Könyv

Környezettanulmányok

Amikor megnézünk egy filmet, sorozatot, vagy elolvasunk egy regényt, képregényt, általában a cselekményre összpontosítunk és nem is nagyon figyelünk a történet keretét meghatározó társadalmi berendezkedésre. Kivéve persze, ha a cselekmény éppen a fennálló hatalom ellen irányul. Mindig így van ez, ha a történetnek a való világ adja a hátterét, hiszen ezen esetekben mindig egy fennálló, vagy már letűnt társadalmi minta van jelen. De mi van akkor, ha a fikció nem a jelenben vagy a múltban játszódik? Ha a világ, melyben kalandozunk, egy elképzelt vagy továbbgondolt társadalom? Egyáltalán érdekli ez a nézőt/olvasót? Addig nem, míg rá nem jön, hogy a környezettanulmányok mélyebb megértést tesznek lehetővé (általában).

fv.png

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája című népszerű könyv szerzője idén egy tanulmánykötettel jelentkezett, melyben nemcsak egy írása jelent meg, hanem mint szerkesztő is aktívan kivette a részét. A kötetben összesen 14 tanulmány kapott helyet, melyet 15 szerzőnek köszönhetünk. Mindegyik írás kísérletet tesz a fantasztikus világokban játszódó művek egy-egy szeletének a tanulmányozására társadalmi és politikai szempontból. Ízelítőnek megemlítenék pár alkotást, melyek a boncasztalra kerültek: Rogue One – Egy Star Wars történet, Battlestar Galactica, Trónok harca, Walking Dead, Batman.

Jómagam inkább a könyvek világában élek, mintsem a filmekében, mégis most kísérletet teszek, hogy a mozinézők, filmkedvelők és sorozatmániások szempontjait figyelembe véve mutassam be a kötetet.

Nem vagyok egy nagy Star Wars rajongó, így nem is hozott lázba a Rogue One megjelenése. Nem is láttam mindaddig, míg ki nem derült, hogy jelen kötet egyik írása ezzel a mozifilmmel foglalkozik. A filmet megnézve, nem mondhatnám, hogy nagy hatással volt rám. Egy közepes, limonádé történetet láttam, ami a Star Wars univerzumban játszódik. Azonban Tóth Csaba tanulmányát elolvasva rá kellett jönnöm, hogy sokkal többről szól ez a film, mint ami a vásznon látható.

rogue-one-a-star-wars-story-2560x1440-poster-hd-2757.jpg

Ha figyelmesen nézzük és egy-egy jelenet hátterét is megvizsgáljuk, akkor elég jó kép rajzolódik ki a Birodalom kezdeti állapotáról. Itt még nem minden fekete és fehér, azaz a sötét oldal is inkább csak szürke. A lázadók sem egységesek és az eszközökben sem válogatnak. Nem csoda, hogy Jyn Erso egyik oldalhoz sem akart tartozni.

A kötet első részének tagadhatatlanul a Star Wars univerzum adja a gerincét, azonban egy összehasonlító politikai tanulmány erejéig a Battlestar Galactica sorozat is helyet kap. Tagadhatatlan, hogy a BSG igen izgalmas mind a cselekményét, mind a társadalmát illetően, hiszen a diktatúra és a demokrácia határán egyensúlyoz a társadalom, néhol ennek, néhol annak adva nagyobb teret. Viszont a BSG-ban egy harmadik erő is erősen jelen van, amiről egyik tanulmány sem tesz említést, mégis érdemes lenne foglalkozni vele. Ez pedig nem más, mint a vallások. Talán majd lesz egy kötet, ami a vallások szemszögéből is megvizsgálja a fantasztikus világokat 😉

battlestar-galactica-utolso-vacsora.jpg

A kötet második része a szuperhősök és szuperemberek világával foglalkozik. Ebben a részben kapott helyet az egyik legjobb filmes tanulmány, ami a Batman franchise mozifilmekkel foglalkozik. Kicsit ki is lóg a sorból, hiszen nem politikai vagy társadalmi szempontok alapján elemezte Ceglédi Zoltán a szóban forgó műveket, hanem filmkritikus szemmel, rávilágítva arra, hogyan is alakult a történet a saját világunkban történt változások tükrében. Nemcsak rajongóknak ajánlom ezt az írást, hanem a kollégáimnak is, akik filmkritikák írásával foglalkoznak.

A népszerű képregény-feldolgozások után pedig jöhet a Trónok harca, ami a harmadik részben kapott helyet, a Varázslatos birodalmak fejezetben. Nagy népszerűségnek örvend a sorozat, de vajon hány néző/olvasó vette észre, hogy a fantázia világában történő események igencsak párhuzamba állíthatóak a múlt történéseivel? A sorozatban megjelenő szokásjogok és törvények nem is annyira légből kapottak. Kisteleki Károly igen érdekes párhuzamokra mutat rá tanulmányában, ami számomra is élvezetes olvasmány volt, annak ellenére, hogy nem követem a sorozatot.

got.jpg

Az utolsó fejezet, ami A jövő politikája – a politika jövője címet viseli, egy igazán izgalmas politológiai esszécsokor, ami a jövőbe kalauzol el bennünket az Alien-sorozaton, Isaac Asimov robot-univerzum írásain és a Walking Dead sorozaton keresztül. Ebben a fejezetben megint olyan kérdéseket feszegetnek a tanulmányok írói, amivel a nézők/olvasók nem nagyon foglalkoztak, amikor nézték/olvasták a műveket. A politika és jogrendszer ezekben az esetekben is átszövi a cselekményeket és irányítja azokat. Érdemes a Walking Dead csoportjait tanulmányozni politikai-társadalmi berendezkedés szempontjából, hiszen ők azok, akik egy működő társadalom megszűnését követően próbálnak talpon maradni. Mennyire életképes ilyen körülmények között egy demokratikus csoport? Mennyire gyors a reagálása egy életveszélyes helyzetben? Működhet-e egyáltalán tisztán demokratikus alapokon egy ilyen zárt közösség? A diktatúra életképesebb? Mindennek ára van!

tcs-fv.jpg

A Fantasztikus világok egy jól összefogott, változatos, érdekes és izgalmas tanulmánykötet, melyet filmbuzik, könyvmolyok és képregény fanok is élvezettel forgathatnak. A kötetben szereplő írások nagy része filmek elemzésével foglalkozik, vagy megfilmesített képregényekkel, könyvekkel. Azonban helyet kaptak olyan izgalmas világok is, mint a Poszthumán társadalmak, Terry Pratchett Korongvilág-sorozata és az Amerika Kapitány. 

A képregény-kedvelőknek pedig kifejezetten ajánlott Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs írása, mely a képregények keletkezési helyének függvényében csoportosítja és elemzi a stílusokat, valamint a helyi- és világpolitika behatását az egyes művekre. Nem is gondolná az ember, hogy egy kongresszusi vizsgálat mennyire megakaszthat és átalakíthat egy fejlődő irányzatot.

A téma iránt érdeklődőknek ajánlom még a Science fiction és politika nevű FB-oldalt, ahol bővebb információkat lehet találni a kötetben publikáló szerzőkről, illetve megtudhatjuk azt is, hogy hol és mikor lehet dedikáltatni a saját könyvpéldányunkat. A könyvbemutatókon túl, olyan előadásokról is tudomást szerezhetünk, melyek kapcsolódnak a kötetben szereplő témákhoz.

A politika az életünk része, akár tudomást veszünk róla, akár nem. Ha már így van, akkor miért ne ismerkednénk vele olyan közegben, amit kedvelünk? Attól, hogy a fantasztikus világok a képzelet szüleményei, a párhuzamok megtalálhatóak a saját életünkben is!

ISBN: 978 963 293 671 0
Athenaeum Kiadó, 2017