehet mesélni, de hogy maga a valóság köszönjön vissza a vászonról, az igazi ritkaság.

Két hete zajlott le Budapesten a nemzetközi dokumentulmfilm fesztivál (BIDF), melyen mint önkéntes vettem részt. Az Uránia nagytermében vetített filmekről és a Drifterről már sok helyen lehetett olvasni, ám a fesztiválon rengeteg egyéb filmet is vetítettek, többek között a fesztivál versenyfilmjeit és a Best of válogatás egész estés doksijait. Egyik érdekes helyszíne a fesztiválnak az utolsó pillanatban visszamondott Tesla helyett jobbhíján a Színház és Filmművészeti egyetemen (az Uránia második emeletén) kialakított kisterem, melyben a kevésbé népszerű filmek peregtek a családias félhomályban.

A legújabb Marvel filmről természetesen mindig mindenki tud, de igazi filmes csemegét az ilyen fesztiválok félreeső zugaiban lehet csak találni (vagy az interneten bizonyos szűk keresőszavakkal, a Google sokadik oldalán). Vessünk egy pillantást néhány itt vetített filmre! Vajon eleget tesznek-e a fesztivál tán csöppet fellengzősnek ható tételmondatának és valóban IGAZI jó FILMEK?

Crulic, a túlvilágra vezető út (r. Anco Damian)

Ritka az olyan, hogy a dokumentumfilm, a “legrealistább” a filmes műnemek közül olyan eszközhöz nyúljon, ami (még a legdisneysebb indexikális világszimulációval is) a legtávolabb áll valóságunktól. Anco Damian dokumentumfilmje mégis az animációt választotta közlési formájául. Története szörnyen megrázó, Magyarországon különösen releváns. Manapság ugyan (remélhetőleg) a koncepciós pereknek már leáldozott, hazai filmekből azonban a fiatalságnak is ismerős lehet a jelenség, melyet már Örkény és Kafka is megírtak fikciós műveikben. A téma lehet, hogy már sokadjára elővett, de az, hogy az animációs film cselekménye konkrét eseményeket mesél el (mindezt pontos adatokkal alátámasztva, a főhős naplójából merítve), teljesen új fénybe helyezi azt. A film formailag is nagyon érdekes, az animáció szinte összes létező metódusát fölhasználja: a rajztól és a CGI-tól a tárgyanimáción át egészen a papírkivágásig minden megtalálható benne, mégsem válik hektikussá, mert a film világa egységesen Crulicban összpontosul. A fiatalember története valós, hiába rajzolt a figura, ezt megerősítik a valódi fotók (melyeket szinkron hangeffektek és animált hátterek színeznek) és a naplórészletek. Crulic halála után a film átfordul ugyan fikcióba, a halál utáni naplóbejegyzés narrációjával és a “túlvilágra vezető út” szimbolikus szekvenciájával, de a film valósága megrázó.

66 Szezon (r. Peter Kerekes) 

Az öregedésről is sok mű készült már. A magyar származású Peter Kerekes Kassa fürdőin keresztül mutatja meg az idő múlását. Nénik és bácsik mesélnek fiatalságukról, nosztalgiáznak, miközben kicsit talán nevetségesnek is tűnhetnek a fiatalok szemében. A rendező ezeket a beszélgetéseket nem megvágva mutatja meg, hanem előszeretettel hagyja benne a “bakikat” is, s ettől még hitelesebbé válnak a bemutatott szereplők. Mégsem az olykor vicces, olykor szomorú anekdotákról szól a film, hanem arról, hogy bár a fürdőkre járók felett eljár az idő, a medencék attól még maradnak a következő szezonra is, újabb és újabb vendégeket fogadva. A 66 Szezon azért szólhat hitelesen minderről, mert éveken keresztül forgatták, s az idősek nosztalgiázása mellett megjelenik az is, hogy aki most terhesen sütkérezik a medenceparton, az a következő szezonban már kisgyerekét hozza el.

Veruda (r. Igor Bezinovic) és A kezdet (r. Michał Szczesniak)


A Veruda és A kezdet olyan főhősöket mutat be, akik közel sem hétköznapiak, mégis valamennyire személyes problémáikon keresztül, általánosságban reflektálnak saját környezetükre. A Veruda Bojanja bűnöző, nem érzi tetteinek súlyosságát, a rövidfilmet az ő szinte érzelemmentes narrációjával nézzük végig. Ellenszenves figurának tűnhet, de kisugárzása szimpatikus, a film végére pedig megértjük szenvtelenségét. Bojan őszintesége megható, s történetéből megismerhetjük a környéket, ahol fölnőtt, s annak problémáit.

A kezdet Anetája szintén bűnöző, meggyilkolta a nagyanyját. Börtönbüntetését tölti, s közben egy program keretében az öregek otthonában segít. A filmből nem derül ki, hogy pontosan miért vetemedett gyilkosságra, talán ő maga sem érti, mégis megérintő azt látni, hogyan próbálja meg jóvátenni élete nagy rossz cselekedetét úgy, hogy odaadóan segít más időseknek. A rendező finoman kezeli a történetet, a végét pedig bravúrosan oldja meg. Végig ott húzódik a feszültség Aneta és családja között, amikor pedig kijut a börtönből és felhívja édesanyját, hogy hazamegy, Michał Szczesniak elvágja a jelenetet, mielőtt megtudnánk, mit válaszolt az anya. Így mindenki reméli, ahogy Aneta is remélte, hogy anyja örül hazatértének, ugyanakkor megmarad a sokkal valószínűbb válasznak is a lehetősége.

Mindez csupán egyetlen nap három programja volt a BIDF-en, tömérdek fantasztikus filmet vetítettek még le az Uránia II. emeletének kis és nagy termeiben, valamint magában az Urániában is. A dokumentumfilmek fontos részei a filmművészetnek, mert úgy mondanak valamit a valóságról a valóság segítségével, hogy bizonyos mértékig fikcionalizálják, a realitás adott szeletét történetté kerekítik, s mindezt a rendező kreatív szűrőjén keresztül tárják elénk. Lásd a rövidfilmek zsigerig hatoló valóságtartalmát, a 66 Szezon nosztalgikus báját vagy a Crulic egyedi előadásmódját.

Hogy lehetne egy mondatban összefoglalni a fesztivált? Az lesz a legjobb, ha segítségül hívjuk a BIDF jelmondatát: Ezek valóban IGAZI jó FILMEK.