Nem kis teljesítmény egy szériából évente kidobni egy darabot, de a Call of Duty-sorozatnak valahogy (több különböző fejlesztő cég egyszerre több projekten dolgozik) mindig sikerül. Személy szerint utoljára a Modern Warfare-t, esetleg a Modern Warfare 2-t élveztem igazán (single- és multiplayerben egyaránt), a Call of Duty: Kutyák (Ghosts) óta pedig képtelen volt rávenni, hogy érdeklődjek iránta. Egészen az Infinite Warfare-ig. Amikor az első trailer megjelent róla, éppen kijött a Battlefield 1 bemutatója is, és hát kevés nagy cím mondhatja magáénak az ~560 000 like vs 3 440 000 dislike kombót. Aztán jött a sztoritrailer Kit Haringtonnal. Hogy jó lett-e a kampány? Mindjárt kiderül. Vigyázat, durva spoilerek!
Ki gondolta volna, hogy az ördög szilveszterkor született? Kicsit elkéstem a felköszöntéssel, de ha plusz-mínusz pár napra kitolhatjuk, miért ne lehetne egy hónapra? 1996. december 31-én, húsz éve jelent meg a Diablo nevű ARPG játék, ami egymagában újradefiniálta, avagy inkább megteremtette az ActionRPG műfaját. A Blizzard kis üdvöskéje rajongók millióinak szívébe lopta be magát (bár ha az ördög csinálja, lehet, hogy kicsit necces húzás), miközben hatalmas utat tett meg ezalatt a két évtized alatt. Nézzünk tehát egy nyúlfarknyi összefoglalót arról az univerzumról, ami éveken át szolgált például, milyennek kell lennie egy eszméletlenül sötét hangulatú, démonkaszabolós játéknak.
A nyáron napvilágot látott Inside nevű játékról egészen addig egy szót se hallottam, amíg egy barátom nem ajánlotta, hogy márpedig próbáljam ki, lehetőleg minél hamarabb. Ezután rákerestem a neten egy gameplay videóra, elmentettem, és elláttam a „ha lesz rá időm” címkével. Tudjuk milyen dolog ez, az ember azt is elfelejti, hogy találkozott azzal a valamivel, amit elmentett, felírt, jegyzetelt, vagy festékkel felfestett a szoba falára, hogy ne felejtse el. Úgy is elfelejti. Nem túl nagy spoiler leírni, a cikk léte is jelzi, aztán hetekkel később lett rá időm. Ez előtt semmit sem tudtam a Playdead stúdió játékáról, még annyit se, hogy ők készítették a Limbo nevű játékot. Most jelezném, hogy a két játék közt csak tematikailag és vizuálisan van kapcsolat, a Limbo ismerete nélkül is neki lehet feszülni játszani. De megéri?
Kétlem, hogy lenne olyan gamer, aki még nem találkozott ezzel a névvel, főleg az utolsó rész megjelenése óta. Bár az sem ma jelent meg, a játék még mindig egyre csak népszerűbb lesz és két kiegészítő után idén augusztus 30-án megjelent a Game of the Year kiadása, amivel a lengyel fejlesztő stúdió (CD Projekt Red) elköszön, ha az univerzumtól nem is, de kedvenc (fő)hősünktől (hogy az marad-e, a stúdiótól függ), Geralttól igen. Nézzük meg, mi minden az, amitől egy feltörekvő lengyel cég képes kenterbe verni a globális RPG (szerepjáték) nagyágyúkat.
Talán ezzel a címmel lehet legtömörebben elképzeltetni a Dragon Age fantasy világát. A játéknak azóta lett több folytatása, de a legsikeresebb és legkiemelkedőbb közülük az alapjáték (Origins) és annak kiegészítője (Awakening) volt. Hogy mi teszi a játék világát az egyik legjobb, sötétebb hangvételű fantasy élménnyé, az a tovább után kiderül.
Nagyon kevés olyan játék akad, ami után azon akadok ki, hogy végig milyen eszméletlen élményeket hozott, majd a legvégén a tervezett befejezés miatt átértékelődik bennem a minősége. Egy rövid kis filozofálás után nézzük is, hogy szerepel a Life is Strange.
Pontosabban 3000 évvel a filmek előtt voltak jelentős események a Star Wars univerzumában, ami a történelem megkurtítása után hivatalosan már nem tartozik az univerzumhoz. De nézzük is milyen két, a Star Wars világ lényegét legjobban megfogó, illetve átdolgozó régi, de fantasztikus RPG a Knighs of the Old Republic két része, és hogyan lehet hű egy történet egy univerzumhoz jelentős módosításokkal, mert ha szereted a Star Wars-t, az RPG-ket és nincs ellenedre egy relatíve régi játék, akkor ezt a két játékot kár lenne kihagynod!
Előszó: Nehéz a videojátékok élete, de még inkább megnehezítik a többi média életét. Nem is olyan régen, a videojátékok „csak” interaktivitásban tudták lehagyni versenytársaikat és már ez is elég volt ahhoz, hogy órákig ellegyenek velük az emberek. Ahogy az idő telt, egyre pimaszabbul kezdtek terjeszkedni, elképesztő megjelenésekkel, hatalmas zenekari produkciókkal, filmeket megszégyenítő szinkronnal, általánosan folyamatosan újuló és részletesebb játékmenettel, és ami talán mind közül a legfontosabb, lehengerlő, állunkat a földről kaparó történettel kezdték bevonzani emberek millióit. Mindemellett természetesen mi sem mehetünk el szó nélkül, és habár a részletes játékmenet elemzés, bemutatás egy másik idő játéka, a videojátékok ugyanannyira a popkultúra részei lettek, mint a többi közkedvelt média. Szeretnénk egy kis ízelítőt adni abból, feleslegesen sok részletesség nélkül, hogy milyen lenyűgöző lehet egy játékélmény és miért képesek az emberek több tíz órákat eltölteni egy-egy játék előtt.
Szeretném azt az élményt érzékeltetni, ami egy ilyen kaliberű játék/játékszéria után marad bennünk, így a kibírható problémák cikizése elmarad, a felesleges (lefizetett) pontozgatással együtt. – Afthraste
Kezdjük is az egyik legnagyobb dobással, egy olyan szériával, ami megmutatta, hogyan kell egy játéknak lesöpörnie olyan sci-fi neveket, mint a Star Wars vagy a Star Trek, ez pedig nem más, mint a Mass Effect.