1967-ben a horrornak egy új válfaja született meg, amit Ira Levinnek köszönhetünk. Addig a filmekben és a könyvekben is a horror egyet jelentett a szörnyekkel, azonban Levin gondolt egyet és a feje tetejére állította a műfajt. A hatás pedig nem maradt el.
Levin szakított a hagyományokkal, és szereplőit nem egy istenháta mögötti kastélyba helyezte el, hanem a belvárosba, egy régi, neves bérházba. Az izgalmakat pedig nem szörnyekkel és szellemekkel kreálta, hanem kedves, vén szomszédokkal.
Mostanság nincs olyan hét, hogy ne futnánk bele online bankrablási hírekbe. A való világban élő háló kalózai azonban nem csak a bankokat szemelték ki, hanem a cégeket, magánembereket, azaz mindenkit, akinek számítógépe vagy éppen online profilja van. A technika gyors fejlődését nem tudja követni a biztonságtechnika, a törvényhozásról pedig ne is beszéljünk.
Rengeteg film született a témában, azonban csak kevés érte el azt a színvonalat, amit a hozzáértők ne néztek volna iszonyodva. A Mr. Robot talán az egyik legjobb mozgóképre átültetett történet (sorozat), ami a leghitelesebb betekintést enged a hackerek világába. A mostani bejegyzés témája egy olyan könyv, mely izgalmas és hű technikai leírások segítségével mutatja be a hackerek mindennapjait. Vágjunk is bele!
Vlagyimir Nabokov neve nemcsak az orosz, de az amerikai irodalom történetével is szorosan összefonódott. Amerika szerte jelentek meg könyvei saját anyanyelvén, köztük az 1955-ben kiadott Lolita, mely híressé, sőt hírhedté tette az írót. A cselekménye amennyire pontosan szerkesztett, a korabeli olvasatok alapján annyira leredukálódott az aberrált szexuális orientáció és a pornográfia szintjére. Noha ezen feltételezés szinte sértő az íróra nézve, hiszen sokan csak egy negyvenes férfi képét látják maguk előtt, aki megront egy tizenkét éves kislányt, majd keresztülhurcolja az országon, egyrészt a mohó birtoklási vágya miatt, másrészről, hogy kielégítse pedofíliája szexuális szükségleteit.
Olvasnivalót választani nem mindig könnyű. A szűk magyar piac ellenére a kiadók igyekeznek az olvasók kedvében járni és elhozni nekik a friss külföldi megjelenéseket, valamint bemutatni a hazai szerzőket. Mindezek mellett még arra is figyelmet fordítanak, hogy a régi, magyarul még meg nem jelent kiadásoknak is helyet szorítsanak. Ez mind szép és jó, de honnan tudjuk, hogy a nagy kínálatból melyik az, ami nekünk is tetszene?
Egyre nagyobb divat a borítón feltüntetni, hogy az adott könyv vagy az írója milyen díjakat nyert, esetleg bestseller volt valamelyik média vagy könyvesbolt listáján. Az elmúlt időszakot megnézve azonban ezek a reklámfogások egyre jobban tévútra vezetik az olvasókat.
A moly.hu könyves közösségi oldalon, páran az év elején gondoltak egyet, és útjára indítottak egy kezdeményezést, hogy megkönnyítsék a választást a sci-fi és fantasy iránt érdeklődők számára. Augusztusra pedig megszületett az eredmény.
Bombaként robbant a hír, amikor a Fumax kiadó bejelentette, hogy kiadják Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva című regényét. A sci-fi rajongók tűkön ülve várták a megjelenést, hogy kezükbe vehessék a féltéglányi kötetet, ami több mint 800 oldalon igazi hard sci-fit ígért. Az első pár hétbe, akarva-akaratlan is mindenfelé erről a könyvről olvashattunk lelkes kritikákat. Aki még bizonytalankodott, annak sem kellett sok, hogy beszippantsa a nagy lelkesedés és belevágjon ebbe a posztapokaliptikus kalandba. Már az első mondat megadja az alaphangulatot, ami így hangzik: „A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.” De nézzünk egy kicsit mélyére a dolgoknak.
Az 1942-es Casablanca és az 1958-as Szédülés után újabb világrengető címmel jelentkezünk, ami nem más, mint a Ne bántsátok a feketerigót!. A film 1962-ben készült, és több Oscar-díjat is nyert. Most azonban nem a filmről lesz szó, hanem az alapját adó könyvről, melyet az amerikai könyvtárosok a XX. század legjobb regényének választottak. Harper Lee 1960-ban írta meg a Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) című regényét, melyért 1961-ben széppróza kategóriában Pulitzer-díjat kapott. Témája napjainkban is aktuális, amit jól szemléltet a molyos tetszési index is, hiszen 94%-on áll, majdnem 800 értékelés alapján.
A sci-fi a kockák (b)irodalma. Persze, ha egy látványos és mozgalmas mozi készül belőle, akkor más a helyzet. De mi van akkor, ha a zsánert egy író nem arra használja fel, hogy az űrben bolyongó és harcoló űrhajókat mutat be, vagy a robotok világába kalauzol el bennünket? Mi van akkor, ha napjainkba helyezi a történetet és az olvasó elé tárja társadalmunk gyengeségeit? Mindannyian jól tudjuk, hogy fogyasztói társadalomban élünk, aminek az egyetlen mozgatórugója a sorozatgyártás-vásárlás-elavulás szentháromsága. De mi történik akkor, ha ez az érzékeny egyensúly felborul?
Történetünk egy észak-dakotai farmon kezdődik, valamikor napjainkban. Tom Lasker és családja egy fura tárgyat vesz észre a földjükön, amire ásás közben bukkannak. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, lassan egy futurisztikus jacht körvonala rajzolódik ki. A szomszédok segítségével sikerül a teljes hajót kiszabadítaniuk a föld fogságából és kiemelni a gödörből. Lassan híre megy, hogy mit talált a Lasker család és egyre több helybéli látogat el a farmra, hogy láthassa a furcsa hajót.
Stephen King mielőtt sikeres író lett, ő is a fiókmélybe szánta regényeit. Később ezek az írások átdolgozva, Richard Bachman álnéven láttak napvilágot. A mai napig hét ilyen regény jelent meg, lényegesen átdolgozva.
A Hosszú Menetelés 1979 óta várta, hogy magyarul is megjelenhessen, és tavaly az Európa Kiadó vállalta e nemes kihívást. Hogy miért kellett 36 évet várni a magyar megjelenésre? Nagyon egyszerű a válasz: Az éhezők viadala trilógia. Ez volt az a felkapott sorozat, melynek a népszerűségi hullámát meglovagolva el lehetett adni A Hosszú Menetelést. Mégis mi a közös a trilógiában és King eme rég elfeledett regényében? A disztópikus környezet és az értelmetlen halál. De nézzünk kicsit jobban a mélyére.
Politika? Most komolyan? Már itt is? A sci-fit sem lehet kihagyni? Mindenbe bele kell csempészni? Az ember általában azért olvas, hogy meneküljön a napi dolgoktól, főleg a sárdobálós, egymást bemocskoló politikusoktól!
Attól, hogy olvasóként nem foglalkozunk a sci-fi univerzumok politikájával, igencsak jelen van a könyvekben és a filmekben. Sokszor éppen a napi politika, elnyomás köszön vissza a regényekből. Gondoljunk bele, hogy a Sztrugackij testvéreknek miért lett annyi könyve betiltva? Mert a fennálló politikai rezsimet figurázta ki, vagy éppen ütött meg kritikus hangot vele szemben.
Elérkezett az idő, amikor már egy egész generáció nosztalgiával emlékszik vissza a gyerekkorára, ami a ’80-as, ’90-es évekre esett. A videojátékok korszakára, amikor a 3D-s megjelenítés még csak vonalakból állt és a legütősebb játéknak az ELITE számított. Jó zenék szóltak a rádióból, és még nem a márkahűség számított, hanem az, hogy jól érezzük magunkat az adott ruhában. Ezt az időszakot idézi fel Ernest Cline az Armada című könyvében, mindezt úgy, hogy az eseményeket a jövőbe (2018-ba) helyezi, de a történet elemeit a múltból meríti.
