Játék

Játék

Ennek a világnak nem hősre van szüksége, hanem egy szakemberre…

Decemberben megjelent a közönség által már várva várt Witcher/Vaják széria, ami új löketet adott (most már lehet így nevezni) az egész franchise-nak. Mint tudjuk, a Witcher univerzum alapját a lengyel fantasy író, Andrzej Sapkowski könyvsorozata adja. A Netflix remekművének megjelenése után ezen könyvek hipp-hopp eltűntek a polcokról annyira megugrott az érdeklődés irántuk. És természetesen ugyanezt a(z újult) fellelkesedést élvezte a Witcher videojáték trilógia is a sorozat megjelenése körüli időszakban.

Kiváltképp annak 2015-ös záróepizódja. A játékokat megalkotó CD Projekt Red pedig nem is volt rest meglovagolni a sorozat népszerűséghullámát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 5 évvel a megjelenés után rekordszintű játékosszámmal büszkélkedhetett a játék kb az összes platformon. Én sem maradtam ki és a sorozat hangulatán felbuzdulva ismét elővettem fakó hajú kománk végső kalandját. Lássuk, hogyan is állja meg a helyét ennyi év távlatából az egykoron zsáknyi díjat besöprő szörnyvadászda, hiszen ily hosszú idő eltelte után sok játék esetén csak az emlékek szépítik meg az élményeket. Rajta hát!

witcher_3.jpg

(tovább…)

Játék

Hol húzzuk meg a határt, uram?

A Call of Duty sorozat hosszú utat járt be: A Medal of Honor fejlesztői közül kivált feltörekvő stúdió szerelemgyermekéből napjainkra egy csapatokon átívelő, kiadót életben és gazdagon tartó médiajelenséggé vált, ami látványban, történetmesélésben, költségvetésben és pláne bevételben is a AAA-s hollywoodi produkciók babérjaira tör.

modern_warfare_6.jpg

(tovább…)

Játék

15 éve hagytuk el először Kaminót

Jelen cikkel jó mélyre kívánunk merülni a nosztalgia bugyraiba. Ennek pedig egy nagyon egyszerű apropója van: a napokban vált 15 évessé minden idők egyik legjobb Star Wars játéka és egyben taktikai FPS-e, a Republic Commando, melynek népszerűsége a mai napig töretlen. Erre, a mára ikonikussá váló játékra tekintenék vissza az alábbi írásban.

maxresdefault_19.jpg

(tovább…)

Játék

Gordon Freeman hazatér

No nem kell megijedni, nem jelentették be a half-life 3-at, de van azon kívül bőven még felfedeznivaló a Half-life világában. Csak pár hónapja hogy bejelentette a Valve az új VR-eszközük húzójátékat, ami nem mellesleg most tényleg Half-life játék (közel 10 év óta az első!), és úgylátszik meg is fog jelenni. Ám amíg erre várunk türelmesen (meg egy zsák pénzre hogy a Steam VR készülékét megvehessünk), érdemes odafigyelni a modolóközösségre, akik azóta sem adták fel a Half-life életben tartását.

Ennek egyik ragyogó példája a nemrég teljesen befejezett Half-life 1 felújítása, ami szintén lassan 10 éve már hogy készülőben van. Azonban megérte várni, a Crowbar Collective újra bebizonyította hogy jóval többek egy felértékelt modolócsoportnál.156947s_1.jpg

(tovább…)

Játék

Mestermű, vagy önimádat?

A Death Stranding már a megjelenését megelőzően is hatalmas ellentéteket szított. Ritkán van arra példa, hogy nagyobb kritikus oldalak ennyire ne értsenek egyet egy játék megítélésében. A Kojima rajongók imádják, akiket pedig idegesít az önpromózás, a béka segge alá ócsárolják. Egyesek lassan önálló műfajként emlegetik, annyira nehéz megfogalmazni, hogy ki fogja értékelni ezt a játékot, de most megpróbáljuk!

thumb-1920-710789.jpg

(tovább…)

Játék

Az év egyik legváratlanabb játéka?

Valószínűleg saját hiányosság is, de a játék megjelenéséig nagyságrendileg semmit sem hallottam róla. Hosszú a bepótolni való listám, úgyhogy ez is a végére került volna, ehhez képest miután kipróbáltam, amíg ki nem játszottam, szinte csak ezt a játékot vettem elő. Szóval milyen játék is a Control? A cikkből kiderül!

control-game.jpg

(tovább…)

Játék

Ez durvább, mint Csernobil

Hosszú hat év telt el a legutolsó Metro játék óta, de idén végre eljött a következő felvonás, a Metro Exodus. A megjelenés azonban egyáltalán nem mondható gördülékenynek. Csupán hetekkel a megjelenési dátum előtt a kiadó egy olyan lépést tett, aminek a visszhangját azóta is hallani a játékosok körében. Nézzük mindezek ellenére hogy szerepelt e kultuszjáték legújabb darabja.metro-exodus-cover.jpg

(tovább…)

Játék

New Game Plus?

A manapság igencsak egekbe szökő ingereknek hála, az emberek szeretik a lehető legmagasabbra tenni az elvárásaikat az élet minden területén. Nincs ez másként a videojátékok kapcsán sem, amelyek bár az elmúlt években rengeteg változáson estek át – némelyikük nem feltétlen a legjobb irányba -, az elvitathatatlan, hogy a játékipar talán még sosem volt ennyire sokszínű, mint manapság. De hiába a sokszínűség, na meg az szemkápráztató kínálat, ha közben olyan elvárásokat támasztunk egy-egy játék felé, amik már szinte emberfeletti és kvázi lehetetlen erőfeszítést igényelnének a fejlesztőktől?videojatek.jpg

(tovább…)

Játék

Ennyit az új Himnuszról…

Lassan eltelt egy hónap az Anthem korai hozzáférésű megjelenése óta, úgyhogy éppen itt az ideje ítéletet mondani róla. A lehető legtöbb jóindulattal se mondható zökkenőmentesnek a játék megjelenése és bőven akadt tennivalója a fejlesztő cégnek (BioWare Edmonton). Volt itt aztán hype és hate train is, rengeteg rajongója akadt, de az utálatból is jutott rendesen. Nézzük jelenleg milyen formában van a játék, érdemes-e a pénzünket és időnket költeni rá?

anthem-legion-of-dawn-02.jpg

(tovább…)

Játék

Te mit tennél, ha lenne egy természetfeletti társad?

Rendhagyó kritika következik a Gamer Percekben, ugyanis konzolos, még pontosabban PlayStation-ös vizekre evezünk. Egyre ritkábbak a tripla A-s, történetvezérelt játékok, amit felettébb sajnálok, mert a mai játék ékes példája lehetne annak, hogy milyen magával ragadó tud lenni egy olyan történet, amit el akartak mondani a készítői, nem csak el kellett mondaniuk, mert azt mondta a kiadó. Nézzük mi teszi a Beyond: Two Souls-t egy fantasztikus, történet-orientált szerepjátékká!

beyond_big.jpg

(tovább…)